God of War III Remastered - ezzel ünnepeljük az évfordulót
A God of War sorozat idén ünnepli tízedik születésnapját, és ennek örömére a Sony kiadja a harmadik rész felújított változatát PlayStation 4-re.
A God of War sorozat idén ünnepli tízedik születésnapját, és ennek örömére a Sony kiadja a harmadik rész felújított változatát PlayStation 4-re.
Pár órával a Gears of War Collection felbukkanása után maga a Microsoft vetítette előre az Alan Wake Remastered Edition érkezését egy friss kérdőívben.
A Double Fines klasszika is kapott egy új verziót, de vajon szeretjük-e annyira, mint a másfél évtizeddel ezelőtti csodát?
A Square Enix bejelentette, hogy a PlayStation 4 tulajok mikor játszhatnak a Final Fantasy X/X-2 HD Remasterrel és az is kiderült, hogy milyen exkluzív funkciókat kapnak majd.
Nosztalgiára felkészülni! Az Interplay leporolja az 1993-as SNES klasszikust, a Clayfightert.
A tavaly mobilokra megjelent, epizódikus République most már újrakevert változatban kapható PC-re és Mac-re is.
A Payday 2: Crimewave Edition felől bejelentése óta nem hallottunk, de a kiadó 505 Games most mindent elmondott, amit tudnunk kell a PlayStation 4-re és Xbox One-ra megjelenő felújított kiadásról.
A holnap megjelenő Homeworld Remastered launch trailere menetrend szerint érkezett, azonban hiába vártuk a klasszikus dallamokkal felvértezett űrcsatát, valami egészen más kaptunk.
Napokra vagyunk a klasszikus stratégia, Homeworld Remastered megjelenésétől, ideje felkészülni!
Aki nem találta elég pörgősnek a DmC: Devil May Cry játékmenetét, az az új Turbo móddal gyorsíthat rajta. Most 60 FPS-ben nézhetitek meg a különbséget.
A Guild Wars 2 történetének legfőbb kitalálója hétfőtől már a Bungie csapatát erősíti majd, hogy gatyába rázza a Destiny narratíváját.
Miközben még a 4K sincs igazán elterjedve, már van magasabb felbontáson futó látnivaló a Homeworld képében.
A legújabb trailer a Homeworld játékok történetét foglalja össze röviden, hogy felkészülten várjuk a Remastered Collection megjelenését.
Most először az EA, a Ubisoft, a Microsoft és a Sony mellett a Bethesda is saját előadást tart az E3-on. Mit visznek vajon: Dishonored 2? DOOM? Fallout 4? Új Wolfenstein? Új Elder Scrolls? Skyrim Remastered?
A DmC: Devil May Cry Definitive Edition egyik új játékmódja a Vergil's Bloody Palace, melyben Vergillel kell 60 szinten átküzdeni magunkat. Ez sem lesz könnyű.
A mobilos platformok egyik legjobb lopakodós túlélő játéka, a Republique most visszatér, hogy a PC-s és Mac-es közösséget is meghódítsa.
A Dark Souls II: Scholar of the First Sin is hozza a kötelezőket, és a most érkezett összehasonlító videóból a különbség tényleg egyértelműen látszik.
A kastély. A kutyák. A vihar. A para. A hörgés. A rohanás. A láda. A zöld növény. A kurbli. A pók. A világ egyik legjobb játéka. A Resident Evil. Vagy csak nosztalgiázunk?
Divatba jött a klasszikusok és az elmúlt évek legjobb játékainak újrakiadása, aminek néha örülünk, néha nem. Mi kiválasztottunk ötöt, ami szerintünk mindenképp figyelmet érdemel idén.
A múlt héten jelent meg a legendás Grim Fandango felújított változata, de már tölthető is a hozzáigazított honosítás.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)