Final Fantasy, Alien Breed - a nap mobiljáték leárazásai
A Square Enix beindult és leárazta az összes mobilra elérhető Final Fantasyt, az első résztől egészen a hatodikig.
A Square Enix beindult és leárazta az összes mobilra elérhető Final Fantasyt, az első résztől egészen a hatodikig.
Amíg a Final Fantasy XV megjelenését várjuk, a Square Enix más fronton is bővíti a szériát. Jön a Final Fantasy Legends.
A játék világában való barangolás mellett egy a technikai részletekre koncentráló videó is megjelent a következő FF-univerzum első játékáról.
Varázslós, szerepjátékos FPS a CryEngine 3 erejével - a Lichdom: Battlemage-ben egyetlen fegyverünk a mágia, baltákat legfeljebb ellenfeleknél láthatunk.
Mikor a Square Enix bejelentette, hogy PC-re adaptálja a Final Fantasy XIII teljes trilógiáját, a nép örvendezett. Egészen addig, amíg az első fejezet megjelenésekor elő nem jöttek a hibák.
Idő előtt bukkant fel a Final Fantasy XIII-2 Steam trailere, amelyben a megjelenési dátumról is lerántották a leplet. Meg néhány jó hírről.
A producer szerint simán megy a fejlesztés, így sikerült belőni, mikorra fogják befejezni a játékot. Vajon nekünk is elmondják nemsokára?
A BlizzCon egyik legfontosabb része a Warcraft univerzum ünneplése volt, mivel a jól ismert fantasy világ ebben az évben ünnepelte 20. születésnapját.
A féltételek amolyan japánosan szigorúak, de a lehetőség adott: a Final Fantasy XIV: A Realm Reborn nemsokára ingyenesen kipróbálhatóvá válik.
A kedvcsinálóban főleg a sztoriról esik szó, illetve egy régebbi pletyka is beigazolódott.
A Square Enix a hétvégén bejelentette a Final Fantasy XIV első kiegészítőjét, amelyet néhány hónapon belül meg is kaparinthatunk.
A Square Enix legújabb üdvöskéje bizony brutálisan jól néz ki, de az alábbi animációkat elnézve 15 évvel ezelőtt is jól ellettünk volna vele.
Amennyiben még nem unjátok rettenetesen a különböző címek felbontásaival kapcsolatos gondokat, akkor itt egy újabb.
A hidegebb estékre egy kis borongós hangulatú fantasy egy késhegynyi horrorral megfűszerezve.
Tudjuk, hogy keleten szeretnek egy kicsit több figyelmet szentelni a többmilliós játékosbázissal rendelkező fantasy játékoknak. A Warlords of Draenor megjelenésének örömére három gyorséttermet alakítottak át.
Az internet népe szeret vicces képeken szórakozni, és úgy tűnik, hogy a Square Enix asztalai mögött ülők is.
A Paradox Interactive és az Obsidian biztos volt abban, hogy sokak által várt fantasy szerepjáték, a Pillars of Eternity még idén megjelenhet. Tévedtek.
A Final Fantasy XV demója legalább 3 órára leköti a játékosokat. És ez a minimum.
Minden idők leghosszabb fejlesztési ciklusával rendelkező Final Fantasy epizódjának játékmenetét vehetjük szemügyre.
Igazak voltak a híresztelések, a Final Fantasy XIII trilógia valóban PC-re látogat, és nem is kell rá sokat várni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)