Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1038

[MOZi] Napi betevő

Hír | 2004.05.07 08:43

Durva mennyiségű és ráadásul elég jó minőségű anyag gyűlt össze így az éjjel. Már ami a mozielőzeteseket illeti :) Mindenféle további felvezető nélkül kezdjük is a listát.

  • Collateral Taxisofőrünk eddigi 12 évnyi pályafutása hirtelen fordulatot vesz, miután beszáll a hátsó ülésre egy bérgyilkos (Tom Cruise). Persze ez nem derül ki mindjárt az elején, de végül kénytelen lesz megbarátkozni a gondolattal és magával a gyilkossal is... Érdekes film lesz :)
  • I, Robot 2035-ben járunk, amikor a robotok már mindennapi "segédeszköznek" számítanak a háztartásokban. Kicsit túlságosan is önállósulni akarnak, ugyanis az egyiket egy ember megölésével gyanúsítanak. Előkerült egy új, kizárólag interneten elérhető előzetese, ám van már egy, illetve mégegy trailer belőle.
  • Shrek 2 Na, azt hiszem ő az, akit senkinek se kell bemutatni... Shrek felkerekedik azzal a szándékkal, hogy bemutatkozzon menyasszonya, Fiona szüleinek, akik tudvalevően igen előkelő személyiségek. Ami azt illeti, Shrek nem hazudtolja meg önmagát és valóban jól bemutatkozik... :) Most jött egy másfél perces új előzetes, mely nem mutat túl sok újat az előző trailerhez képest.
  • The Chronicles of Riddick Richard B. Riddick utóbbi öt évét galaxisunk peremvidékén fellelhető elveszett világokban töltötte, remélve, hogy rejtve marad az őt kutató szemek elől. A Helion nevű fejlődő, multikulturális társadalmú bolygón köt ki, melyet Marshall nagyúr tart hatalma alatt. Egy elmebeteg, aki az emberiséget kívánja leigázni saját fekete seregével… Riddick egy földalatti börtönbe kerül, s onnan egy régi ismerőssel, Kyrával próbálják megváltani a világot. A teaser után most végre megérkezett a fullos előzetese is. Valószínűleg ez lesz Vin Diesel eddigi legjobb alakítása :) Egyébiránt a Pitch Black - 22 évente sötétség c. sci-fi/thriller folytatása ez a remekmű. (Thanks: Serphentiot)
  • Konami @ E3

    Hír | 2004.05.06 19:51

    Habár a Konami az E3-on PS 2-re megjelenő játékainak egész hadát viszi magával és Gameboy Advancen is termetes listát vonultat fel, PC-n igen silány a felhozatal. Szívesen hallanánk a fesztiválon az ő standjuknál egy PES 4-ről is esetleg, de sajnos csak a Yu-Gi-Oh! Power of Chaos Joey the Passiont és annak finomságait szállítják majd magukkal.

    [MOVIE] Richard Burns Rally intro

    Hír | 2004.04.19 15:55

    Mondanám, hogy összevizelt nadrággal feszítek a székemben és izzadva várom, hogy amit láttam csinálhassam, de ez csak részben van így. Várni továbbra is várom, de ez nem az a videó, amit "Fozz" bátyánk ígért. A múltkori videjó, mely 10 mega körüli képanyagot vonultatott föl az SCi drágaságából, megérkezett nagyban is! Egészen pontosan 89 Mbyte a kicsike, igen jó minőségben. Sőt, túl jóban :) Egy biztos, a demó jobban esne a népnek... Persze, ne kapkodjuk el! Addig is nem árt, ha újból -ezúttal hatalmasban- végigkukkantjuk ezt a kis mozit: letöltésre fel!

    Hitman gájd mindenkinek

    Hír | 2004.04.13 10:18

    A g-NET Media a minap elárulta, hogy külön DVD-s kiadványként megjelentet egy úgynevezett útmutatót a hamarosan megjelenő Hitman: Contracts-hoz. Ez még így önmagában nem lenne annyira érdekes, viszont olyan részeket is tartalmaz majd a kicsike, melyeket az eredeti játékból ki kellett venni (azért, hogy megkaphassa az "M"-mes besorolást). Azért arra nagyon kiváncsi lennék, hogy ez milyen sikerekre számíthat... Amerikában talán, hiszen ott mindent megvesznek :) Thanks Homelan.

    'Reggelt...

    Hír | 2004.04.09 06:54

    Jó reggelt mindenkinek! Már a munkába indulóknak is utolsó nap ez a mai, így hát készíthetik szépen lassan a vízágyúkat. A tegnapi nap igen széles körben hozott jó híreket, reméljük, hogy ez ma sem lesz másképp. Addig is a következő viccből megtudhatjuk, milyen is szegény ügyvédek élete... :)

    Egy férfi elmegy a barátjához, és látja, hogy annak autója össze-vissza van törve, fű- és fadarabok vannak mindenfelé, az eleje meg tiszta vér. - Te meg mit csináltál? - kérdi döbbenten. - Elütöttem egy ügyvédet - feleli az. - Gondolom ettől véres az eleje. De mik ezek a fű meg fa maradványok rajta? - Sajnos bemenekült a parkba.

    Rakomány a pokolból

    Hír | 2004.04.07 13:40

    Ha ugyan a The Bloody Magicről jó régen nem hallottunk semmit, úgy gondolom kár egy ilyen RPG-t a felejtés tengerébe dobni. Kutakodva a fejlesztők szavai közt például bizonyítékot leltem arra, hogy 1-2 hónap és kapunk egy szép demót! Rátérve a címre, és annak lényegére, az inventory rendszer. Sok játékban sok fajta megvalósítást láttunk már. Aki RPG fanatikus, annak valószínűleg leginkább a Diablo, vagy Baldurs's Gate, Icewind Dale stílusú "zsák" tetszik. A The Bloody Magic esetében szintén bevonják a játékosokat némiképp a fejlesztés menetébe. Például előkerült egy szavazás, melyben arra tehetünk javaslatot, milyen módon cipelje hősünk a nagy fáradtsággal begyűjtött cuccost. Nagyon előnyös és ötletes lenne, ha annyit cipelhetnénk, amit emberi erővel is elbír gladiátorunk, ám veszteséges is, hiszen ez nem egy tonna páncél és fegyverzet. Így tehát igen érdekes a dilemma, aki úgy érzi egyedi ötlete van, bátran keresse fel a Sky Fallent!

    EURO 2004 - gólhelyzet

    Hír | 2004.04.07 06:58

    Reszkess Portugália! Ezzel a jelmondattal indul csatába az az 50 nemzeti válogatott, amelynek kezdő tizenegye akár vért izzadva is ki szeretné harcolni a továbbjutást. Nagy kár, hogy Roberto Baggio már csak egy, a spanyolok elleni búcsúmérkőzésén vehet részt, azaz ebben a játékban sem rugdoshatjuk vele a gólokat. A WorthPlaying csapata bekebelezett vagy 20 képet, melyek ismételten a gyönyörűségről árulkodnak. Klikk!

    Hitman 3 finomságok!

    Hír | 2004.04.04 13:55

    Igencsak ínyenc édességekkel bővült a Hitman: Contracts hivatalos oldala. Egyfelől kikerült reá a pontos megjelenési ideje, mely szerint e hónap 21-én már hozzá is férhetünk. Tovább kutakodva találhatunk néhány új képet, terep és karakter leírást, sőt még két zeneszámot is találhattok (egy egyszerűség kedvéért itt az egyik, itt meg a másik). Jó kutakodást :)

    EURO 2004 akcióban

    Hír | 2004.04.03 21:32

    A többek között készülések céljából megrendezett, és nemrégiben lejátszott mérkőzéseken a Squadra Azurra megfordította vesztes állásról a mérkőzést, majd lelkileg kielégülve hazautazott a Portugáliában elért sikert követően. Habár ez nem a 2004-es EB döntője volt, és komoly tétje sem volt az összecsapásnak, nagyon sokan erre a párosra fogadnak, ami az arany-és ezüstérmeket illeti. Hála az EA magyarországi képviseletének, és a FIFA Hungary áldásos tevékenységének tömérdeknyi képet szemlélhettek meg az UEFA EURO 2004-ből. Egész pontosan erre... Megéri végignézni a képeket, én pedig azt hiszem, ezekre támaszkodva joggal reménykedhetünk egy ütős szimulátorban...

    'Napot...

    Hír | 2004.03.27 10:59

    Szép napot mindenkinek. Na, lassan, nagyon lassan befejezzük legújabb számunkat is. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, természetesen hétvégén is bent csüccsenünk melóhelyen. A legnagyobb bibi, hogy még Forma 1 sem lesz, így nincs mivel oldani a tápfeszültséget :) De sebaj, remélem az első hírek fldobnak majd valamennyire mindenkit. Előszöris imhol a vicc, aztán meglássuk milyen hírek vannak...

    A betörő véletlenül a koldus házába tör be, aki mély álmából felriadva ezt hallja: - Pénzt vagy életet! - és ráfogja pisztolyát a koldusra. A koldus felül, mohón előrenyújtja a kezét, és így kiált: - Pénzt! Pénzt!

    [MOVIE] Serious Sam 2

    Hír | 2004.03.25 19:11

    Erre már tényleg nem is mertem gondolni :) Biza, az első videó is befutott a Serious Sam 2-ről. Noha még mindig nem beszélhetünk teljes értékű matériáról, tudván, hogy ez is csak egy kézikamerás felvétel. Azért a GameSpot csapata mindent megtett, hogy jó szögből vegyék fel :) Íme:

    Vivendi érdekességek

    Hír | 2004.03.17 19:26

    A Vivendi Universal nemrégiben tartott egy szép nagy konferenciát, melyben kivesézték a tavalyi évet (üzleti szempontból), és átnézték mit is terveznek 2004-re. Kiderült, hogy 2003-ban a Simpsons Hit & Run (bevétel: 63,7 millió dollár) és a Hulk (bevétel: 56,6 md) is megelőzte , kiváló WarCraft 3: Frozen Throne (bevétel: 40,4 md)… Az idei tervek közt kutakodva feltűnt egy eddig be nem jelentet játék, ami a Predator nevet kapta. Sajnos nem tudni, hogy ez most tényleg egy predatoros játék (az lenne ám az igazi csemege!), vagy csak a nevében hasonlít a kiváló vadászokhoz.

    SpellForce: TBoW infók

    Hír | 2004.03.14 10:48

    A JoWood gárdája úgy érezte ki kell adni zsebeiből egy kis információt a hatalmas sikereket arató SpellForce című játékuk vadiúj kiegészítőjéről - SpellForce: The Breath of Winter -. Eme helyen egy komplett történetet olvashattok (csak erős szemidegzetűeknek! elég hosszú...), alant pedig megleshetitek a kalandvágyat ébresztő képeket is:

    2003-as eladások

    Hír | 2004.03.03 09:31

    Sajnos nem világszintű, de Anglia szintű eladási adatokat közölt az EuroGamer. A jelek szerint egészen szépen bizonyított a PC az elmúlt esztendőben, az N-Gage ezzel szemben igen csúfosan... A lenti adatok a különféle eladott játékok darabszámára vonatkoznak: PC - hozzávetőlegesen 10,5 millió PS2 - 18,29 millió Xbox - 3,96 millió GameCube - 2,32 millió Game Boy Advance - 3,03 millió N-Gage - 7,000 és 10,000 között

    [MOZi] Trailer invázió

    Hír | 2004.03.02 06:56

    A korábban bemutatott The Punisher című újabb Marvel képregényadaptációból kiadtak egy vadiúj trailert, mely azért mutat még néhány új jelenetet.

    Ugyanígy járt a Harry Potter 3 is. Immár a harmadik bemutatóját tekinthetjük meg (itt az elő-előzetesét, itt pedig egy TV-reklámot) és véleményem szerint eddig ez a legjobb. A zenéje mindenképp, bár a minősége egyelőre nagyon nem... Nem is QuickTime, hanem Windows Media, de sebaj. Én reménykedem benne, hogy jobb lesz, mint az előző két rész. Könyvben jobb volt és - mivel más rendezi - valószínűleg a vásznon is új élmény lesz. Ide kattintva nézhetitek végig a másfél percet.
    Jöjjön a Hidalgo, melyben a főszereplő a Gyűrűk Urából ismert Aragorn: Viggo Mortensen. Hét rövid jelenetrészletet nézhettek meg ezen az oldalon. Egyelőre magyar premierdátumról nincs információ, de talán még tavasszal. Itt egy másik rövidke bemutató található.
    A Mean Girls egy brutál vígjáték lesz :D Az Afrikából hazatért Cady Heron kicsit le van maradva a korral, különösen ami az emberi szokásokat illeti Amerikában. A lány fáradságos beilleszkedését, meg az azzal járókat mutatja be ez a trailer. Nézzétek meg :)
    A Starsky & Hutch-ot remélem mindenki ismeri. Ebben a feldolgozásban olyan sztárok szerepelnek, mint Ben Stiller, Owen Wilson, Snoop Dogg, Vince Vaughn, Carmen Electra. Remélhetőleg nem rontják el és sikeresen vegyítik az akció-komédia-krimi elemeket. A korábbi trailer után most 10 klip segít eldönteni, érdemes lesz-e majd beülni rá a moziba. Íme!

    The Movies - nocsak...

    Hír | 2004.02.27 08:36

    Az egykor kissé rút kicskacsának titulált The Movies-ból mára, szerény véleményem szerint igen szemrevaló alkotás kerekedett. A Lionhead fejlesztésének alap ötlete zseniális (ahogy ezt megszokhattuk tőlük). Egy filmstúdiót irányíthatunk, minden részletre nekünk kell figyelnünk. Az ötvenes években indulunk, amikor még csak fekete-fehér alkotásaink születhetnek. Előrehaladva a korral egyre több erőszakot, romantikát, miegyebet építhetünk be műveinkbe. Izgalmasnak ígérkezik, és végre már a grafikája is megfelelő a kornak. Íme:

    Matrix Online kavar

    Hír | 2004.02.26 09:59

    Kis érdekesség, a sokak szerint egyértelműen nyerű Matrix univerzumból. A Ubi Soft úgy határozott, hogy nem támogatja tovább a Matrix Online nevezetű MMORPG fejlesztését. Noha a Warner Bros. elmondása szerint a projekt tovább fejlődik, jelen pillanatban kiadó nélkül vannak. Tudva azonban azt, hogy világszerte mennyien rajonganak a témáért, szerintem nagyon hamar felkarolják ismét a játékot.

    [PATCH] ETM

    Hír | 2004.02.24 06:45

    Az Atari kezeiből kiragadván egy újabb patch érkezett, ezúttal az Enter the Matrix világát színesíteni. A közkedvelt filmtrilógia PC-s változata sem okozott csalódást, de akinek mégis, az most kijavíthatja az eddig orrot piszkáló hibákat az 1.2-es javítással. A CD és DVD verziókra egyaránt jó, de KIZÁRÓLAG Intel 845-ös tulajdonosok tudják használni. Innen kaparinthatjátok meg...

    UT 2004 demó Benchmark

    Hír | 2004.02.22 15:58

    A HardwareOC csapata előrehaladva a benchmark programok fejlesztésében a kor FPS rajongóinak szívét tölti fel melegséggel, amikor is a lelkes olvasók megpillantják újdonsült gyártmányukat, az UT 2004 demó benchmarkot. Leírnom, hogy mit hogyan tehetünk meg teljesen felesleges lenne, hiszen erre ők már kielégítő ódákat zengtek, egész pontosan eme helyen. Az imént kapott linken pedig mindent megtaláltok, amire csak kíváncsiak lehettek...

    Thief - The Movie?

    Hír | 2004.02.16 19:24

    A Blues bizonyos pletykáknak (forrásnak még túláradó jóindulattal sem nevezhető az ilyesmi) adva hangot, azt állítja, hogy az Eidos egy olyan film elkészítését támogatná, mely a Thief-sorozatot dolgozná fel, s Tobey McGuire (Pókember) játszaná a főszerepet. Már egy producer neve is felmerült, mely nem más, mint Mark Gordon (Ryan közlegény megmentése, A Hazafi). Hogy aztán ebből mi valósul meg... fene se tudja. De a mai tendenciákat figyelembe véve ebből előbb-utóbb realizálódik valami, legfeljebb végül más lesz a producer, más játsza a főszerepet, és/vagy más lesz a film címe! :)

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)