15 éves lesz a Halo, ezt meg kell ünnepelni!
Jeles születésnapját ünnepli hamarosan a Halo franchise, amelynek első része 2001-ben jelent meg, tehát idén lesz 15 éves a sorozat nyitánya. A 343 Industries rengeteg meglepetéssel készül.
Jeles születésnapját ünnepli hamarosan a Halo franchise, amelynek első része 2001-ben jelent meg, tehát idén lesz 15 éves a sorozat nyitánya. A 343 Industries rengeteg meglepetéssel készül.
Egy emberként kezdett el ujjongani a világháló népe, mikor a Metro könyvsorozat honlapjára felkerült az információ, hogy jövőre új videojátékot kapunk, azonban a Deep Silver most egy közleményben pontosította a dolgokat.
Frank West ismét plázázni megy, de minden eddiginél őrültebb, változatosabb, személyre szabottabb és élőhalottakkal teletűzdelt módon: ebből nyújt ízelítőt a Dead Rising 4 első harminc perce.
Az a szomorú hír járta be a világhálót, hogy a Nintendo leállította a Wii U gyártását, vagyis már csak azokat a konzolokat lehet majd megvásárolni, amik a boltok polcain hevernek. A Nintendo most nyilatkozott a pletykával kapcsolatban.
Egymásra lövöldözhetünk vagy metróhálózatot is rajzolhatunk a hét friss mobiljátékaival.
A Halo Wars 2 írója szerint hosszútávú következményei lesznek a játék cselekményének.
A Halo sorozat készítőit sokan bombázzák a kicsiknek is megfelelő részekkel kapcsolatos kérésekkel, de a 343 szerint nagyon óvatosan kéne elkészíteniük egy ilyen játékot.
Most, hogy nincs embargó alatt a Forza Horizon 3, az is kiderült, mennyire hasznos a játékban a Halo vendégszereplő terepjárója.
Eddig leginkább a Halo 5: Guardians mellé érkező PC-s pályaszerkesztőként tekintettünk rá, a legújabb hírek szerint viszont azok is megtalálhatják majd a Halo 5: Forge-ban a számításukat, akik a multiplayer szórakozást keresik.
A Microsoft gondozásában több franchise is most először látogat PC, vagy épp tér vissza az asztali gépekre. Téged melyik mozgat meg a legjobban.
A valódi gyártók rengeteg hiperautója mellett a Forza Horizon 3 vezethető járgányai között a UNSC büszkesége is felbukkan majd, de nem mindenki szerezheti majd meg.
A most nyilvánosságra hozott videóknak köszönhetően azt is megnézhetjük, hogyan festenek a Halo 5: Forge pályái 4K felbontásban.
Hamarosan érkezik pályaszerkesztővel egybekötött multis móka, a Halo 5: Forge PC-re, és már azt is tudjuk, milyen konfigra lesz szükségünk ahhoz, hogy fejest ugorjunk a mókába.
A Microsoft megpróbálta külsős partnerekkel átdolgozni a Halo 3-at PC-re, de a kifejezetten az orosz piacra szánt játék már sosem hagyja el a béta állapotot. Ez viszont nem feltétlenül tragédia a sorozat rajongóinak.
A Halo 5: Guardians PC-s pályaszerkesztő csomagja már csak néhány hétre van tőlünk.
A gamescomon még csak egy másfél perces gameplay videóban csodálhattuk meg, hogy milyen a Halo Wars 2 többjátékos módjában egy összecsapás, de máris itt van a több mint negyedórás teljes verzió.
Az Installation 01 célja, hogy egy a Halóhoz hasonló élményt hozzon PC-re, ha már a Microsoft pár éve hanyagolja a platformot.
Elképesztő kollekció bukkant fel a világhálón, amit minden Gyűrűk Ura rajongó szeretne a polcán tudni.
Egy alig több, mint másfél perces gameplay videó prezentálja, hogyan fest egy összecsapás a Halo Wars 2 többjátékos módjában PC-n.
A Halo univerzumba ágyazott stratégia csak jövőre debütál, viszont lesz lehetőség előtte kipróbálni, milyen is a konzolra gyártott RTS billentyűzet és egér kombinációval.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)