Swords - Nyerd meg a képregényt, vagy egy konzolos F1 2011-et!
A magyar fantasy képregény megjelenését nyereményjátékkal ünnepeljük. Regisztrálj és nyerj!
A magyar fantasy képregény megjelenését nyereményjátékkal ünnepeljük. Regisztrálj és nyerj!
Korábban már hírt adtunk a hazai készítésű fantasy képregényről, ami több formában is beszerezhető lesz. A cikk óta sok új fejlemény történt, amit most szeretnénk veletek is megosztani.
Három belépő vár gazdára, amelyek a rendezvény mindkét napjára érvényesek.
Ha minden jól alakul, újra ütések és rúgások puffanásától lesz hangos a Jáde Birodalom.
"Hozott isten, ördög vigyen!" Minket aztán el is vitt rendesen, harmadjára is. A Diablo III jött, látott, és a monitor elé szögezett, pedig ez még csak a béta.
A Square Enix és az Obisidian Entertainment közösen jelentette be az első Dungeon Siege 3 DLC-t.
A várakozásoknak megfelelően alakulnak a The Witcher 2: Assassins of Kings eladásai.
Semmit sem mutatott még a BioWare a Dragon Age 3-ból, ám mindig szívesen beszél róla. A PAX-on sem esett másként.
A Paradox meglehetősen aktív manapság - ennek a stratégiai játékok hívei örühetnek igazán.
A The Elder Scrolls széria ötödik, Skyrim alcímmel illetett epizódjában visszatérnek a vérszopók és jobb dologra is fordíthatjuk a pénzünket, mint fegyverek és páncélok javítására.
Annak idején nagyon vártuk a Two Worlds-t, de sajnos nem lett olyan jó, mint ahogy azt akkor szerettük volna.
A WildStar vezető tervezője júliusi távozásáig Tim Cain, az első Fallout megálmodója, és a Troika Games alapítója volt.
Augusztus 27. és 28. között a Millenáris ad otthont a HoldfényCon rendezvénynek, ami két napra Budapestre varázsolja a San Diego ComicCon élményét.
Több félbemaradt játékkal hagyatékában kénytelen lehúzni a rolót a Bedlam Games.
Nehéz helyzetet teremtett magának a BioWare, mert két különböző rajongótábor kívánságait tervezi összeegyeztetni a Dragon Age 3-ban.
Tölthető és játszható a Might & Magic Heroes VI demója. Csak a publikum ítéletére vár.
Az Atari kilépése miatt jelentősen csúszik a Neverwinter tervezett megjelenése.
Párosan szép az élet - derül ki Hunted: The Demon's Forge tesztünkből.
Nem állíthatnám,hogy a legvidámabb, legjátékosabb RPG-ről lenne szó a Risen 2 esetében.
Az Ubisoft újfent elcsúsztatta a hazai fejlesztésű körökre osztott stratégia megjelenését egy hónappal.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)