A PS4-es Red Dead Redemption 2 is megkapta a fotómódot és a sztori mód extráit
A PC-s változat kapott néhány extrát (mármint a bugokon felül), melyek csak most futottak be a PlayStation 4 változatba.
A PC-s változat kapott néhány extrát (mármint a bugokon felül), melyek csak most futottak be a PlayStation 4 változatba.
Vadonatúj heisttel bővült a játék, amire egy ütős launch trailerrel hangol minket a Rockstar.
A lootládák eltűntek, megjöttek a blueprintek, aztán kirobbant egy újabb cirkusz: túl sokba került a tervrajzok kifejlesztése. A Psyonix hallotta a panaszt és változtatott... nagyrészt.
Egy 27 számból álló gyűjteménnyel bővül a játék zenei kínálata.
A rendezőnek előbb egy másik projekttel kell végeznie, viszont utána már teljes erővel koncentrálhat Max Rockatansky következő kalandjára.
Okkal gondolhattuk, hogy az egy hónappal ezelőtti PC-s start óta elhárították a hibákat, de ehelyett újak is megjelentek.
Hosszú idő után újabb Heist kerül be a játékrba.
A Psyonix leváltott a loot boxos rendszerről, és egy átláthatóbb megoldást vezetett be, de ennek megvolt az ára, a közösség pedig nem hajlandó ezt megfizetni.
Sőt, illegális ivókat is nyithatnak majd a legnagyobb vadnyugati gengszterek.
Úgy tűnik, a Rocketwerkz néhány tagja akkor száll ki a mókuskerékből, amikor csak szeretne.
Elon Musk új csodaverdája lett a gamerek új kedvence. Mindenben ezt a fura járgányt szeretnénk látni, a modderek pedig szállítják is a cuccot.
Az álláshirdetés arra enged következtetni, hogy igaz az a pletyka, miszerint a Grand Theft Auto 6 több területet és korszakot foglal majd magába.
A PC-s verzió tele volt hibákkal a megjelenéskor, és bár még mindig nem hibátlan, a Rockstar már a vásárlók kiengesztelésével is tud törődni.
Már csak egy kicsit kell várni, és a Valve népszerű platformján is bezsákolhatjuk a vadnyugati játékot.
Hamarosan minden távirányítós autót hajtó versenyző egyszerre kiabálhatja: "és ez még csak nem is a végső formám".
Azt nem tudjuk, hogy visszafelé lejátszva a sátán hangja hallható-e a 35 évvel ezelőtt kiadott lemezen, de a sztori így is egészen üdítő.
Egyelőre még dolgoznak rajta, de hamarosan bárki zombivadásznak állhat a vadnyugaton.
Nem először halljuk már, hogy a kiadó következő nagy dobása nem egy korábbi sorozat folytatása lesz, hanem egy vadonatúj cím.
Az ezredforduló táján még nem volt túl sikeres a stúdió, így gyengébb játékok piacra dobását is kénytelen volt elvállalni.
Egy amerikai hip hop formáció osztotta meg, hogy új projekten dolgoznak a Rockstar Games csapatával.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)