Egy GeForce GTX 1080 Ti-t is elnyel az ASUS külső grafikus dokkolója
Külső videokártya? 330 dollárért szinte bármilyen elfér az ASUS XG Station Pro dokkolójában.
Külső videokártya? 330 dollárért szinte bármilyen elfér az ASUS XG Station Pro dokkolójában.
A francia, Blade nevű startup ennyit kér - nekünk pedig elég egy gyors netkapcsolat, a PC-nk frissítéséről megfeledkezhetünk.
Az Intel tavaly június óta tud a problémákról, eközben az ügyvezetője 24 millió dollárnyi részvényén is túladott.
A fejlesztők eleve úgy dolgoztak a THPS 5-ön, hogy olcsón adják majd, de a kiadó ezt felülírta, és ezzel megpecsételte a széria jövőjét.
Három hét alatt sikerült világszerte 1 milliárd dollárt termelnie a Star Wars VIII-nak, holott még Kínában be sem mutatták.
Tervezett elavulással vádolják Franciaországban az Apple-t - ezért a büntetés értéke 11,5 milliárd dolláros is lehet.
Szaporodnak a perek a belassuló iPhone-ok miatt - az egyikben a jogászok majdnem 1 billió dollárt követelnek az Apple-től.
Összesen 14 versenyző fog megküzdeni egymással, egyikük pedig több tízezer dollárral lesz gazdagabb a végén.
52,4 milliárd dollárt fizetett a 21th Century Fox médiabirodalomért a Disney, mely szép lassan mindent magába olvaszt.
Folyamatosan nő az érdeklődés az e-sport iránt, az Overwatch League és a PUBG kirobbanó sikerével pedig minden eddiginél népszerűbb lett az iparág.
Az NVIDIA szerint a 2999 dolláros szörnyeteg a legerősebb PC-s GPU, amit valaha megalkottak.
Izgalmas meccsek várnak ma ránk: 12 profi CS:GO csapat feszül egymásnak az 1 millió dolláros nyereményalap egy-egy darabjáért.
Ne adjatok nekik ennyi pénzt, mert soha nem fog elkészülni a játék!
A játékos a Redditen beszélt függőségéről és egyúttal nyílt levélben üzent az EA-nek.
A CS:GO rajongók számára kötelezően nézendő esemény volt a tegnapi BLAST, ahol a világ legjobbjai lövöldöztek a 250 000 dolláros nyereményalap egy-egy darabkájáért.
Nincs megállás, dől a pénz a Marvel filmes univerzumából. A Thor: Ragnarök sem lett kivétel, remekül nyitott a film.
Az amerikai Cloud9-hoz új befektetők csatlakoztak, a régiek pedig egy kicsit nagyobbra nyitották a pénztárcáikat.
Akadt olyan, aki 15 000 dollárt költött a Mass Effect 3 kártyás rendszerére. Egy volt fejlesztő szerint az ilyen összegek miatt váltott profilt az Electronic Arts.
Maga J.Lo is azok között a hírességek között van, akik összedobtak 15 millió dollárt az NRG Esportsnak.
Hiába lesz ez a legrövidebb évad, így is sokkal többe fog kerülni, mint az eddigiek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)