Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 135

Atari: Hosszú sikertörténet, csúfos bukás?

Hír | 2006.02.19 11:59

A világ egyik legnagyobb játékkiadója, az Atari a múlt héten közzétett lehangoló pénzügyi jelentést követően a figyelem középpontjába került. Bruno Bonell, a vállalat elnök-vezérigazgatója helyretette a dolgokat. A Bonell kezében lévő vállalat nagyjából 250 dolgozót foglalkoztat Észak-Amerikában. A tervek szerint 20%-ukat elbocsátják, valamint a belső fejlesztő stúdiókat is megpróbálják értékesíteni. Ezek olyan játéksorozatokon dolgoznak folyamatosan, mint a Driver, a Test Drive, vagy a Mátrix filmeken alapuló játékok. Bonell hozzátette, "az, hogy terveink között szerepel belső stúdióink eladása, nem azt jelenti, hogy már ki is tettük rájuk az Eladó! táblát. Jelenleg is számunkra fontos projekteken dolgoznak." A Wedbush Morgan Securities egyik elemzője, Michael Patter szerint "nem a belső stúdiók eladása lenne a megfelelő lépés. Az első, amit meg kellene tenniük, hogy leállítják európai tevékenységüket. Bruno elvonult ebédelni... Az amerikai részleg játékokat készít, míg az európai csak eladja azokat." A kiadótól vásárolt játékfejlesztők esete nagyon ritka. Sokkal gyakrabban fordul elő, hogy egy független fejlesztőgárdát vásárol fel egy-egy stúdió. Az ok nagyon egyszerű: Amikor egy független csapat megállapodik arról, hogy megveszi őket egy kiadó, a csapat megkapja a játékfejlesztéshez szükséges pénzt. Amikor a kiadó elad egy belső stúdiót, a kiadó megtartja a pénzt, amely általában az elküldött fejlesztők totális csődjéhez vezet. Bonell nem tért ki arra, hogy szándékukban áll-e egyes népszerű játéksorozatainak kiadási jogaitól is megválni. A Driver termékvonal még mindig jól cseng, annak ellenére, hogy a legutóbbi, harmadik rész csúfos bukásnak számított. Az Atari tulajdonában lévő fejlesztőcégek jelenleg az alábbiakon dolgoznak:

  • Reflections (Newcastle): Driver 4
  • Melbourne House (Ausztrália): Test Drive jelenlegi generációs konzolokra
  • Paradigm (Dallas): Stuntman 2, Battlezone
  • Shiny Studios (Laguna Beach): Be nem jelentett projekt, valamint Earthworm Jim új verziói
  • Eden Studios (Lyon): Test Driver következő generációs konzolokra. Mindeközben a Shiny alapítója, Dave Perry lemondott tisztségéről. A közzétett hivatalos indok szerint ezzel a lépéssel felszabadulnak a lehetőségek a jövendőbeli vevőkkel kapcsolatban, majd miután sikerült megfelelő megállapodásokat kötni, Perry vissza szándékozik térni a vállalathoz. A Shiny jelenleg 56 alkalmazottal dolgozik. "Most már zöld az út az Atari előtt: eladhatják a Shiny-t. De azt hiszem, ebben én is a segítségükre lehetek, elvégre több dolognak is én vagyok a vezetője. Sok érdeklődőt tudok a tárgyalóasztalhoz csalogatni, ami meggyorsíthatja a folyamatot." - tette hozzá Perry. Az Atari hosszú múltra tekinthet vissza. 1972-ben alapították jogelődjét, s kezdeti sikereit a Pong nevű játéknak köszönheti, amely annak idején berobbant a játékiparba. Öt évvel később (már új tulajdonosokkal) megpróbálták méginkább bevezetni a nappalikba a videójátékokat - ekkor a vállalat neve már Atari 2600 volt. A sikertelen számítógépes piac némileg gondot okozott a cég nívójában. 1994-ben elhagyták az Atari elnevezést, ám két évvel később újra felvették. Amikor már épp kezdett volna megint lefelé csúszni, az Infogrames úgy döntött, tőkésíti a vállalatot és felveszik az Atari nevet. Az Infogrames csak egyike azoknak, akik felhasználták az Atarit. A gondok ellenére a név még mindig jól cseng a közvélemény-kutatások szerint. Sőt, elemzők szerint a tény, hogy az európai Infogrames birtokolja őket, csak ront a helyzeten. Michael Patter elemző szerint "Az ok, ami miatt az Atari képtelen sikereket elérni, az Infogramesszel való kapcsolatában keresendő. Az Infogrames, akárcsak az Atari, süllyed és hamarosan csődbe is megy. Amint ez megtörténik, véleményem szerint az Atarinak van még esélye a talpraállásra, ha valaki felkarolja őket."

  • Rootkit védelemmel ellátott filmes DVD-t találtak

    Hír | 2006.02.17 12:38

    Az F-Secure képviselői világítottak rá, hogy egy új, rootkit jellegű másolásvédelemmel ellátott film DVD-t találtak. A nemrég piacra dobott Mr. és Mrs. Smith című akciófilm német nyelvű kiadásán egy úgynevezett Alpha-DVD nevű másolásvédelmi eljárás található. Ennek "köszönhetően" a lemezt nem lehet lejátszani számítógépen, amíg fel nem telepítjük rá a lemezen található szoftvert. Az F-Secure szerint a program olyan metódusokat tartalmaz, amelyek elrejtik az operációs rendszer elől a szoftver tevékenységét. Nemrég óriási botrányt váltott ki a Sony BMG lemezkiadó vállalat által használt hasonló másolásvédelem, ami szintén rootkitként tevékenykedett a számítógépen. Azóta a vállalat már bocsánatot kért, a "hibás" lemezek nagy részét pedig visszahívták. További hasonlóság a két védelmi megoldásban, hogy az Alpha-DVD-t is fel lehet használni olyan tevékenységekre, amelyek kárt okozhatnak a számítógépben. A heise online szerint mindössze néhány sor található a program forráskódjában, amely lehetővé teszi annak "láthatatlan" működését. Fájlokat vagy regisztrációs adatbázis bejegyzéseket nem rejt el az operációs rendszer elől. Ez némileg megkönnyíti a víruskeresők dolgát, és a számítógépre se jelent akkora veszélyt, mint a Sony BMG másolásvédelme. Az Alpha-DVD megalkotói honlapjukon közzétettek egy eltávolító eszközt. Erre azért volt szükség, mert alapesetben a programot nem lehet sem a Start menüből, sem a Vezérlőpult segítségével eltávolítani.

    Mobilkütyük top 10-e - január

    Hír | 2006.02.11 13:54

    A svéd Krusell folytatja áldásos tevékenységét. Ezúttal egy 50 országra kiterjedő vásárlási toplistát állítottak össze a mobil eszközökről.

  • Top 10 PDA & okostelefon: 1. PalmOne Treo 600/650 2. (3) Qtek 9100/ I-mate K-Jam 3. (-) HP hx2100/24x0/27x0 4. (2) Qtek 9000/SPV M5000/MDA PRO 5. (4) HP iPAQ HW 65xx/6700 6. (10) Blackberry RIM 62X0/72X0 7. (5) HP iPAQ hx4700/4705 8. (6) Qtek S100/I-mate JAM 9. (7) Qtek 9090/IMate PDA 2k 10. (8) Blackberry 7100i
  • Top 10 telefon: 1. Sony Ericsson K750i/D750i/W800i 2. (3) Motorola RaZr V3/ V3i /V3c 3. (2) Nokia 6230/6230i 4. (-) Nokia N70 5. (5) PalmOne Treo 600/650/700 6. (-) Qtek 9100/ I-mate K-Jam 7. (7) Nokia 6680/6681/6682 8. (8) Nokia 5140/5140i 9. (-) Sony Ericsson K700i/K700c 10. (-) Sony Ericsson W900i/c/W850

  • Dolgozzunk Rockstaréknál

    Hír | 2005.11.22 19:44

    Mindenféle előzetes bejelentés nélkül kikerült a hír, miszerint a Rockstar az Angliában folytatott tevékenységeit, hogy még komolyabbá tegye, megnyitotta új fejlesztő stúdióját mégpedig egyenesen London szívében. Ezzel a lépésssel ez a stúdió vált a cég európai terjesztésének központjává. Örömmel jelenthetem, hogy a frissen alakult Rockstar London is jelenleg munkaerőt keres, egészen pontosan szereplőket, animátorokat, programozókat és hálózati szakembereket, utóbbiakat a nextgenes projektek hálózati munkálatainak elvégzése céljából.

    MMO-s aukciók?!

    Hír | 2005.10.01 17:30

    Bizonyára már sokan hallottatok arról, hogy az interneten többfelé legálisan vagy áltlában illegálisan aukciókat tartanak különféle varászlatos tárgyakra, karakterekre vagy éppen virtuális pénzre, amelyek a legkülönfélébb MMORPG-ben használatosak. Kutatók, szakértők és gazdasági szakemberek egy lelkes kis csapata úgy határozott, hogy beleássák magukat a folyamat rejtelmeibe és megvizsgálják, hogy hogyan is működnek pontosan ezek az árverések mind gazdaságilag mind pedig technikailag. A csapat eredményeiről, konzekcenciáiról egy részletes cikket közölt a Worthplaying, amelyből most itt szemezgetnénk "néhány" kulcsmondatot: Aki már játszott MMORPG-vel tudja, hogy nem kevés időbe (és persze ezzel együtt előfizetési díjba is) kerül egy igazán profi karakter kialakítása. A World of Warcraft esetében, még a legnagyobb grindelőknek is hónapokba kerül a maximális 60. szint elérése, még napi 6-8 óra játék mellett is. Ha megvan a maximális szintünk még nincsen vége a karakter fejlesztésnek, mehetünk tovább és kezdhetjük gyűjteni a jobbnál jobb armorset-eket és fegyvereket, mert hiába vagyunk 60-on ettől még nem lettünk halhatatlanok és a többi jobb felszereléssel rendelekző karakter úgy elkeni a szánkat, hogy csak nézhetünk. A befektetett idő mennyiségét meglovagolva próbálnak többen akár már üzletszerűen is hasznot húzni az egyes játékokból, amit persze a fejlesztők nagytöbbség tílt és ezáltal a törvény által is büntetendőnek számít. Egy nem régen készült felmérés szerint világszerte több, mint 20 millióan! játszanak valamilyen havidíjas MMO játékkal. Az átlag gamer 27 éves férfi, aki játékszenvedélye mellett aktívan dolgozik is, így előfordul, hogy a kalandozásra csak ritkán jut ideje. A neten fellelhető MMO aukciókkal foglalkozó cégeknek elsősorban a dolgozó játékos a célpontja, hiszen ideje kevés van viszont fizetőképes keresletet jelenthet. Gondoljatok csak bele, az ipse epikus csatákban akar részt venni, ideje nuku, hogy belátható időn belül elérje azt a szintet amit már szeretne, hogy arról ne is beszéljünk, hogy valószínűleg nem lesz kedve 20-szor lerohanni Stratholme-ba, hogy összeszedje azt a nyomorult devout szandált a setje kedvéért. Mit tesz ilyenkor?! Kézenfekvőnek tűnik a mindenfelé felbukkanó hírdetésekre kattintani és licitálni egy árveráses oldalon egy már tökéletesen kifejlesztett power karakterre, melyeknek ára szinttől és felszereléstől függően 100 és több ezer amerikai zöldhasú között mozog. Ha valaki nem akarna teljes karaktert venni csak néhány ezer aranyat, akkor ő is meg fogja találni a kellő lapokat. Játékosok hadai játszanak money grind karakterekkel, legtöbbször 1 accal napi 24 órát is tolják többen, hogy minnél több virtuális pénzt hozzon a konyhára, amelyet majd az árveréseken valós pénzzé "változtatnak", mondta az egyik nevét elhalgatni kívánó "üzletember". Amint azt már említettem a fejlesztők többsége szigorúan bünteti az ilyen nemű üzletelést, hiszen nem csak a játékélményt rontja és juttatja igazságtalan előnyhöz a tehetősebb játékosokat, de egyfajta lopást is elkövetnek az árveréseken résztvevők, hiszen olyan dologból szereznek pénzt, amit más készített. Az IGN pár hónappal ezelőtti szavazásán kikérte a játékosok véleményét a különböző aukciókról. A szavaztok kiértékelése után kiderült, hogy a nagytöbbség mélységesen ellenzi a tevékenységet, hiszen úgy tűnik, hogy a kegyetlen gazdaság és a pénz már a játékok világát is mélyen átszőtte ezzel teljesmértékig elrontva egyes emberek mindennapi kikapcsolódását vagyis a játékot. A gazdasági becslések szerint 2005-ben az MMO-aukciók a 200-900 millió USD-t hoztak bizonyos cégek konyhájára. Míg a kiadók, a játékosok és a fejlesztők többsége harcol a karakter-tőzsdék ellen, addig a Sony Online Entertainment úgy gondolta, hogy amiben pénz van abból neki sem szabad kimaradnia, nehogy már mások keressenek az ő portékájával így elindította saját aukciósházát az EverQuest II.-ben található felszerelésekre specializálódva. Az egyszerű játékos azt szeretné, hogy egy megterhelő nap után otthon leülhessen gépe elé és barátságosan eljátszhasson néhány órácskát kedvenc játékával, de úgy tűnik, hogy a világ közbeszól és ma már ezt sem lehet megtenni anélkül, hogy beleszólna a politika vagy a gazdasági helyzet.

    Darkstar One részletek

    Hír | 2005.09.20 09:58

    Az eddigi, igen hiányos leírás után újabb részleteket fedtek fel a Darkstar One című űrhajós akciójátékról. Évszázadok teltek el a galaktikus háború kitörése és lezárása óta. Azt követően viszonylagos békében éldegéltek a fennmaradt fajok az ismert univerzumokban. A Nagy Tanács felügyelte a rendet és próbálta valamelyest irányítani a birodalmat. Csakhogy egy peremvidéki faj, a Thul folyamatosan aggodalomra okot adó tevékenységeket folytat. Kayron Jarvist, egy fiatal harci pilótát alakítjuk, aki természetesen legfőbb feladatának tekinti a béke bármilyen eszközökkel való kicsikarását. A játék megjelenése 2006 első negyedévében várható.

    [PATCH] Dark Age of Camelot

    Hír | 2005.09.14 06:29

    Immáron a sokadik Dark Age of Camelot javítás érkezett meg. A népszerű MMORPG ezúttal az 1.79-es bugtapaszt kapta meg a Mythic Entertainment áldásos tevékenységének jóvoltából. A hivatalos oldalon végeláthatatlan részletekben írnak le mindent a javításról. Érdeklődők ide katt.

    Zensen bejelentés

    Hír | 2005.05.17 08:29

    A Zensen szó, eredeti, japán jelentésében valami harchoz kapcsolódó tevékenységet jelent. Maga a játék, amely ezt a címet viseli azonban egy online, erősen akcióorientált shooter, a Half-Life 2 motorjának minden előnyével. A dologban egy csöppnyi RPG is belekerült, de nem ez a domináns. További infó egyelőre nincs, de igyekszünk.

    Tevékenykedik az FBI

    Hír | 2005.04.15 09:49

    Már egy ideje nem igazán hallhattunk különféle FBI akciókról, melyekkel az egyes "kalóz tevékenységeket" próbálták volna felderíteni. Most azonban újabb esemény történt. Éppen tegnap, New York-ban és New Jersey-ben tartóztattak le négy embert, akik igencsak nagy mennyiségű, illegális Nintendo játékokat próbáltak értékesíteni. Valamivel több, mint 60 ezer (!) másolt kópia került elő, a lemezeken olyan nevek voltak, mint a kasszasikert jelentő Donkey Kong, Mario Brothers, Duck Hunt és persze sokan mások. Mégis hogyan buktak le? Egyszerű, egy álcázott ügynöknek akarták eladni a portékát, abban reménykedve, hogy igen nagyot szakítanak. Hát ez végülis sikerült, nyernek is majd vele egy szépséges börtön- illetve pénzbüntetést. Úgy érzitek megérte?

    El Matador - elmariácsi'

    Hír | 2005.01.22 13:30

    A történet szerint az észak-amerikai szervezett bűnözés mekkájában vagyunk. Hősünknek meg kell állítania az illegális tevékenységeket, a drogkereskedést, a gyilkosságokat és hasonló borzalmakat. Az El Matador egy third-person lopakodós-akciójáték. A grafikája olyan... hogy is mondjam csak - semmilyen :) Nem is annyira csúnya, de távolról sem korszakalkotó. Mondjam azt, hogy amíg nem lesz jobb, elmegy? Hááát, kb. :)

    'Napot...

    Hír | 2004.10.16 10:48

    Üdv nektek. Akkor hadd magyarázkodjam :) Történt vala, hogy tegnap este, valamilyen ismeretlen oknál fogva úgy döntött adatbázisunk, hogy elszáll. Ok, ezzel még nem is lenne gond... legalábbis akkor még így gondoltuk. Aztán amikor megpróbáltuk az elmentésből visszaállítani az egész mindenséget, kiderült, hogy jól felülírtuk a mentést. Ergó minden elszállt... volna, ha nem készítettünk volna a biztonsági másolatból biztonsági másolatot :D Csak azt meg nem volt olyan egyszerű előcsalni. Sajnálatos módon a tegnapi kommentes és fórumos tevékenységeket nem sikerült visszaállítani. Minden más (beleértve a nyereményjátékra való jelentkezéseket is) épséggel megúszta a kalandot. Mi a tanulság? Ha webszervert üzemeltetsz, na hagyd elfogyni a helyet a rendszervinyón, mert az adatbázis megkavarodik és ez lesz belőle :D Bocsi a kellemetlenségért.

    Zolika fut oda az apukájához: - Apu, apu! Anya felakasztotta magát. Ott van fenn a padláson! Nagy rohanás, felérnek a padlásra, mire az apuka: - De hisz fiam, itt nincs is senki! Erre Zolika: - Ha-ha április bolondja! Nem itt akasztotta fel magát, hanem a pincében!

    MoH: PA magyar oldal

    Hír | 2004.06.30 21:43

    Az EA Hungary áldásos tevékenységének köszönhetően egyre több és több nagy játék oldala lokalizálódik. A legújabb honosított oldalt itt találhatjátok, ahol végre anyanyelven olvashattok a Medal of Honor: Pacific Assault-ról. Szerintem lessétek meg, érdemes! Erre tessék.

    Possession

    Hír | 2004.05.06 19:39

    A Blitz Games olyan áldásos tevékenységgel tette fel erre a napra önmaga koronáját, melynek csak örülhetünk. A Possession egy túlélő horror lesz. Ígyhát ha kijön, mindenki beül egy sötét szobába a gép mellé, és a késő esti órákban szépen elkezdi játszani... Mégiscsak úgy hangulatos :). Az E3-ra bővebb infóhullámot ígértek, addig is ide lehet látogatni.

    GTR az éjszakában

    Hír | 2004.04.24 22:35

    A Simbin szakemberei éjt nappallá téve dolgoznak a GTR-en. Ennek okán belefér tevékenységi körükbe az is, hogy mutassanak nekünk abból valamit, ahol jelenleg tartanak. Lassan-lassan elérkezünk a le-mansi 24 órás versenyhez, ahol Colin McRae Ferrarival csillog-villog majd. Az alábbi képeken is hasonló atmoszférát figyelhetünk meg. Mármint az éjszakát :) Emellé láthatunk egy remek kormány/műszerfal nézetet is:

    EURO 2004 akcióban

    Hír | 2004.04.03 21:32

    A többek között készülések céljából megrendezett, és nemrégiben lejátszott mérkőzéseken a Squadra Azurra megfordította vesztes állásról a mérkőzést, majd lelkileg kielégülve hazautazott a Portugáliában elért sikert követően. Habár ez nem a 2004-es EB döntője volt, és komoly tétje sem volt az összecsapásnak, nagyon sokan erre a párosra fogadnak, ami az arany-és ezüstérmeket illeti. Hála az EA magyarországi képviseletének, és a FIFA Hungary áldásos tevékenységének tömérdeknyi képet szemlélhettek meg az UEFA EURO 2004-ből. Egész pontosan erre... Megéri végignézni a képeket, én pedig azt hiszem, ezekre támaszkodva joggal reménykedhetünk egy ütős szimulátorban...

    [MOVIE] Xpand Rally

    Hír | 2004.03.11 21:11

    A manapság sikervárományos játékok közé mindenképp besorolandó Xpand Rally csillogtatta meg magát. Vagyis inkább őt, a Techland :) A szimulátorból egy egészen elképesztő és egyben igen emberes méretű, 67 Mbyteos videó érkezett. A csodálatos Chrome motor mellé reméljük, hogy a fizikát is úgy oldják meg a srácok a teljes verzióra, ami igen csábító hatásokkal vonzza majd magához a virtuális autósokat. Az nZone áldásos tevékenységének köszönhetően többek közt elsőként tőlük lehet letölteni. Kötelező darab!!!

    Jedi Academy finomságok

    Hír | 2004.02.25 08:42

    A Raven Software jóvoltából nem csak a most kiadott vadiúj pályán lőhetitek a rigót, hanem gyakorolhattok is a másik csomagban található anyaggal. Az erre, illetve ezen a linkeken elérhető cuccosok mind a fanatikus játékosoknak, mind a már ráuntaknak fellendítő érzést hozhatnak arra, hogy folytassák áldásos tevékenységüket, melynek legjobban valószínűleg a LucasArts örül.

    RE film honlap

    Hír | 2004.02.22 21:40

    Serphentiot keresett meg minket egy érdekes hírmorzsával. Át is adnám neki a szót megköszönve áldásos hírküldő tevékenységét: "Az új Resident Evil film (Apocalypse) honlapja már működik, és már találhatunk rajta pár képet és egy kis bemutatót a filmről. Túl sokat még nem árulnak el nekünk, de a képek alapján az már biztos, hogy Resident Evil 1. és 3. játékából már megismert Jill most az egyik föhös lesz a filmben! A weblaphoz erre tessék..."

    [MOVIE] Ultima X: Odyssey

    Hír | 2004.02.13 10:28

    A mai nap harmadik MMORPG-s híre is befutott :) A jelek szerint, az Electronic Arts, szokásához képest teljesen ellentétesen egyre több részletet mutat meg az Ultima sorozat következő tagjáról. A mai napon összesen 4 újabb "mini" videót kaptunk, melyeken az egyes tevékenységekbe kukkanthatunk be. Kiváncsi vagyok, hogy meddig ontják még ezeket, szerintem mindenki jobban örülne egy EA hoz hu, tényleg igényesen megvágott, ütos nagy trailernek... Thanks Frans.

    [DEMO] Gorky Zero HUN!!!

    Hír | 2003.10.17 10:48

    Az 576 Média áldásos tevékenységének köszönhetően hamarosan a boltokban lesz a Gorky Zero nevezetű gyöngyszem teljesen MAGYAR változata. A nem kevés akciójelenettel dúsított játék jóval eseménydúsabb, mint az előd (ez persze az én személyes véleményem :D). Most lehetőséged nyílik arra, hogy ezt kipróbáld, mégpedig a tőlünk máris letölthető honosított demó segítségével:

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)