Egyetlen kardcsapás nélkül győzték le a Sekiro: Shadows Die Twice utolsó főellenségét
Elég volt egy tárgy és három protézisfegyver a végső győzelemhez.
Elég volt egy tárgy és három protézisfegyver a végső győzelemhez.
Újabb furcsa fordulatot hozott az egyik DC-képregény, aminek hála egy ismert gonosztevőből megbízható szárnysegéd lett.
Kedvelt háziállatainknak két ősellensége van: a kutyák és mostantól ez a film.
Nem lesz könnyű dolga T'challának, egyik legősibb ellensége ugyanis most erősebb, mint valaha.
Egy korai forgatókönyv alapján egy visszatekintő jelenetben kapott volna helyet Strange egyik ellensége.
Lehet, hogy a HYDRA egyik korábbi tudósa is meg fogja keseríteni a két címszereplő életét a Disney+ szériájában.
Egyelőre még nem biztos, hogy kit játszik majd Peter Sarsgaard, de több jel is utal arra, hogy Batman egyik ősellenségének szerepére szerződtették.
A színész alakította a Fantasztikus Négyes főellenségét a 2015-ös filmben, és úgy tűnik, megtanult egy lényeges leckét.
A pletykák szerint Venomnak ezúttal nem csak egy ellenséggel kell majd szembeszállnia.
1940 óta számtalan alkalommal került egymással szembe Batman és Joker, noha eredetileg már az első felbukkanásakor meg akarták ölni az írók az azóta kivételes pályát befutott gazfickót.
A Wendy's alkotásában egy olyan ellenséggel is megküzdhetünk, amit tagadhatatlanul a McDonald's bohóca inspirált.
Egy bugnak köszönhetően lehetővé vált, hogy egy dungeon főellenségét többször is megöljék egymás után.
Lesz benne CIA, brit titkos ügynökség, függetlenség, szabadság, a főellenség pedig egy ellenségessé vált orosz tábornok. Viszont nem szabad párhuzamot vonni a valósággal.
Ha arra vágysz, hogy változatos fegyverekkel aprítsd fel az ellenségeidet, akkor ez a te játékod.
Ősszel visszatér az AMC zombis sorozata, amiben ismét harcba vonulnak hőseink, csak most egy sokkal kegyetlenebb ellenség vár rájuk.
A Last Oasis jóval az apokalipszis után játszódik, ahol az emberiség megmaradt része már a puszta túlélésért küzd.
Két percnyi tömény lövöldözés érkezett egy új videóban, amiben azt láthatjuk, ahogy a Ghost Recon Breakpoint főszereplői egy ellenséges tábort számolnak fel.
A két cég többek között a játékkonzolok piacán egymás legendás ellenfele - és pont ezen a piacon dolgoznak majd együtt. Érdekes húzás, de sejthető, mi adta az ötletet.
Nem John Wick az első ember, aki egyedül számol le egy egész hadseregnyi ellenséggel. Alábbi cikkünkben bemutatunk még nektek tíz másik fickót, akik könnyűszerrel megteszik ugyanezt.
Aki szeretné, hogy az NBA Jam kommentátora kommentálja az eseményeket, vagy hogy egy ellenséges NPC az oldalára álljon, mindenképp keresse fel a varázslót.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)