A kódmesterektől épp most futott be egy ártatlannak tűnő kis levélke, melyben felhívták a figyelmünket egy bizonyos listára... ez azonban nem csak egy lista, hanem A LISTA :) Vagyis kiderült, hogy milyen alkotásokat mutat majd be a cég az idei E3-on. Az már biztos, hogy jelen leszen a Battlefield Command, a Pop Idol, a Dragon Empires, valamint három, még hivatalosan be sem jelentett játékuk folytatásai (Colin McRae Rally, Operations Flashpoint, LMA Manager). Lesz itt stuff... csámm :D
A Sony Online-nak az SW: Galaxies melett, nagyreményű alkotása az első MMOFPS is, mely nem más, mint a Planetside. Ennek nyilvános beta tesztelése tegnap kezdődött meg, melybe nem kevesebb, mint 25 ezer (!) játékost invitáltak levélben. Ha minden jól megy, és a lehető legtöbb felmerülő problémát ki tudják javítani, idén májusban már megjelenhet!
A CDV most küldött egy levelet, melyben hivatalosan is megerősítette, hogy készül a már az általam is említett American Conquest kiegészítés. A Fight Back idén, egészen pontosan május 30-án kerül a boltokba, és nem kevesebb, mint 10 új single illetve multi pályát, új harci módot, 50 új egységet, valamint 25 missziót paszíroztak bele!
Épp most futott be az EBGames egy hírlevele Lazy-hez, aki rögvest jelentette, hogy egy igen fontos infomorzsa is lapult benne. A jelek szerint teljesen elkészült az Enter The Matrix című sikervárományos... az sajna nem derül ki a levélből, hogy melyik verzió, de mivel minden egyes átirat május 15-én kell, hogy megjelenjen, valszeg mind elkészült!
Nos igen... valóban! Tényleg :) És komolyan!!! Szóval a lényeg, hogy a német testvérlapunktól JT épp most dobott egy levelet, melyben büszkén jelentette, hogy tudomására jutott egy igen fontos informorzsa. Lényegében arról van szó, hogy készülget az Operation Flashpoint 2, és 2004-ben meg is jelenik :) A játék bejelentése egyébként többek között a jelenleg is tartó háborús helyzet miatt is késik, de amint lehet, bővebben is beszámolunk róla.
A Strategy First egy második levelet is küldött a mai napon, melybe ezúttal egy fincsi kis játékbejelentést rejtettek :) Nevezetesen a Paradox Entertainment jelenlegi munkájáról van szó, az Europa Universalis következő epizódjáról! A jelentés szerint idén tavasszal már a boltokba is kerül, vagyis már nem kell sokat várni rá. A game egyébként 1275 és 1340 között játszódik majd, a játékos Norvég, Svéd avagy Dán oldalról próbálkozhat megváltoztatni a történelem menetét. Az első képeket máris megszemlélheted itt.
Nos, mint említettem, egy kis összefoglaló az április 1 okozta sokkhatásból. Szerencsére nem kellett sokat kutakodnom, mert Blues-ék remekül összegyűjtöttek mindent :)
A Bethesda Softworks és a Disney Interactive alig néhány perce áküldött egy friss ropogós levelet, mely legújabb közös alkotásuk bejelentését tartalmazza. Nevezetesen a Pirates of the Caribbean-ről van szó, mely PC, Xbox, valamint PS2 platformokra egyaránt idén júniusban jelenik majd meg. A játék egyébként azt idén nyáron vetítésre kerülő, hasonló című film alapjaira épül. A játékról bővebb infót itt találhatsz.
Nos, éppenhogy hazaértem, egy igencsak kedves levélke fogadott! Lényegretörően egyetlen fontos mondat szerepelt benne, mégpedig az, hogy: Blitzkrieg goes GOLD! Nos, ez szaad fordításban annyit tesz, hogy már csak néhány nap, és a boltokban leszen :D Mindezek mellett még egy mega-giga-szuper-király képet is mellékeltek, melyet innen tudtok letölteni... megjegyzem érdemes :) Ha jobban érdekel a game, csattogj el ide.
Jó barátom a Schanz Interactive-tól átküldött egy levelet, melyből megtudtam, hogy a Numlock Software fejleszti újdonsült játékát. Nevezetesen a Planet Prison-ról van szó, mely egy taktikai stratégia lesz. Ha kiváncsi vagy erre az izometrikus csodára, szerintem lesd meg a hivatalos oldalát...
A Rockstargames Classics egy nagyon kedves felajánlással élt :) Az imént befutott leveléből megtudtam, hogy a nagysikerű Grand Theft Auto sorozat első epizódja teljesen ingyenesen letölthető erről a címről! Sajnálatos módon nagyon le van terhelve, de, ha gondolod, küzdj egy kicsit érte :) Jah, és nem kevesebb, mint 340MB-tot kostál, szóval csak jó netesek kezdjék letölteni!
A Homelan késő esti hírszolgálatától megtudtuk, hogy egy új texasi játékfejlesztő cég alakúlt, nevezetesen a Skylab Entertainment. Tagjai között a Ritual Entertainment és a Gathering of Developers egykori alakzatait tisztelhetjük. Máris elárulták, hogy készül egy játékuk, sajnos azonban még semmit sem lehet tudni róla. Ha elsőként akarsz értesülni a bejelentésről, jelentkezz te is a hírlevelükre!
Na néd máááá :D Annak ellenére, hogy még meg sem jelent az első rész, a Starbreeze máris bemutatta az Enclave II-t! Annyit lehet róla tudni, hogy 10 játszható karakter, 28 pálya, kb. 100 fegyer és hasonló finomságok lesznek benne. Ja, meg annyit, hogy Xbox, Ps2, GameCube, valamint PC portok várhatóak... A honlapján hamarosan újabb infók csücsülnek majd!
Update: Némi levelezgetésnek köszönhetően megtudtuk, hogy a Starbreeze két másik játékon is dolgozik. A Templar egy akció-kalandjáték lesz (PC-re is), míg a Hollywood Project-ről egyelőre semmit sem lehet tudni...Mint ősi Motor City Online-nos teljesen fel vagyok háborodva. Alig néhány perce kaptam egy levelet az Electronic Arts-tól, melyben közölték, hogy nyáron teljesen megszűnik a Motor City Online összes szervere, és nem is lehet vele tovább játszani. Vagyis ennyi volt, vége. Elmondásuk szerint azért van erre szükség, mert az embereket a jövőbeni online projektekre akarják átvinni. Hab a tortán, hogy képesek kiszúrni a szemem egy Sims Online-nal, vagy egy Ultima Online-nal. Elhiszem, hogy ezek jó játékok, de akkoris... menjenek a fenébe. Most nagyon nagyot zuhant a szememben az EA!
A JoWooD Productions ma reggeli leveléből megtudtam, hogy a játékosok hosszas kérésére, a Söldner: Secret Wars nevezetű online taktikai játékba belekerült az FPS nézet is. Persze bennemarad a korábban tervezett third-person is, de így talán még jobban tetszik majd a játékosoknak, vagyis nektek :) Ha nem ismernéd a játékot, feltétlenül el kell látogatnod ide!
Az Empire Interactive átdobott egy levelet, melyből megtudtam, hogy hamarosan egy újabb Warrior Kings játék érkezik. Mint tudjátok a Black Cactus már jó ideje készíti a kiegészítését, a WK: Battles-t (ami idén márciusban érkezik), és ennek örömére kiadják majd a Warrior Kings Gold Edition-t is. Ez lényegében az eredeti játék némileg feltupírozott kiadása, melyet valamikor június környékén lehet majd beszerezni. Bővebb infót a játékról itt találhatsz.
Üdvözlet mindenkinek. Sajnálatos kis baki történt a drágalátos internet szolgáltatónknál. Némi zavar miatt úgy esett, hogy jó néhányan nem tudják megnézni az oldalunkat. Persze ezt az üzenetet pont azok nem fogják látni, akik ebbe a kellemetlen helyzetbe kerültek... Ezúton kérek hát mindenkit, aki ismer ilyen játékost, az adja már át neki, hogy nem halt meg az oldalunk, és dolgozunk a hiba orvoslásán. Aki pedig most látja, az legyen itt velünk egész nap :) Update: Ha minden igaz, mostanra rendeződtek a dolgok. Arra kérek mindenkit, aki az elmúlt 2-3 három napban küldött nekünk email-t, az legyenszives tegye ezt meg újra, mert nem biztos, hogy célba is ért a levél!
Methos mester egy felettébb érdekes levélkével találta el kedvenc postagalambomat. Mint tudjátok, napjaink egyik legfelkapottabb játéka az Unreal 2: The Awakening. Namármost mennyire jó is lenne az, ha mondjuk mindezt nemcsak angolul, hanem magyarul is élvezhetnénk. Nah, és itt lép a képbe az említett levél :) Erről a címről ugyanis letölthető a honosított Unreal 2 egy korai verziója. Ha érdekel, máris kattanj!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)