FIFA 2005 demó Kit Raptor
Felütötte fejét a nemrégiben kiadott FIFA 2005 demóhoz az első Kit Raptor. A csomag máris letölthető, így aki esetleg ráunt az eredeti szinekre, az változtathat. A cuccost itt találjátok meg.
Felütötte fejét a nemrégiben kiadott FIFA 2005 demóhoz az első Kit Raptor. A csomag máris letölthető, így aki esetleg ráunt az eredeti szinekre, az változtathat. A cuccost itt találjátok meg.
Úgy tűnik, hogy ez a nap a szigorúan jó játékok demójának napja. Bizony, a Warhammer 40K és az Xpand Rally után most befutott a kifejezetten profin kivitelezett FIFA 2005-nek is a kipróbálható változata. A mérete ugyan nem oly csekély, mint a FIFA demók voltak általában, de mos tis száz mega alatti, ami igen jó méret a mai fél gigás fájlokhoz képest. Érdemes letölteni, akár azonnal is erről a címről.
Friss csomag érkezett, egyenesen a WCG helyszínéről. Ezúttal néhány interjút szemlélhettek meg, melyet a résztvevő játékosokkal készített a forgató csapat. A mozi mérete 115 mega, és innen cibálhatjátok.
Még valami. Már néhány versenynek is megvan a nyertese. Lássuk a piciny listát:
Pro Evolution Soccer 4 - tutifociLegnagyobb meglepetesunkre nem csak a konzolos, hanem a PC-s Pro Evolution Soccer 4-et is bemutattak. A minap roviden ertekeztem a FIFA 2005-rol, mely szemmel lathatoan oriasi fejlodesen ment keresztul. Ezzel szemben a PES4, bar meg mindig nagyon jo kis jatek, szinte alig fejlodott. Szep is, jo is, de ennel azert tobbet is csinalhattak volna a Konami jeles kepviseloi...
FIFA 2005 - UjjaszuletesLegnagyobb meglepetesunkre a FIFA sorozat legujabb tagja, latszolag oriasit fejlodott. Mind grafikailag, mind jatekmeneteben remek ujitasokkal bir. A karakterek mozgasa sokkal fejlettebb, a hangulat meg profibb, mint valaha. A jatek producerenek elmondasa szerint immaron tenyleg kontrollerrel erdemes jatszani. Persze lehet billentyuzetrol is, de sokkal elvezetesebb es egyszerubb egy jobbfajta dual analog vezerlovel. Varhatoan osszel jelenik meg.
Focisták, előre! Meg úgy nagyjából mindenki, aki szereti a focit. Érkezik ugyanis a FIFA Soccer 2005, amelyről alant megszemlélhettek egy kis videót. Hajrá!
Napvilágot látott, hogy mely előadók mely zeneszámai fogják ékesíteni a FIFA 2005 főmenüjének és játék közbeni akción kívülségének szépségét. Egy pár darab példa az összesen 38 számot magában rejtő, októberben megjelenni készülő sportjátékban szereplő dalokról, előadókról:
Foci rajongók, és mindenki, aki nem "dúmozik" :) figyelem! Újabb, jobbikfajta FIFA 2005 videó futott fel a netre. A kicsike az új fícsöröket hivatott bemutatni, köztük a teljesen átprogramozott kinetikai rendszert, valamint a szintén igen látványos élethű mozgásmodellt. Szerintem töltsétek. Erre tessék.
Ki ne szeretné némelyik sztár futballista nevét átírni, csak úgy heccből? Vagy éppen magát beletenni az arany-generációval díszelgő portugál válogatottba? Most megteheted! Az UEFA Euro 2004 új adatbázis-szerkesztőjével azt írhattok át, amit akartok. A programot ezen a helyen lelhetitek fel!
A Konami drágasága eddig is köztudottan a FIFA sorozat leverésére szeretett volna többek közt pályázni. A visszhang-zöngékből megítélve pedig azt hiszem sikerrel. A 4. rész valahogy a képek alapján is arra inti az EA-t, hogy gatyát szorosra... Nézzük csak meg, szép grafika, Nedved feje - és mindenki másé - végre felismerhető. Ezen túl természetesen leginkább csak gameplay animációkból és demókból lehet ítélkezni, így nem folytatom :).
Az EA nem bírta ki, hogy ne bocsásson rendelkezésünkre egy új FIFA 2005 filmet. Persze mi nem is ellenkezünk, hiszen szeretjük a jó focit, és a jó sportjátékokat is. 5 megába sűrítették össze a matériát, és ahhoz képest nem is rossz a képminősége. Aki kíváncsi pár új cselre, az mindenképp töltse le!
Basinas megindul, és meg sem áll Haristeasig. Ő pedig addig, amíg végső sikerre nem jutottak hátuk mögött azon görök szurkolókkal, akik a hellén csatár szerint már önmagukban garantálták, hogy nem eshet ki a görög nemzeti tizenegy. Az biztos, hogy Otto Rehhagel szobrot kap, Dellast csapattársaival együtt pedig mitológiai történetekbe szövik, persze csak miután felültették őket az Olümposzra. Amolyan utócsemegeként, a FIFA 2002-höz és 2004-hez is megjelent egy Euro 2004 mod. Előbbihez itt, a másikhoz pedig erre juttok hozzá! Thanks FIFA Hungary.
A Konami a mai napon hivatalosan is bejelentette a Pro Evolution Soccer negyedik részét. Érdekesség, hogy a szokásos PS2-es változat mellett, most egy időben elfecsegték a PC-s változat fejlesztését is. Szóval féljen csak a FIFA 2005, lesz itt bizony konkurencia... nem is akármilyen! Az első képeket itt leshetitek meg.
Megérkezett az első mozgókép az idei FIFA játékból. Idén sem kell forradalmi újításokra számítani, leginkább csak a szokásos dolgok kerülnek ki a filmből: a játék még szebb mint a tavalyi. Persze ezt mindannyian joggal várhatjuk el a Electronic Arts-tól... Innen le tudjátok tölteni a filmet, ami ugyan az X-Boxos változatból származik, mégis olyan, mintha PC-s lenne.
Sok nagy külföldi oldalon láthattatok már komplett E3-as összefoglalót. Némelyiken külön bontva a videókat a képektől, cikkektől, stb. De a nagy oldalak lusták, csak a saját képeikkel foglalkoznak. Úgyhogy úgy gondoltam, hogy a létező összes játékról összegyűjtöm a megjelent képeket, bárhol és bármikor is kerültek azok ki az E3 forgatagába. A végeredmény 107 játék lett 108 linkkel... :) Kellemes böngészést!
[MOVIE] FIFA 2005Gyu barátunk elmondása szerint a FIFA 2005 forradalmi változásokat ugyan nem hoz, de megéri majd elidőzni vele :). Nos, ez biztos. Hála az EA Hungarynek pedig tájékozódhattok mindarról, amit eddig tudni lehet, mégpedig ezen az oldalon!
Bazinagy lagziAz elmúlt pár napban rengeteg képanyaggal szoltáltunk az E3 alatt napvilágot látott festményekből. Most pedig lehet kezdeni a lagzit, ugyanis az eddigi, megközelítőleg az összes képet egybefonjuk :
N-Gage támadás!Sűrűsödnek a bejelentések, de legnagyobb bánatomra ismét nem a Grand Turismo PC-s megszállásáról van szó... (ebben az esetben a többértegű pelenkák tripla alámtétele sem szabna gátat az öröm okán kicsorduló folyadék tovajutásának :D) Visszatérve a Nokia N-Gage ostromára: a Nokiás srácok újabb bejelentést tettek. Tegnap már hírt adtunk azon tervekről, melyek lényege, hogy 11 új játék készülődik kijönni a Nokia játékgépére. Nos, a lista újabb tagokkal bővült. A jövőben -2004, 2005-, az N-Gage Arénájában játszhatunk majd a következőkkel:
Electronic Arts @ E3A világ legnagyobb játékkiadója is kiadta E3-as listáját, méghozzá 3 részletben. Mivel nagyon hosszú (ahogy az illik) vágjunk is bele: EA Sports
Az EA Sports természetesen ebben az évben is teljes termékskálát nyújt a jobbnál jobb sportjátékokból. Az UEFA Euro 2004-et már láthattuk mozgás közben, sőt, már a demóját is kipróbálhattuk. A mai napon az idehaza nem olyannyira népszerű Madden NFL 2005 videója került elő. Jól látható, hogy a kidolgozásra többet költenek, mint mondjuk a FIFA, vagy bármely más EA sportjátékra. Miért? Egyszerű. a Madden Amerika egyik legnépszerűbb sportja :) Imhol az anim:
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)