A rendőrség lelőtte a PS3 tolvajt
Úgy tűnik mégsem a Nintendo Wii konzolja a legveszélyesebb, már ha a következményeket nézzük.
Úgy tűnik mégsem a Nintendo Wii konzolja a legveszélyesebb, már ha a következményeket nézzük.
Tudjuk, tudjuk, a grafika nem minden, fő a játékélmény, etcetera, etcetera, de azért mégis egy fontos szempont, amikor az ember konzolt vásárol és a 1UP egy igen érdekes összehasonlítást készített, amelyből kiderül, hogy grafikailag ordít a különbség a két konzol között... Vagy mégsem? Na hát ez az... :)
Meglehetősen nehéz arról írni, milyen egy jó játékgép -- illetve mégsem! Röviden és tömören: erős. Azt azonban, hogy mi számít erősnek, már tényleg nehéz meghatározni. A ma még csúcsgépként elkönyvelt konfiguráció fél év múltán az őrült iramú fejlődésnek köszönhetően szinte már őskövületszámba megy.
Bill Gates a Tech Museum of Innovatioton egyik rendezvényén arra próbált rávilágítani, hogy szerinte a világ technológiai fejlődésének jobban be kéne céloznia a szegények megsegítését .
A Microsoft fórumán többen arról panaszkodtak, hogy a Windows Live OneCare a Gmail megnyitásakor vírusfertőzésre figyelmezteti őket.
Pár napja adtuk hírül, hogy elkészült a Windows Vista RTM verziója, azaz gyártási szakaszba került az új operációs rendszer. Úgy tűnik a crackerek sem sokáig ültek a babérjaikon, a warezoldalakon megjelent a szoftvert „tört” verziója.
Úgy tűnik, az európai vásárlók mégsem kell majd a szükségesnél mélyebben a zsebükbe nyúlni, ha Geforce 8800 GTX vagy GTS grafikus kártyára vágynak.
Bizonyára köztetek is sok Neverwinter Nights rajongó akad és nem hiszem, hogy lenne olyan, aki még ne hallott volna a nagy sikerű RPG játékról (aki mégsem, annak erősen ajánlott az Októberi GameStar részletes áttanulmányozása). Aki kiváncsi a második rész fejlesztésének minden mozzanatára valószínűleg aktívan nézegeti a fejlesztői napló videósorozatot,. Ma jelent meg a hatodik epizód, amiért ide tessék klattyintani, amíg valaki lesz olyan kedves és lokálba prezentálja.
A kereset a Core 2 Duótól egészen a Pentium Próig visszamenőleg összesen tíz szabadalom megsértésével vádolja a processzorgyártó óriáscéget.
Bár időről időre szárnyra kapnak ilyen irányú híresztelések, az Intel úgy tűnik, mégsem az NVIDIA megvásárlásával válaszol az AMD-ATI összeolvadásra.
Bár a cím eléggé nagy képzavar, hiszen lábbal játszható játékról van szó, mégsem írhattam, hogy láb a lábban: a végén még rosszra gondoltok.
Milyen jól is hangzik... vagy talán mégse? Mindenesetre a BattleGoat Studios bejelentette Supreme Ruler 2020 címmel új stratégiai játékát, amely mély politikai, diplomáciai, gazdasági és katonai elemeket tartalmaz.
Zajlanak az események a Gothic 3 háza táján is. Már beszámoltunk arról, hogy a játék GOLD státuszú lett. Azonban történt valami...
A Scanner Technologies bejelentette, hogy keresetet nyújtott be az nVidia ellen egyes BGA tokozással kapcsolatos szabadalmainak megsértése miatt.
A Gamesreports utánajárt a tegnap felrebbent pletykáknak, s fény derült az igazságra.
A SANS Institute szakemberei szerint a biztonságos használatot előtérbe helyező új böngésző, a Browzar több szempontból is sebezhetőnek bizonyul.
„Az egész világ romokban hever és az emberiség majdnem teljesen megsemmisült.” – ezzel a vidám, napsütéses és madárcsicsergős mondattal kezdődik a Dimitrij Glukovszkij, orosz író regénye alapján készült horror FPS, a Metro 2033 ajánlója…
Tegnap felrebbent egy pletyka mely szerint az Electronic Arts felvásárolná a Crysis fejlesztésével foglalatoskodó Crytek csapatot. A Crysis-Online információi szerint ez nem igaz.
Úgy tűnik, mindenki megfeledkezett arról, hogy elméletileg lejárt a F.E.A.R. Combat ingyenes multiplayer kiegészítő számlálója. A cucc elméletileg megjelent, mégsem tudni, mi van vele. Egyedül egy két megabájtos útmutató került elő, amelyben a kiegészítő legfontosabb tulajdonságait írják le nekünk. A .pdf fájlhoz Adobe Acrobat Reader szükséges.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)