Egy rakás új tárggyal és izgalmas játékmóddal érkezik az Apex Legends következő eseménye
Sőt, egy rövid időre ismét visszatérhetünk a Kings Canyonba is.
Sőt, egy rövid időre ismét visszatérhetünk a Kings Canyonba is.
Egy volt alkalmazott elmondása szerint a teljes fejlesztőcsapatot elbocsátották.
A hányatott sorsú remake alkotói többet mutatnak játékukból, mint valaha.
Ha a DLC-k első szezonja nem tartogatott volna számotokra elég új karaktert, akkor lehet, hogy pont a második hullámban találjátok meg a kedvenceteket.
Egyebek mellett a 2020-as System Shock demója is elérhetővé válik mindenki számára, de csak 48 óráig.
Néhány nap múlva érkezik a Dragon Ball Super filmben megkedvelt Broly, ez pedig egy nagyon stílusos új trailerből derült ki.
Nem választhatunk kasztot a játékban, cserébe az elszórtan megtalálható eszközökkel és augmentációkkal testreszabhatjuk majd a főszereplőt.
A játék még mindig pre-alfa állapotban van, de így is elég jól mutat.
Körökre osztott csaták, fantasy környezet, temérdek karakter. Kell ennél több egy minőségi Fire Emblem epizódhoz? Teszttel igyekszünk megválaszolni a költői kérdést.
A stúdió vezetője egy interjúban mesélt a kooperatív módról, a modok támogatásáról és a konzolos változatokról.
Az eredeti System Shock remake-jén is dolgozó csapat a második részt is felcicomázza.
Lenyűgöző hardvereket kínál a System76 új Adder WS munkaállomása, ami nem mellesleg Linuxot futtat.
Az Arc System Works még az EVO végén bejelentette az új Guilty Gear epizódot, és egy trailert is mutatott belőle.
A legújabb DLC-karakterrel a héten már játszhatunk is.
A Steel Division: Normandy 44 folytatása a kevésbé ismert Bagratyion hadműveletbe avat be minket, a saját irányításunkkal tapasztalhatjuk meg a Vörös Hadsereg támadását vagy a Wehrmacht védekezését.
Készülget a játék, viszont az OtherSide Entertainment sajnos továbbra sem talál partnert hozzá.
Szivárgások előfordulnak az iparban, de azt kevesen feltételezték volna, hogy pont Major Nelson fog Dragon Ball karakterekről kotyogni.
Hamarosan az 1996-os Dragon Ball GT sorozatból megismert Goku is csatlakozik a játék szereplőgárdájához egy DLC formájában.
Ez általában nem jelent jót, viszont a Eugen Systems most tényleg szeretne biztosra menni stratégiai játékával.
A '94-es sci-fi klasszikus első pályájának újradolgozott verziójába nyerhetünk végre egy hosszabb bepillantást a Nightdive jóvoltából.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)