E3 2016 - új demót kap a Nioh, itt egy új videó
A szamurájos Dark Soulst egyszer már kipróbálhattuk, és hamarosan újra lehetőséget kapunk erre.
A szamurájos Dark Soulst egyszer már kipróbálhattuk, és hamarosan újra lehetőséget kapunk erre.
Nehéz egyelőre megjósolni, hogy pontosan milyen irányt is vesz a Resident Evil 7 (vagy VII, ha úgy tetszik), a most meglepetésként kiadott demót akár a Konami féle Silent Hills felélesztéseként is értelmezhetnénk. Ki is próbáltuk.
Aki nem akar januárig várni, hogy kipróbálhassa a Resident Evil 7-et, az akár most is játszhat vele, néhány feltétellel.
Az éjjel még csak a bejelentés történt meg, de már le is lehet tölteni a kipróbálható verziót.
Ha eddig még nem vettétek meg a Doomot, mert nem tudtátok eldönteni, nektek való-e, most egy demó segíthet.
A Doom Unto the Evil DLC-je új pályákkal, démonnal, fegyverrel és sok mással bővíti a játékot.
Szemfényvesztés, kísértethistória és halas mese: három műfaj is képviselteti magát a héten a mozikba, mi pedig segítünk választani közöttük.
A testi örömökre építkező honlap, a Naughty America idén először vesz részt az E3-as expón, ahol az érdeklődők számára felnőtteknek szánt VR-demókat mutogatnak majd.
Heavy metal zenével, pörgős játékmenettel és pokoli környezettel hívja fel magára a figyelmet a SEUM: Speedrunners From Hell, melynek demója hamarosan debütál.
Minden jel arra mutat, hogy a Devolver Digital több más játék mellett a Serious Sam 4-et is demózni fogja az idei E3-on.
Bár sok játék csak a megjelenése hetében tud felkerülni a heti játékeladási toplistára, a Doom sikere közel sem múlik ilyen gyorsan.
Az Uncharted 4: A Thief's End mellett az új Doom is a hazai gamerek figyelmére várt, de csak egyikük kerülhetett az magyar játékeladási toplista csúcsára.
A Clive Barker horrorfilmje alapján készült kirakós valószínűleg még azokat is megizzasztja, akiknek egyébként simán meg a Rubik-kocka kirakása.
A mostani hétvége újfent a PlayIT-é, ám ez nem jelenti azt, hogy utána ne akarnán kincsekre vadászni, vagy démonokat kergetni.
Rengeteg elrejtett apró poén van az új Doom-ban, de ez az interaktív móka külön figyelmet érdemel.
Korunk egyik legismertebb filmes zeneszerzője akkora koncertet adott, hogy minden film- és zenerajongó fátyolos szemekkel tiszteleg most előtte.
Bár a tavalyi E3-on még egészen kínosnak számított az Uncharted 4: A Thief's End demójának hibája, mára csak egy mókás easter egg emlékeztet minket a bakira.
Ha még nem vagytok teljesen biztosak abban, hogy támogatni szeretnétek a Studio Mono szerepjátékát, akkor a most kiadott demóval eldönthető, hogy érdemes-e erre a produkció.
Tavaly is nagy sikert aratott, idén újra elhozzuk nektek: a Star Wars Nighton bárki kipróbálhatja az Oculus Riftet, méghozzá egy a témához illő demóval.
A Bungie egyik korábbi munkatársa új stúdiót alapított és első játékuk az Asemblance nevű pszichológiai horror, amelyen láthatóan mély nyomott hagyott a Silent Hills játszható demója és a SOMA is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)