Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1750

[MOVIE] Commandos Strike Force

Hír | 2006.02.28 12:22

Az Eidos kiadta Commandos Strike Force című második világháborús FPS-ük első "diary" videóját. A fejlesztői jegyzet szokás szerint folytatódik majd egészen a játék megjelenéséig. Az első fejezet három percben mutatja be több fejlesztő kommentálásában a játék elkészítésének néhány fázisát.

Half-Life 2: Már készül az Episode 2 is!

Hír | 2006.02.27 14:44

Nemrég derült ki, hogy az Aftermath-ról átnevezett Episode 1 Half-Life 2 "kiegészítő lemez" az alapjáték nélkül is működik majd. Most pedig azt tudtuk meg, hogy a Valve-es arcok már annak folytatásán is dolgoznak, amely különös oknál fogva az Episode 2 címen fut. Robin Walker dizájner egy interjúban elmondta, hogy már egy ideje foglalkoznak az Episode 2-vel. A feltételezések szerint az egyes epizódok megjelenése közti idő feltűnően rövid lesz. Annak idején az első epizódnak 4-6 órányi játékmenetet ígértek. Pontos adatokat erre vonatkozóan most se közöltek. Mikor az Episode 1 történetéről kérdezték, sokat sejtetően annyit mondott, hogy annak végén nem zárulnak le az egyes szálak. Mellesleg néhány fontos kérdést is emlegetett... például "Mi történt Citadellel a Half-Life 2 vége után?" vagy "Mi történt Breennel? Meghalt talán?" és talán a legérdekesebb: "Hogyan befolyásolja mindezt G-Man?". Thanks realphoenix.

[MOVIE] War on Terror Magyar Trailer

Hír | 2006.02.21 12:34

A Digital Reality megküldte a War on Terror című második világháborús stratégiai játékuk magyar nyelvű videóelőzetesét. Ha esetleg elfelejtettétek volna, már kipróbálhattuk a játék demóját is. A trailerben megszólaló magyar hangok: Zakariás Éva, Vass Gábor.

[MOVIE] Rube Goldberg device @ Garry's mod

Hír | 2006.02.20 10:05

Újabb zsír videó érkezett a Half-Life 2-höz készült Garry's mod segítségével. A múltkori kettő után értelemszerűen ez a harmadik a sorban, amely Rube Goldberg feltaláló eszközei igyekezett reprodukálni. A 12 megás videót innen zúzhatjátok le.

Atari: Hosszú sikertörténet, csúfos bukás?

Hír | 2006.02.19 11:59

A világ egyik legnagyobb játékkiadója, az Atari a múlt héten közzétett lehangoló pénzügyi jelentést követően a figyelem középpontjába került. Bruno Bonell, a vállalat elnök-vezérigazgatója helyretette a dolgokat. A Bonell kezében lévő vállalat nagyjából 250 dolgozót foglalkoztat Észak-Amerikában. A tervek szerint 20%-ukat elbocsátják, valamint a belső fejlesztő stúdiókat is megpróbálják értékesíteni. Ezek olyan játéksorozatokon dolgoznak folyamatosan, mint a Driver, a Test Drive, vagy a Mátrix filmeken alapuló játékok. Bonell hozzátette, "az, hogy terveink között szerepel belső stúdióink eladása, nem azt jelenti, hogy már ki is tettük rájuk az Eladó! táblát. Jelenleg is számunkra fontos projekteken dolgoznak." A Wedbush Morgan Securities egyik elemzője, Michael Patter szerint "nem a belső stúdiók eladása lenne a megfelelő lépés. Az első, amit meg kellene tenniük, hogy leállítják európai tevékenységüket. Bruno elvonult ebédelni... Az amerikai részleg játékokat készít, míg az európai csak eladja azokat." A kiadótól vásárolt játékfejlesztők esete nagyon ritka. Sokkal gyakrabban fordul elő, hogy egy független fejlesztőgárdát vásárol fel egy-egy stúdió. Az ok nagyon egyszerű: Amikor egy független csapat megállapodik arról, hogy megveszi őket egy kiadó, a csapat megkapja a játékfejlesztéshez szükséges pénzt. Amikor a kiadó elad egy belső stúdiót, a kiadó megtartja a pénzt, amely általában az elküldött fejlesztők totális csődjéhez vezet. Bonell nem tért ki arra, hogy szándékukban áll-e egyes népszerű játéksorozatainak kiadási jogaitól is megválni. A Driver termékvonal még mindig jól cseng, annak ellenére, hogy a legutóbbi, harmadik rész csúfos bukásnak számított. Az Atari tulajdonában lévő fejlesztőcégek jelenleg az alábbiakon dolgoznak:

  • Reflections (Newcastle): Driver 4
  • Melbourne House (Ausztrália): Test Drive jelenlegi generációs konzolokra
  • Paradigm (Dallas): Stuntman 2, Battlezone
  • Shiny Studios (Laguna Beach): Be nem jelentett projekt, valamint Earthworm Jim új verziói
  • Eden Studios (Lyon): Test Driver következő generációs konzolokra. Mindeközben a Shiny alapítója, Dave Perry lemondott tisztségéről. A közzétett hivatalos indok szerint ezzel a lépéssel felszabadulnak a lehetőségek a jövendőbeli vevőkkel kapcsolatban, majd miután sikerült megfelelő megállapodásokat kötni, Perry vissza szándékozik térni a vállalathoz. A Shiny jelenleg 56 alkalmazottal dolgozik. "Most már zöld az út az Atari előtt: eladhatják a Shiny-t. De azt hiszem, ebben én is a segítségükre lehetek, elvégre több dolognak is én vagyok a vezetője. Sok érdeklődőt tudok a tárgyalóasztalhoz csalogatni, ami meggyorsíthatja a folyamatot." - tette hozzá Perry. Az Atari hosszú múltra tekinthet vissza. 1972-ben alapították jogelődjét, s kezdeti sikereit a Pong nevű játéknak köszönheti, amely annak idején berobbant a játékiparba. Öt évvel később (már új tulajdonosokkal) megpróbálták méginkább bevezetni a nappalikba a videójátékokat - ekkor a vállalat neve már Atari 2600 volt. A sikertelen számítógépes piac némileg gondot okozott a cég nívójában. 1994-ben elhagyták az Atari elnevezést, ám két évvel később újra felvették. Amikor már épp kezdett volna megint lefelé csúszni, az Infogrames úgy döntött, tőkésíti a vállalatot és felveszik az Atari nevet. Az Infogrames csak egyike azoknak, akik felhasználták az Atarit. A gondok ellenére a név még mindig jól cseng a közvélemény-kutatások szerint. Sőt, elemzők szerint a tény, hogy az európai Infogrames birtokolja őket, csak ront a helyzeten. Michael Patter elemző szerint "Az ok, ami miatt az Atari képtelen sikereket elérni, az Infogramesszel való kapcsolatában keresendő. Az Infogrames, akárcsak az Atari, süllyed és hamarosan csődbe is megy. Amint ez megtörténik, véleményem szerint az Atarinak van még esélye a talpraállásra, ha valaki felkarolja őket."

  • [MOVIE] LoTR: The Battle For Middle-Earth II

    Hír | 2006.02.19 10:45

    Már nagyon közel a The Lord of the Rings: The Battle For Middle-Earth II című Gyűrűk Ura alapú valós idejű stratégiai játék megjelenése. Jól tudjuk, hogy lesz gyűjtőknek szánt Collector's Edition kiadása is, amelynek bónuszlemezén a játék készületeinek fázisait is bemutatják. Most egy ilyenbe pillanthatunk bele: megnézhetjük, hogyan is állítanak össze egy küldetést.

    Feltámadt hamvaiból az Age of Mourning

    Hír | 2006.02.19 10:34

    Tavaly év végén számoltunk be arról, hogy állítólag mégis elkészül a korábban Mourning néven ismert Age of Mourning MMORPG. Akkor még semmi konkrétumot nem tudtunk ezen kívül. Most azonban már egészen biztos, hogy a projektet nem törölték, vagy legalábbis újra hozzáfogtak. Gőzerővel dolgoznak rajta, és várhatóan hat hónapon belül meg is jelenhet. Olyannyira előrehaladott állapotban van a játék, hogy a zárt bétateszt is hamarosan elkezdődhet. További információkat a honlapján találhattok.

    'Reggelt!

    Hír | 2006.02.19 10:06

    Jó reggelt... Lassan vége a hétnek, de legalább már kezd februárhoz illő idő lenni. Közben haladok a GSTV-vel is, már nagyrészt csak a kommentárok hiányoznak. Nagyon zsír lesz :) Addig is lássuk, milyen hírek érkeztek.

    A rendőrnek megsúgják, hogy csalja a felesége. Hazarohan, be a hálószobába, és valóban ott találja az asszonyt élvezkedve egy pasassal. Kétségbeesésében a saját fejéhez emeli a pisztolyát, mire az asszony nevetni kezd. - Ne röhögj - förmed rá bosszúsan a rendőr -, utána te következel!

    [MOVIE] Ghost Recon 3 Dev Diary

    Hír | 2006.02.18 10:27

    Megérkezett a Ghost Recon Advanced Warfighter című csapatos akciójáték harmadik fejlesztői jegyzete. Az ellőző kettőt itt találjátok. Ebben a legújabb darabban az ún. Integrated Warfighter System megoldást járják körül a fejlesztők. Ez olyan fejlett technológia, amely az egyes katonákat összekapcsolja, és közösen segíti őket az együttműködésben.

    [PATCH] Star Wars: Empire at War v1.02

    Hír | 2006.02.18 10:19

    Alig érkezett meg Star Wars: Empire at War című stratégiai játék első javítása, most itt a második is. Ez az 1.02-es patch az előzőek mellett a szerver lekapcsolódást okozó hibát is orvosolja. Innen tölthető, mérete ugyanúgy 20 mega körül mozog.

    Battlefield II: Euro Force február 21-én

    Hír | 2006.02.17 12:20

    A legutóbbi információk szerint a Battlefield II: Euro Force című booster pack-nek már megkellett volna jelennie. Mivel ez nem törtétn meg, valószínűleg késésről van szó :) Azonban már nem kell sokat aludni, és egészen pontosan február 21-én megkapjuk, ami jár. Fény derült arra is, hogy a nemrég kiadott 1.2-es javítás után is maradtak hibák az alapjátékban, és a Special Forces egyes pályáin is. A gondok megszüntetése már folyamatban van. Valószínűleg a booster pack késése is ennek tudható be.

    [PATCH] Star Wars Battlefront II CD-ROM

    Hír | 2006.02.17 12:15

    A tegnapi javítás után egy újabb érkezett a Star Wars Battlefront II című multiplayer FPS-hez, amely a nemzetközi CD-ROM-os változathoz való. Nagyjából ugyanazokat a módosításokat tartalmazza, mint a tegnapi patch, de akinek esetleg ez a változat lenne meg, innen töltheti a 26 megás fájlt.

    [DEMO] War on Terror ENGLISH

    Hír | 2006.02.16 15:45

    A tegnapi német nyelvű War on Terror demó után megérkezett az angol változat is, amely valószínűleg nagyobb népszerűségnek örvend majd. A hazai Digital Reality által fejlesztett új stratégiai játék április vége felé lepheti el a boltokat.

    Twilight War: After the Fall - MÉGIS ÉL

    Hír | 2006.02.16 08:37

    Nagyjából egy hónapja számoltunk be arról, hogy a Twilight War: After the Fall című Source engine-es MMO-FPS játék fejlesztéseit leállították, a fejlesztők anyagi gondjai miatt. Azonban az RPGVaultnak küldött közlemény tanulsága szerint a projekt újra feléledt. A Matt Simmons a Smiling Gator-tól elmondta, hogy a szükséges licenszeket átadták egy új vállalatnak, a General Computersnek. Ők fogják segíteni a csapat munkáját a jövőben. További részleteket egyelőre nem közöltek, de ez is jó hír lehet a kis szívünknek :)

    [MOVIE] Mad Tracks

    Hír | 2006.02.16 08:33

    Kaptunk két új videót a Mad Tracks című árkád autóversenyzős játékból, mely a Load stúdiójában készül, és jövő héten jelenik meg. Nagyjából egy hónapja érhető el a játék demója, ha esetleg lemaradtatok volna róla.

    LoTR: The Battle For Middle-Earth II GOLD

    Hír | 2006.02.15 10:54

    Az Electronic Arts a The Sims 2 új kiegészítőjével egy időben azt is bejelentette, hogy aranylemezre került a The Lord of the Rings: The Battle For Middle-Earth II című Gyűrűk Ura filmeken alapuló valós idejű stratégiai játék, melynek várható megjelenése szinten március 2. Ha még nem tettétek volna, próbáljátok ki a gigantikus méretű demóját.

    Előtölthető a Red Orchestra

    Hír | 2006.02.15 09:41

    Mától előtölthető a Red Orchestra: Ostfront 41-45 című második világháborús FPS a Valve Steam rendszerén keresztül. Ezzel együtt jár egy elővételi akció is, amelynek keretében 10%-kal olcsóbban kaphatjuk meg a játékot, ha már most kifizetjük az érte járó összeget, ami így csak nagyjából 22 dollárba kerül. Tekintsétek meg a tegnapi videóbemutatóját, vagy rögtön szaladjatok fel a Steamre és vásároljatok.

    [DEMO] War World

    Hír | 2006.02.14 15:57

    A Lighthouse Interactive kiadta a War World című arénás robotos lövöldözős játékának frissített demóját. Az 1.09-es verzió ugyanazt a pályát tartalmazza, mint a tavalyi kiadás, ám ebben már az összes fegyver elérhető. A játékmódok is kibővültek sima Deathmatch-ről, Team Deathmatch-re és multiplayerre. A 103 megás fájlt innen vagy innen tölthetitek.

    Moore: Jobban odafigyelünk a PC-re

    Hír | 2006.02.14 15:47

    A Microsoft Games főnöke, Peter Moore megígérte, hogy a jövőben többet foglalkoznak majd a PC-s játékokkal és nem az Xbox lesz a Microsoft első számú platform, mint ahogy az az utóbbi években volt. Ezért még bocsánatot is kért. Mindezt egy Las Vegasban megrendezett DICE csúcstalálkozón mondta, ahol elismerte, hogy az utóbbi időben úgy tűnhetett, a PC-s játékokról egyszerűen megfeledkeztek. Moore a legégetőbb problémának a technikai gondokat, az online szolgálatások elégtelenségét, valamint a telepítési folyamatok hibáit tekinti. Emellett az is gondokat okoz, hogy a vásárlóknak nehezére esik a túldifferenciált piacon megfelelő döntéseket hozni. Nincsenek eléggé körvonalazódva az egyes vezető márkák által nyújtott szolgáltatások, vagyis túl nagy káosz uralkodik. Reményei szerint ezen változtathat majd a hamarosan megjelenő Windows Vista operációs rendszer, melynek legfontosabb újítása a képek, videók, és a zene jobb integrálhatósága mellett a sokkal stabilabb játékkörnyezet, amely leegyszerűsíti a telepítési és törlési lehetőségeket, és jobb technikai támogatást nyújt, amit az egységesítéssel próbálnak elérni. Elmondta továbbá, hogy a konzolos fejlesztői készletekhez hasonlóan a PC-s játékfejlesztők kezébe is hasonló, egységesítő eszközöket adnának. Emellett az online közösségek funkcióinak bővülését is remélik a Vistára optimalizált játékoktól. Ami azt illeti, a vállalat nem titkolt célja rávenni a játékosokat a Vista használatára. A nemrég bejelentett PC-s Halo 2 például kizárólag ezen az operációs rendszeren hajlandó majd elindulni.

    WoW - még mindig az élen

    Hír | 2006.02.14 14:47

    A World of Warcraft népszerűsége az amerikaiak körében (is) még mindig óriási. Lehet, hogy mégis van valami abban, amit tegnap két fejes mondott arról, hogy az offline játékoknak leáldozott... Nézzük a február 4-ét megelőző hét nap legsikeresebb tíz amerikai PC-s játékát. 1. World of Warcraft 2. Age of Empires III 3. Civilization IV 4. F.E.A.R. 5. The Sims 2 6. Call of Duty 2 7. Battlefield 2 8. Zoo Tycoon 2 9. The Sims 2 Nightlife 10. Guild Wars

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)