Destiny 2 - sok izgalmas változást hoz a következő frissítés
A Bungie nem fél alapjaiban megváltoztatni azokat a rendszereket, amikre felhúzták a játékot, ha ettől jobb lesz a rajongóknak.
A Bungie nem fél alapjaiban megváltoztatni azokat a rendszereket, amikre felhúzták a játékot, ha ettől jobb lesz a rajongóknak.
December 8-án mutatkozik be egy izgalmas történelmi sorozat az HBO-n, a Templomosok, de a szerencsésebbek már jóval előtte, november 30-án láthatják majd az első két epizódot, ugyanis 5 páros belépőt sorsolunk a premier előtti vetítésre.
A friss kedvcsinálókban a Baker-család tagjai állnak a középpontban, és a jelek szerint izgalmas kalandokra számíthatunk.
Aki szereti a horror- és kalandjátékokat, annak érdemes odafigyelnie a THQ Nordic gondozásában újjáéledő Black Mirrorra, amelyből most egy újabb gameplay videó érkezett.
Új kedvcsináló érkezett a Rare játékához, ami a kalózélet izgalmas oldalát mutatja be.
Saját nagyszínpadunkon ezúttal is egész nap pörögnek majd az izgalmas programok, számos érdekes előadást és produkciót láthattok.
A Curse of Osiris DLC-vel nem egy teljesen új radiet kapunk, hanem egy új bosst és kihívásokat. Jön az első Raid Lair.
Megérkezett a League of Legends legizgalmasabb időszaka, amikor bohóc fieszta, panaszos Reddit topikok és matekzsenik hadai uralják a játékot. Elindult az előszezon.
Egészen izgalmas lehet a Niantic következő nagy dobása.
Ma jelenik meg a Horizon: Zero Dawn első sztori DLC-je, ami az eddig látottak alapján legalább olyan izgalmas lesz, mint az alapjáték volt.
A PlayIT Ház hatodik napja is izgalmasan telt, a kiélezett versenyek mellett különböző zenei produkciókat is hallhattunk a srácoktól.
Feszesen, izgalmasan előadott, egyórás történelemlecke.
Az amatőr női játékosokból álló csapatok olyan meccseket hoztak össze, amiket simán összetéveszthetnénk egy profi liga mérkőzéseivel.
Már csak szűk egy hét van hátra a Horizon Zero Dawn: The Frozen Wilds megjelenéséig, de a Paris Games Weeken még kaptunk egy rövid ízelítőt a kiegészítőből.
Az nem túl meglepő, hogy a Codemasters járműveket ereszt egymásnak, az viszont annál inkább, hogy az Onrush az árkádosabb vonalat képviseli, és mintha a The Crew is megihlette volna.
A Knack 2 tanult az első rész hibáiból és még izgalmasabb ügyességi kaland lett.
Olyan sorozattal zárult az év egyik legizgalmasabb e-sport versenye, amit a rajongók nem fognak egyhamar elfelejteni.
A majmok bolygója filmek eseményei közötti űrt kitöltő Planet of the Apes: Last Frontierben kemény döntések várnak ránk mindkét oldalon, de pont ezért tűnik olyan izgalmasnak.
Még több videóssal, még izgalmasabb programokkal és rengeteg meglepetéssel tér vissza a tavasszal hatalmas sikert arató vetélkedősorozat, a PlayIT ház.
Ian Milham kapott egy izgalmasnak ígérkező lehetőséget és élt is vele, így viszont a Tomb Raider csapata elvesztette egy központi szereplőjét.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)