Sekiro: Shadows Die Twice - megvan, mikor nézhetünk szembe a kihívásokkal
A From Software következő játékának megjelenési dátuma mellett azt is megtudhattuk, milyen lesz a gyűjtői kiadás.
A From Software következő játékának megjelenési dátuma mellett azt is megtudhattuk, milyen lesz a gyűjtői kiadás.
A különleges csomagot jól megpakolják, de el is kérik az árát.
Nagy kár, hogy a Resident Evil 2 Premium Edition csak Japánban elérhető, de talán nem is baj, hogy nem minket akar lehúzni a Capcom.
Egyre többet tudunk a legendás játék teljesen újjápített verziójáról. És egyre jobban várjuk is.
Egy új gameplay trailert és némi játékmenet felvételt is tudunk mutatni nektek a harmadik Darksidersből.
Negyven órányi extrát ígér a magyar videojátékfejlesztés hőskorának történet elmesélő Vakondok 4 egyedi Blu-ray kiadása.
Többféle gyűjtői kiadás is lesz a Darksiders 3-hoz, szerencsére még karácsony előtt bevásárolhatunk.
Két nap múlva már tölthető a próbaváltozat, sőt még a fantasztikus gyűjtői kiadásra is vethetünk egy pillantást.
Még mindig nem jutottunk el az új Assassin's Creed játékhoz a Ubisoft E3-as konferenciáján, de azt már tudjuk, hogy milyen kiadásokban szerezhetjük majd be.
Sőt, a gyűjtői kiadást is bemutatta a Square Enix és egy crossover esemény is érkezik a játékba.
A Rage 2 Collector's Edition vegyesen kínál digitális és kézzelfogható tartalmakat, például a videóban is látott, elég undorító fejet.
Power Armor Edition névvel kell majd keresni a különleges csomagot.
A legnagyobb rajongók egy csomó apróságot bezsebelhetnek még a játék mellett, ha ezt a csomagot választják.
A gyönyörű gyűjtői kiadásokat gyártó Limited Run Games is egy sajtókonferencia során mutatja be újdonságait.
Három különböző változatban lesz elérhető a Red Dead Redemption II, plusz jön egy olyan, ami játékot nem tartalmaz, de puzzle-t például igen.
A Rockstar nem elégszik meg a normál verzió és a pórias gyűjtői kiadás egyszerű kettősével, többféle változat is érkezik a Red Dead Redemption 2-ből.
A játék gyűjtői kiadásaival járó szövettérképen lévő rúnák valójában útmutatók egy titkos kincshez. Vigyázat, spoilerek!
Az Obsidian Editionbe sikerült az 5 DVD mellé is sok-sok extrát pakolni.
Általában a gyűjtői kiadásokba csomagolják a soundtracket, a Sony azonban mindenki számára elérhetővé tette, ráadásul már a megjelenés előtt.
Gyönyörű Far Cry 5 gyűjtői kiadás landolt a szerkesztőségünkben, amit most ti is megcsodálhattok.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)