Új logóval ünnepli 100. születésnapját a Pókember-filmeket is jegyző Columbia Pictures
A Warner Bros. és a Disney után újabb nagynevű stúdió jubilál.
A Warner Bros. és a Disney után újabb nagynevű stúdió jubilál.
A stúdió egyik volt munkatársa teregette ki a háttérinfókat, de hamar jött a tapasz a szájra.
Harry Krueger kilépése nagy veszteség a Sony belsős stúdióit erősítő Housemarque számára.
Ahogy Mariah Carey uralja a plázákat és rádiókat kötelezően ilyenkor, a Netflixet is elöntötte a karácsonyi hangulat.
Az Aardman Animations reagált a vállalat végét vízionáló pletykákra.
A 28 dollárba, vagyis közel 10 ezer forintba kerülő sütik kapcsán csúszott ki ez a streamer száján.
Miközben a Maxis különböző csavarokkal próbálja modernizálni a Sims formuláját, addig a Krafton egy Unreal Engine 5-ös, teljesen új generációs életszimulátoron dolgozik.
62 éves korában meghalt a Tilos Rádió zenei főszerkesztője.
Beharangoztak velük egy halom olyan történetszálat, amiről azóta egyetlen árva szó sem esett az egész MCU-ban.
Nem sokat hallottunk mostanában a projekt felől, de úgy néz ki, érdemes lesz még egy kicsit várni.
Hamarosan fontos évfordulóhoz ér az amerikai stúdió.
A Larian Studios annyi extrát pakolt a lemezek mellé, amennyivel egy komolyabb gyűjtőit is meg lehet tölteni.
Nem sok stúdió merte volna bevállalni azt, amit a Remedy.
A Baldur's Gate 3 sikerei után még magasabbra tenné a lécet a belga csapat.
Szeretnénk azt mondani, hogy ez meglepett minket, de ahogy az ARK megjelenése eddig alakult, igazából csak egy vállvonásra van energiánk.
Két teljes értékű megjelenés és négy spin-off után felmerül a kérdés, hogy mennyi Persona 5-re van még szükségünk az életünkben.
Kukázza a stúdió az ingyenes modellt, és ehelyett inkább a prémium kooperatív elemekre koncentrál.
A Coyote vs. Acme törlése után elérte a Warnert a népharag, erre a stúdió félig visszakozott.
A széria történetének egyik leggusztustalanabb húzását próbálta lenyomni a Warner a vásárlók torkán, ráadásul nem is kevés pénzért.
A sci-fi irodalom egyik klasszikusából gyúrtak sétaszimulátort a The Witcher és a Dead Island fejlesztői.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)