Több verekedős játék is ingyenes a hétvégén az EVO 2018 tiszteletére
Az év legnagyobb verekedős játékokra fókuszáló e-sport eseménye kapcsán több cím is szabadon kipróbálható.
Az év legnagyobb verekedős játékokra fókuszáló e-sport eseménye kapcsán több cím is szabadon kipróbálható.
Egy blogposztban mesélt a BioWare vezetője arról, min dolgozik most a csapat.
A szivárgásoknak és találgatásoknak vége, ezek már a hivatalos lábbelik első képei.
Gameplay trailereken mutatjuk meg, mire képesek a Dragon Ball FighterZ legújabb DLC karakterei.
Az első rendes előzetes iszonyatosan kemény harcokat és Broly előzmény-történetet ígér. A csatába még Frieza is beszáll.
Kiderült, hogy kik érkeznek a következő csomagban és az is, hogy mikor kezdődik a switches béta.
Kicsit letisztultabb dizájnnal és egy új páncéllal válik majd a kánon részévé a Dragon Ball Z filmek egykori harcosa.
James Ohlen most inkább egy kisebb, és személyesebb projekttel szeretne foglalkozni.
A Toei Animation ma reggel bemutatta a film poszterét és címét, amiből kiderült, hogy ki a rosszarc.
A kiadó komoly kínálattal készül a kölni expóra, és egy meglepetést is ígér.
Sokat kellett várni rá, de legalább jól néz ki.
A Bandai Namco bejelentette a Dragon Ball FighterZ switches változatának megjelenési dátumát, és azt is, mit tartalmaz majd a csomag. Vagy mit nem.
A jeles évforduló okán összeszedtünk 35 érdekességet a szülinapos klasszikusról.
A sporttörténelem egyik legrosszabb futamát hozta össze a 0-40-es eredménnyel végzett Shanghai Dragons.
Több régóta várt vagy kiemelten érdekes játék megjelenése is egész véletlenül pont az E3 hetére esett.
10 percnyi Switch-gameplay érkezett a legfrissebb Dragon Ball játékhoz.
Hosszas hallgatás után felbukkant a Dragon Ball rajongói játék fejlesztője, és bejelentette, hogy hamarosan egy új demót kapunk az UE4-es cuccból.
Túl sok részletet nem tudtunk meg, de az már biztos, hogy a hibrid konzolra is megjelenik a népszerű verekedős játék.
Sőt, a gyűjtői kiadást is bemutatta a Square Enix és egy crossover esemény is érkezik a játékba.
Naruto, Dragon Ball, Death Note. Teljes az elmebaj, jöhet!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)