Képvihar vacsorára!
Ismét megízesítjük a vacsit pár friss, szép képecskével. Aki már nagyon ki van éhezve (a táplálékra vagy a képekre), az most picit csillapítani tudja éhségét. Hogy mivel is? Lássuk hát:
Ismét megízesítjük a vacsit pár friss, szép képecskével. Aki már nagyon ki van éhezve (a táplálékra vagy a képekre), az most picit csillapítani tudja éhségét. Hogy mivel is? Lássuk hát:
Már korábban értekeztem arról, hogy elég nagy a valószínűsége annak, hogy a Lionhead Studios eleddig csak Xbox-on fejlesztett alkotása (Fable), nagy eséllyel pályázik egy PC-s portra is. Nos, úgy tűnik, hogy ezt immáron egyre biztosabb infónak titulálhatjuk. Peter Molyneux elmondta, hogy igen erőteljesen gondolkodnak egy Fable konverzión, ami nem egy újabb konzol átirat lenne - vagyis csak a PC jöhet szóba :) Azért várjuk még meg a hivatalos bejelentést...
A Diversions Entertainment jelentése szerint már nem kell sokat várnunk a One Must Fall: Battlegrounds című verekedős játék demójra. Úgy fest a dolog, hogy július elején tuti megérkezik, és három pályát illetőleg három robotot enged majd kipróbálni. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy mit sikerült összerakosgatni ennyi idő alatt...
A Homelanfed találgatása szerint még kicsit kérdéses a következő No One Lives Forever játék kiléte. Igazából az a kérdés, hogy vajon egy új részről vagyon e szó, vagy netán csak egy "szimpla" kiegészítőről... akárhogyis, ha jót akarnak, bizony nagyon bele kell húzniuk. A másodiktól szerintem nagyon sokan többet vártak...
Az EA kiadott egy újabb kis videót, a még készülő Lord of the Rings: Return of the King című alkotásról. Amíg a stuff megjelenik PC-re is, nincs más lehetőség, az Xbox-os verzióban kell gyönyörködni. Megjegyzem, eléggé ütős lesz!!! Erre tessék:
Végre! Beindult a Gyűrűk Ura filmtrilógia befejező részének marketing-gépezete. Már épp ideje volt. Egy plakátsorozattal kezdtek, melynek első tagja magát a Királyt ábrázolja, majd a sort a többi szereplővel folytatják, júliusban várható egy rövid előzetes a filmből (ami a következő DVD mellékletünkön is megtalálható lesz), majd szeptemberben kiadják a végleges, legfullosabb előzetest. A hivatalos oldalról elérhető több felbontásban is, illetve magát a plakátot is megtekinthetjük.
A Star Wars Galaxies bétatesztje a mai nappal lezárult. Az ehhez kapcsolódó fórumokat teljes egészében lecserélik, üres fórumokra. Holnap érkezik meg a boltokba a játék (sajna csak Amerikában). A CNN Money legújabb írásában azt boncolgatja, miben is lesz más a Galaxies mint a több, milyen változásokat hoz magával. Akit érdekel az iromány, az itt elolvashatja.
Hehe, gondolom sokan azt hiszitek, hogy egy újabb hivatalos Battlefield stuffról van szó. Nos nem, viszont egy igen figyelemre méltó modról. Ahogy a neve is mutatja kalózos környezetben küldhetjük az áldást :) Az első, letölthető verziója elkészült, és itt hozzá is férhettek. Érdemes megszemlélni.
A tegnap éjszakai jégeső (Budapest nagy részén volt) után megérkezett a ma esti képvihar. Igen sokféle gaméból érkezett shot, tehát lehet szemezgetni!
Kissé érdekes módon, de megkezdődött a Final Fantasy XI-es MMORPG betájára való jelentkezés. Azért mondom, hogy érdekes módon zajlik a dolog, mert a legtöbb helyen csak úgy tudsz jelentkezni, ha előfizetője vagy valamelyik honlap szolgáltatásának (pl. IGN, GameSpot, GameSpy). Alant találhattok egy néhány linket, aki csak teheti, és van is kedve az jelentkezzen!
A Homelan csapata készített egy interjút Ian Fischer-rel az Ensemble Studios-tól, aki több érdekes információ mellett (melyeket itt megtalálhattok) elhintette, hogy hamarosan beta tesztje is leszen az AoM: The Titans kiegészítésnek. Szabadfordításban ez hangzik el: HomeLAN - Are there plans for beta testing of the expansion pack before the game is released? HÖ' LESZ BETA TESZT? Ian Fischer - Yes. We're currently working on our beta plan. LESZ, KHIRÁLY LESZ!
Csak tologatják szerencsétlen Tomb Raider: Angel of Darkness megjelenését... nem kis káosz lehet most az Eidos berkein belül. A június 20-ai megjelenést elhalasztották, annak ellenére, hogy néhány hete megesküdtek arra, hogy azon a napon megjelenik. Azonban a mostani halasztás csupán 10 napos lehet, mivel a kiadónak még az ezévi üzleti évébe bele kell paszíroznia ezt a játékot! Szóval legrosszabb esetben is megérkezik június utolsó napján :)
Ezúttal a GameSpot csapata csípte el a S.T.A.L.K.E.R.: Oblivion Lost fejelesztőcsapatát. Naaaa, nem kell rosszra gondolni :) Csak egy interjút készítettek, melyben néhány új infó is meglapul (bizonyos kérdésükre a választ azonban már a mi interjúnkban is megkaphattad a választ :)). Ha jól láttam egyébként, még néhány új kép is kijutott, amiket itt találhatsz meg.
A világ tán leghíresebb /és legtöbb részt megélt/ japán RPGje a Final Fantasy. Legyen szó bármely részről, mindenesetben remek a kidolgozottsága. Bár már a XI. résznél tart lassan a sor, történetileg egyik rész sem kapcsolódik a másikhoz. Tulajdonképpen csak 4 dologban közös minden rész: a címben, a készítőkben, minden részben van Cocobo és mindegyikben van egy Cid nevü figura. A soron következő XI. rész már MMORPG lesz. Bár a IX. és az X. részt PCre nem jelentették meg, de a XIet meg fogják. Meg is nyitották a hivatalos oldalát, amit itt találtok.
A németországi Eidos kiadott egy amolyen muzsikát, Lara Croft legújabb kalandjainak népszerűsítésére. Igaz, csak részlet, de minden tanulságot le lehet vonni belőle. Igaz, hogy nekem csak egyetlen szó fogalmazódik meg a kobakomban... MIÉRT? A játék eddigi zenéi nagyon jók voltak, de ez... hááát, szóval maradjunk annyiban, hogy nem illik a játékhoz. Erre tessék.
Najó, azért még nem minden egyes pozícióban áll Sims játék, de ha ez így megy... A legújabb amerikai eladási lista a következőképpen alakult:
1. The Sims: Superstar - Electronic Arts 2. The Sims Deluxe - Electronic Arts 3. Rise Of Nations - Microsoft 4. Grand Theft Auto: Vice City - Take 2 5. Scooby Doo Jinx At The Sphinx - Riverdeep Int. 6. Enter The Matrix - Atari 7. Planetside - Sony 8. Finding Nemo - THQ Inc 9. The Sims: Unleashed - Electronic Arts 10. Roller Coaster Tycoon 2 - AtariAz Enlight csapata elárulta a GameSpot szerkesztőségének, hogy egy teljesen új 3D-s third-person akciójátékon munkálkodnak. A progi címe Joan of Arc lett (idehaza így ismerjük: Jeanne D'arc - A orleans-i szűz), és lényegében a sokak által jól ismert történetet dolgozza majd fel. A fejlesztők elmondása szerint a játék a villámsebes akció, az RPG játékok karakteralkotó rendszerének, valamint a stratégiai játékok bizonyos elemeinek keveréke. Már nem is kell rá olyan nagyon sokat várni, hiszen már idén novemberben a boltokba kerül. Addigis szemléljétek meg az első rajzolt képeket belőle itt.
A HomeLan készített egy interjút a HL2 atyjával, Gabe Newell-lel, amiből ugyan nem sok új dologra derül fény, de angolul tudóknak érdemes elolvasni. A nyelvvel hadilábon állóknak álljon itt egy kis összefoglaló:
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)