E3 2017 - az Oculus Riftnek nem lesz saját standja
Az előző évekkel ellentétben idén úgy döntött a VR óriás, hogy nem áll ki semmivel.
Az előző évekkel ellentétben idén úgy döntött a VR óriás, hogy nem áll ki semmivel.
Egyelőre semmit sem tudunk a stúdió játékáról, de kiadott két ízelítőjük alapján már erős elképzeléseink vannak.
A megfelelő lapok megfelelő kijátszásával elérhető, hogy az ellenfél ne tudjon tenni semmit a saját körében.
Megjött a pizza, de te épp egy meccs közepén vagy? Vagy gondot okoz az egyik Dark Souls boss? Pánikra semmi ok, mert az Nvidia legújabb kütyüje az összes gaming problémádat megoldja!
Andrzej Sapowski úgy gondolta, a The Witcher játékok nem lesznek sikeresek, ezért részesedés helyett fix összeget kért a jogokért. Mostanra egy kicsit megbánta.
A semmiből tűnt elő a 7.2-es patch megjelenését hirdető Twitter bejegyzés, és még egy látványos előzetest is kaptunk mellé.
A jó kalandjáték nem ér semmit egy karakteres rosszfiú nélkül, tudja ezt jól a Naughty Dog is. A Lost Legacy sem maradhat ikonikus gonosz nélkül.
Amikor a Ubisoft azt mondja, hogy még sokáig fogják támogatni a The Divisiont, azt valójában úgy értik, hogy néha majd leporolják a szerverek tetejét. Jönnek az ingyenes kiegészítők, de hát nem is lehet pénzt kérni a nagy büdös semmiért.
A játéktól különállóan beszerezhetünk majd egy rendkívül tartalmas Mass Effect: Andromeda kézikönyvet is, aminek segítségével semmiről sem maradunk le a játékban.
A Legend of Zelda: Breath of the Wild korábbi bemutatóival ellentétben semmi érdemi információt nem látunk a Wii U Gamepadjének képernyőjén, amire nemrég magyarázatot is adott a Nintendo.
Megérkezett a Quake Champions első karakterbemutató videója, ami Nyx képességein kívül azt is elárulta, hogy nem lesz MOBA az id Software játékából.
Ridley Scott semmit nem bíz a véletlenre, már most megírta az Alien: Covenant folytatását arra az esetre, ha esetleg remekel a film a kasszáknál.
Nem csak csalással lehet megkeseríteni egy csapat életét a harcmezőn. Az is éppen elég, ha valaki nem csinál semmit.
Felröppentek a hírek, hogy a nemrég bejelentett Avatar játék miatt a Ubisoft nem támogatja tovább a Divison-t. Megkönnyebbülhetünk, a fejlesztők nem terveznek semmi ilyesmit.
Neil Druckmann a Twitteren kifejtette, hogy semmi közük az Uncharted filmhez, de még a forgatókönyvet sem olvasták.
Már csak néhány nap van hátra a Horizon: Zero Dawn megjelenéséig, így menetrend szerint meg is érkezett a launch trailer, de ahogy a Guerrilla Gamest ismerjük, nem ez lesz az utolsó.
Viszonylag ritka, hogy a címben elfér egy videó teljes leírása, de ez most ilyen. A világon semmi más nem történik itt, mégis rekordról beszélünk.
Ugyan a Star Wars: The Last Jedi első trailerének tartalmát részletező e-mail hitelességét semmi nem támasztja alá, de nem elképzelhetetlen, hogy az abban leírtaknak felel majd meg a nyolcadik rész első kedvcsinálója.
Valószínűleg a megjelenési dátumot megsértő példányokból kerültek ki a Horizon Zero Dawn legújabb screenshotjai, amik a megjelenésre sem lettek semmivel csúnyábbak.
Egy érdekes blogposztban írt a Star Wars speciális effektjeiért felelős cég egyik munkatársa arról, hogy még az ő kollégái közül is sokan rosszul tudják, hol található az árok, amiben végigrepült Luke Skywalker a Halálcsillag megsemmisítésekor.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)