PS3 - még mindig második helyen Japában
A múlt héten is közel 40 ezer Sony konzol talált gazdára Japánban.
A múlt héten is közel 40 ezer Sony konzol talált gazdára Japánban.
A Square Enix előreláthatólag kénytelen lesz 200-300 fővel csökkenteni a létszámot.
Platformokra bontott helyzetjelentés következik japán, a brit és az amerikai piacról.
Yoichi Wada arra szólítja fel a japán játékfejlesztőket, hogy több "felnőtt" témájú játékot csináljanak a világpiacra.
A LittleBigPlanet PSP verziója már készülget, s idén decemberben a japán játékosok ki is próbálhatják. Nekünk még elvileg tavaszig várni kell.
Ma japán napot tartunk egy valaha kézzel gyártott játékkártyákat előállító cég miatt...
Újabb technológiai csoda megvalósításáról érkezett hír, amiről eddig csak álmodni mertünk.
Múlt héten a PlayStation 3 a béka feneke alatt kettővel feküdt, most azonban egyenesen az élre tört.
Talán még emlékeztek rá, nemrégiben a Japán hardvereladási lista legvégén volt a PS3...
Felháborítónak tartják a japán Xbox 360 tulajok a Namco Bandai döntését, amely szerint extra tartalmakkal ellátott Tales of Vesperia érkezik PS3-ra.
Úgy tűnik a PlayStation 3 Slim megjelenése nemhogy nem javított, de egyenesen rontott a Sony helyzetén.
A Sega és a Maxim.com közösen keresi Bayonetta élő hasonmását.
Még egy indok arra, hogy miért nem érdemes csalással előnyt szerezni a játékokban.
Néha rátör az emberre a múzeumlátogatási édes kényszer, s ennek behódolva bizony alkalmasint felfedezzük a már ismertet, vagy épp az ismeretlent.
Főleg lányoknak készült mangával rukkolt elő a 2009-es SakuraConon a FUMAX kiadó, amiben van kaland, ármány, rengeteg érzelem, démoni angyalok, angyali démonok és fiúszerelem.
A Monster Hunter 3 úgy néz ki csak a kezdeteknél vitte el a Wii-t a hátán, most kicsit felcserélődött a sorrend.
Határozatlan időre elhalasztották a Battlefield 1943 PC-s kiadásának megjelenését.
Szárnyal a Wii a Monster Hunter Tri megjelenése óta, de a Nintendo többi konzolja sem szégyenkezhet.
Japánban igen nagy siker a Monster Hunter Tri, a sorozat első Wii-re készült része
Elkezdődött Lipcsében a Games Convention Online, így érkeznek a friss bejelentések.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)