Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1637

Toca Race Driver 3 zúzhatóság

Hír | 2005.09.15 21:03

A Codemasters legújabb közleménye alapján, az egyébként 2006 Februárjában megjelenő új üdvöskéjük, vagyis a Toca Race Driver 3 lesz minden idők egyik legrealisztikusabb autós játéka, már ha az autók amortizációs fizikáját nézzük. A készítők elmondása szerint az új fizikai motor 100-szor! több sérülést tud megjeleníteni, mint az eddig használt. Ha hihetünk az ígéreteknek, akkor minden egyes lökhárító, spoiler vagy éppen gumiabroncs egészen másként fog sérülni a versenyek alatt, így még egy egyszerű padkázásnál is vigyáznunk kell majd a gumi épségére vagy máris figyelhetjük majd képernyőnkön a kerékről leválló vulkanizált darabokat. Nagyon ígéretesnek hangzik ez a minden idők legjobb törésmodellje, de lehet, hogy ehhez még lesz egy pár szava a GT Legends-nek is. Thanks GH.

A Jó, a Rossz és a Csúf játék

Hír | 2005.09.13 08:33

Sergio Leone örökéletű alkotásai a számítógép és a tévé képernyőjén is visszaköszönnek, legalábbis ami A Jó, a Rossz, és a Csúfot illeti. Az MGM Interactive megállapodást kötött ugyanis a Bits Studiosszal, hogy elkészítsék a film játékváltozatát PC-re és különféle konzolokra. Gyakran trilógiának emlegetik az alkotásokat, amelynek egyik "része" a fent említett mozi. Jelenleg azon dolgoznak, hogy sikerüljön megfelelő szinkronszínészeket találni, akik visszaadhatják a Clint Eastwood által fémjelzett vadnyugati őrületet.

F.E.A.R DÁTUM!!!!

Hír | 2005.09.12 15:37

Olybá tűnik, hogy végre megtört a F.E.A.R megjelenése körül kialakult jég. A Monolith-nak és a Vivendi Universalnak végül csak sikerült megállapodniuk egy nem is olyan távoli megjelenési időpontban. És most jószokásunkhoz híven ismét dobrepgést és visszafolytott csendet kérünk! Az év egyik legnagyobb FPS-durranása egészen pontosan Október 11-én kerül majd a boltok polcaira. Srácok, már csak kevesebb, mint egy hónap van vissza, váááá és megint csak váááá!

Bet on Soldier MP Demó közelg

Hír | 2005.09.09 20:38

Ha hihetünk a Bet on Soldier honlapján feltűnő információknak, és miért ne hinnénk nekik, akkor akár már jövőhéten megjelenhet a program többjátékos demója. Az előzetes infók alapján egyelőre annyit lehet tudni, hogy a multiplayer változatban két játékmódban írthatjuk majd egymást, a már az SP demóban is megismert pályán.

Az elmúlt 10 év TOP 10-es listája

Hír | 2005.09.09 12:37

Egy dolog biztos, a videójátékok az elmúlt tíz évben új korszakot alkottak. Az elmúlt időszakban a játékok jelentős változáson mentek keresztül, ám nem csak a technológia illetve a játszhatóság kérdésében, hanem legfőbbképpen szórakozatás módjában. És akkor következzék a CNET ezen korszakra vonatkozó TOP 10-es listája, melyben a felsorolt játékok az utolsó helyezet kivételével mind platformfüggetlenek: 1. Half-Life (1998) 2. Starcraft (1998) 3. The Sims (2000) 4. Quake (1996) 5. Madden NFL Football 6. EverQuest (1999) 7. Halo (2001) 8. Metal Gear Solid (1998) 9. Grand Theft Auto III (2001) 10. The Legend of Zelda, Ocarina of Time (1998)

Online bűntények Japánban

Hír | 2005.09.09 12:25

Hétfőn a japán rendőrség letartóztatott egy kanawagai tizenkét éves srácot, aki beismerte, hogy egy online játék keretein belül meglopott más játékosokat. Elmondása szerint a játékba illegálisan lépett be egy hölgyemény felhasználójával valamint jelszavával, majd így saját accountjára átküldte tizenegy foglalt tárgyat a másik fél kárára. Az egyes tárgyak kereskedelmi értéke 100 yenben van megállapítva. Sok online játékban a japán játékosoknak a tárgyakat, valamint egyéb kiegészítőket az erre a célra kijelölt boltokban vásárolhatják meg.

Honlaplesen

Hír | 2005.09.07 10:32

Átalakult a F.E.A.R. honlapja. Az eddigi rejtélyes, bújkálós-keresgélős és parázós oldalból egy aránylag átlagos és a szokványos tartalommal ellátott weboldal lett. Ugyenez történt a Star Wars Battlefront II oldalával is. Ezen kívül létrehoztak egy adatlapot a Step Creative Group honlapján a közelgő kalandjáték tiszteletére.

'Reggelt...

Hír | 2005.09.06 08:19

Napsugarast! Már ami még megmaradt belőle. Nos, már csak napok kérdése, és megérkezik legújabb magazinkánk, melybe igyekeztünk újfent rengeteg új infót belezsúfolni. Addig azonban még aludni kell egy kevéskét, a kétes időszakot pedig megpróbáljuk friss hírekkel átvészelni. Lássuk a reggeli eresztést.

Két sznob sétál a londoni elitnegyedben. Megszólal az egyik: - De szép nyakkendőd van, mennyiért vetted? - 500 dollárért - mondja a másik. - Megőrültél? - fakad ki a barátja - Tudok egy helyet, ott megvehetted volna 1000 dollárért!

[MOVIE] F.E.A.R.

Hír | 2005.09.03 23:38

A VUG újabb trailert adott ki a Monolith Productions falain belül készülő hátborzongató, természetfeletti FPS játékból, a F.E.A.R.-ből, ám ennek is a rendezői változatából. A filmben két percen keresztül figyelhetünk meg egy interjút, valamint játékmenetbeli elemeket. A filmet lejjebb tölthetitek.

Újabb F.E.A.R. Beta

Hír | 2005.09.03 18:25

Nos nagyon úgy néz ki, hogy ismét megnyilnak a F.E.A.R multis Beta szerverei. A GameSpot ajánl jelenleg beta kulcsokat az első 2000 jelentkezőnek, amely majd kedden veszi kezdetét. Érdekes, hogy nem lesz semmi lényeges különbség a FilePlanet Betajához képest. Korszerűbb felépítéssel fog majd érkezni, valamint támogatni fogja a 64 bites Windowst is.

Blizzard pert nyer

Hír | 2005.09.02 18:57

Még régen Gyu mester tollából olvastam először a Blizzard által meghirdetett Zero Tolerance elvet, miszerint ha valaki megsérti a végfelhasználói szerződést, annak pápá. Nos, ha nem is egészen ez történt, mindenesetre a Blizzardnak megint igaza lett. Arról van szó, hogy pár lelkes fiatalember kicsit meghekkelte a fent említett cég játékainak multiplayer részeit, hogy az ne a hivatalos BNet szervereken fusson. Nos, ez egyértelműen törvénybe ütközik, bíróság elé vitték az ügyet, és a Blizzard megint nyert. Szerintem nem volt kérdéses. Részletek itt.

[MOVIE] Wildlife Park 2

Hír | 2005.09.01 09:28

Az idei Games Convention, azt is mondhatjuk egy igen kitüntetett helyén lehetett játszogatni a Wildlife Park 2-vel, melyben a játékos egy gigantikus szórakoztató központot - egyfajta modernebb állatkertet kell menedzseljen. Természetesen minden apró részlet kialakítása a mi feladatunk, de főleg azért kell gyúrnunk, hogy minél többen látogassák a létesítményt. Egy közel 100 megás videó jött ma ki ebből, melyet alant tölthettek:

Playboy magazin, online!

Hír | 2005.08.26 11:34

A Playboy azok után, hogy újságként jelentős hírnevet szerzett magának, csengőhangokat gyártott, képeket és játékokat adott ki mobiltelefonokra, ingyen pornót iPodokra, valamint videójátékkal is "kedveskedett". Most azonban elérkezett az idő, hogy a szélesedő igényeknek ilyenformán is eleget tegyenek. A Zinio Systems segítségével ugyanis egy online verziójú Playboy magazint indítanak be hamarosan, melynek tartalma megegyezik majd az offline kiadványéval. További információ itt.

Myth War nyílt béta

Hír | 2005.08.26 10:04

Beindították a Myth War című MMORPG nyílt bétátesztjét, amellyel szeptember 9-ig ingyen játszhatunk. A játék egy ősi világban játszódik, mely bővelkedik seregekkel és szörnyekkel, bosszúálló istenségekkel, és egymással harcoló frakciókkal. Négy faj közül választhatunk: emberek, kentaurok, mágusok és kiborgok. Maximum száz fős klánokat alakíthatunk, és az így létrejött csapatok harcolhatnak egymás ellen. A nyertes fél egy területrész irányítását kaphatja jutalmul. A játék 545 megás kliensét innen tölthetitek le.

F.E.A.R. - Dual-ra készen!

Hír | 2005.08.25 10:51

A Bit-Tech megtudta, hogy a hardver tervezők és a játékfejlesztők szoros közreműködésének hála több hamarosan megjelenő nagy játék is ki fogja használni a következő generációs dual magos processzorok képességeit. Egyelőre biztosnak tűnik, hogy mind a sikervárományos F.E.A.R. mind pedig a City of Villains megjelenésekor fel lesz készítve az új Intel processzorok támogatására, így ha gépünkben dual-core cpu lapul majd megnövekedett sebességet fogunk tapasztalni. A hírből megtudhattuk azt is, hogy a Microsoft gőzerővel dolgozik a Dungeon Siege Centrino-ra való optimalizálásán, aminek következtében valószűleg a játék megnövekedett FPS értékeket fog produkálni nem csak hordozható de asztali konfigurációkon is.

[FUN] Bugok gyűjteménye

Hír | 2005.08.24 13:16

Roel Bartstra szemfülességének köszönhetően az internetre került egy olyan videó, mely különböző hibák bemutatására szolgál az alábbi játékokból: Brothers In Arms, F.E.A.R, Splinter Cell: Chaos Theory, FlatOut, Battlefield 1942, Grand Theft Auto: San Andreas és a Mafia. Ja és a videót alant találjátok. Jó szórakozást hozzá.

[MOVIE] F.E.A.R. béta

Hír | 2005.08.23 19:18

A Tiscali jómunkásembere, jd szerzett egy ötperces F.E.A.R. animációt, amely a játék végleges béta változatából való. Ez már csak bugvadászatra vár, szóval mondhatjuk úgy is, hogy nagyjából tükrözi a ... hát, majd eldöntitek, hogy mit :). A videót erről az oldalról szólíthatjátok magatokhoz. Keressétek a táblázatban a Download link 1-et vagy 2-t :)

Rekord látogatók az idei GC-n!

Hír | 2005.08.23 11:20

Az ezévi Games Convention a vártaknak megfelelően remekül sikerült, sőt! A szervezők nem is számítottak arra, hogy ennyivel ugrik a látogatottság. Míg tavaly még csak éppenhogy átlépték a 100 ezres álomhatárt (körülbelül 105 ezer látogató volt jelen), idén már a 134 ezres számot is sikerült átlépni. Ha így halad a show népszerűsége, alig egy új kiállítás múlva már be kell zárni a területet, mert egyszerűen nem férnek majd be a játékosok...

[MOVIE] F.E.A.R. - gyilkolj zenére!

Hír | 2005.08.21 13:03

Egy kedves olvasónk, Celeronikus több napi megfeszített munka gyümölcsét szeretné elétek tárni. Készített egy F.E.A.R. videót, alávágott egy kis "muzsikát" és összességében elég jól sikerült. Bár a zene többször is megváltozik, vannak jobb és rosszabb részei is, nekem az eleje tetszik a legjobban :)

F.E.A.R. Director's Edition

Hír | 2005.08.16 10:53

Bejelentették a F.E.A.R. Director's Edition változatát, amely az alábbiakban fog különbözni a "sima" verziótól.

  • Valódi "feloldott" interjúk Almával
  • "Így készült" videók
  • Fejlesztői kerekasztal kommentárok
  • F.E.A.R. Machinima epizódok
  • F.E.A.R. képregény Dark Horse készítésében
  • Esély, hogy nyerjünk aranyjegyet (nem térnek ki rá, hogy mire jó :))
  • Plusz, minden telepítőfájl egyetlen DVD-n foglal helyet. Konkrét megjelenési időpontot nem közöltek, csak hogy ez is idén ősszel érkezik.

  • 0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)