Akkor is követnek, ha törölsz egy appot a mobilodról
A fejlesztők az alkalmazásaik törlése után követnek téged, és igyekeznek rávenni, hogy telepítsd újra az eltávolított appot.
A fejlesztők az alkalmazásaik törlése után követnek téged, és igyekeznek rávenni, hogy telepítsd újra az eltávolított appot.
Még jó, hogy egy viszonylag olcsóbb kiadásban is kapható lesz.
Az eladók azt állítják, a 29 millió fiókot érintő támadásból származó kis termékmintát kínálnak, de szakértők szerint nem kell pánikolni.
A legutóbbi hackertámadásban érintettek ugyan kevesebben vannak, mint eddig gondolták, viszont egy csomó adatuk eljutott illetéktelenekig. A Facebook nemsokára értesítést küld az érintetteknek.
Egy frissen közzétett listán olyan, az Európai Unió országaiban készülő játékok szerepelnek, amik fejlesztésébe az EU is beszállt.
Húsz percen át mozgásban a Remedy következő akciójátéka
Nem annyira király, mint a Splinter Cell: Blacklisthez járó távirányítós Paladin, de azért egész jó.
2019-ben már 67,5 milliárd dolláros rekordösszeget fordítanak a chipgyárakra.
A 802.11 és sok betű kombinációja helyett egyszerűen Wi-Fi 6 névre hallgat a legújabb szabvány. A felhasználókat is nemsokára az eszközökre helyezett egyszerű matricák segítik a választásban. Juhé.
Egy elemző szerint legalább 5 éves lemaradásban van a TSMC-hez mérten az Intel, és a hátrányt valószínűleg soha nem tudja behozni a cég.
Valószínűleg az Xbox One X-es változat sem tud ennél kevesebbet.
És mi mással is kezdődhetne majd el a kaland, mint egy gitárkarddal.
A Square Enix friss, vágatlan videóval lepte meg a rajongókat, lehet lubickolni a féktelen pusztításban.
Tegnap este élő adásban mesélt Ion Hazzikostas a háború folytatásáról.
A Ubisoft bejelentette az örömhírt, mely szerint a sorozat következő darabja hivatalosan is elkészült. Mi még azért reménykedünk a további csiszolásban.
Sok sebből vérzik manapság a Facebook. Nem csak az adatkezelési botrány tépázta meg a közösségi oldal hírnevét, a felhasználók is kezdenek kiszeretni a szolgáltatásból. Te hogy vagy ezzel?
Lara Croft legújabb kalandja vegyes fogadtatásban részesült, de arról persze szó sincs, hogy rossz játék lenne az új Tomb Raider.
A konzolos, a PC-s és mobilos kiadások után társasjáték formában is beszerezhetjük majd az Epic Games népszerű játékát.
Sikeres lett a Vakondok 4 Indiegogo kampánya, még mindig nem csúsztatok le arról, hogy ti is rendeljetek egyet a 40 órányi extrával megtömött kétlemezes kiadásból.
A folytatásban is változatos pályákon vadászhatunk változatos célpontokra. Így egzotikus az élet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)