Detroit: Become Human - már hárommillió felett van az eladott példányok száma
A fejlesztők ismertették velünk a legfrissebb adatot az egyelőre PlayStation 4-exkluzív játék kapcsán.
A fejlesztők ismertették velünk a legfrissebb adatot az egyelőre PlayStation 4-exkluzív játék kapcsán.
Konkrétumokat egyelőre nem tudunk, de a fejlesztők hivatalosan is megerősítették a projektek létezését.
A GoldenEye 25 névre keresztelt rajongói projekt fejlesztése szépen halad, erről most egy rövid játékmenet videót is közzétettek a fejlesztők.
Erről a The Coalition feje beszélt a Twitteren, habár szerinte nem annyira súlyos a helyzet, mint ahogy azt beállítják.
Most is hangosan fejezte ki véleményét a közösség, a játék készítői pedig egy hosszú posztban reagáltak.
A fejlesztők minden energiájukat a Red Dead Online kalapálására fordítják, így a single-playert kedvelő játékosok egyelőre kénytelenek beérni a meglévő sztorival.
A fejlesztők részletesebben is megmutatják a játék egyik régióját, Kolchak Harbort.
A bejelentéshez egy előzetessel is készültek a fejlesztők, ami alapján egy kifejezetten látványos játékkal lesz dolgunk.
Nem csak a a játék hosszára derült fény, de a fejlesztők azt is elárulták, hogy a megjelenés után még sokáig adnak ki tartalmakat hozzá.
A fejlesztők sokáig titkolóztak a játékkal kapcsolatban, de csak azért, hogy már egy tökéletesre csiszolt játékmenettel állhassanak ki a nyilvánosság elé.
Az Infinity Ward srácai szerint a háború bizony megváltozott, és a Call of Duty új története ehhez fog igazodni.
A State of Playen bejelentett Survival módot érintő deal eléggé felhergelte a Call of Duty játékosokat, de a fejlesztők szerint egy ilyen döntés meghozatala jóval az ő hatáskörükön kívül esik.
A fejlesztők legfrissebb Twitter posztja egy kódolt üzenetet tartalmaz, ami arra utalhat, hogy elhagyjuk az Apex Games jelenlegi helyszínét.
A Microsoft szeretné megmutatni a fejlesztőknek, hogy mire képes a szolgáltatásuk, ezzel együtt várják a visszajelzéseket is a felhasználóktól.
A Switch portokban igen jártas Virtuos keres fejlesztőket egy remake-hez, aminek leírása ráillik a Remedy kultikus játékára.
Elég sok támadás érte mostanában a játék szervereit, így most a fejlesztők elérkezettnek látták az időt, hogy visszavágjanak.
Most egy kicsit többet is megtudhatunk a platformok közötti mókáról, ami egyébként már a nyílt bétában elérhető lesz.
A rajongók felváltva lelkesednek és keserednek el a titokzatos DLC kapcsán, de sem a fejlesztők, sem a kiadó nem siet a megnyugtatásukra.
A fejlesztők úgy döntöttek, hogy korai hozzáférésen keresztül adják ki játékukat, és most azt is elárultak, pontosan mikor kerül sor erre.
Nem is rejtegetik a srácok a problémát, konkrétan beleírták a fejlesztői naplójukba, hogy sajnos mindenki a szinteződéssel van elfoglalva.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)