Új sci-fi sorozaton dolgozik az Érkezés írói gárdája
Az Érkezés forgatókönyvírója ismét a film történetének alapját nyújtó novella írójával dolgozik, ezúttal az AMC megbízásából készítenek elő egy érdekes sorozatot.
Az Érkezés forgatókönyvírója ismét a film történetének alapját nyújtó novella írójával dolgozik, ezúttal az AMC megbízásából készítenek elő egy érdekes sorozatot.
A Nintendo új konzoljával kapcsolatos hisztéria még korántsem hagyott alább, tömegek várnak boltok előtt táborozva a vásárlás lehetőségéért. Nem a termékért, hanem eleve azért, hogy vehessenek.
Javában tombol a nyári uborkaszezon, ami azt is jelenti, hogy a legjobban az akciós játékok és az elmúlt évek kiemelkedő címei fogynak itthon.
Az élőhalottak éjszakájával megteremtette a zombifilm műfaját, de pályafutása során nem csak ezzel a filmmel sikerült beírnia magát a történelembe.
Rocky NoHands egy különleges kontroller segítségével, kéz nélkül irányítja a karakterét, de így is messze jobban teljesít, mint a legtöbb játékos.
Novemberben ismét világsztárok látogatnak az Xbox One PlayIT Show-ra, hogy találkozzanak a hazai rajongókkal.
Az Activision nem cáfolta a Call of Duty: WWII Nintendo Switch-es portjával kapcsolatos pletykákat, ezért azt hihettük, a játék még egy platformra jön az eddig bejelentettek mellett.
A Falcon Northwest az AMD videokártyájával igyekszik felhívni a házára a figyelmet.
A Ubisoft összeállt a Gyűrűk Ura Frodójával, hogy egy olyan virtuális valóságba kalauzoljanak el minket, amilyet még garantáltan nem láttunk a műfajban senkitől.
A keleti fronton, nyolc pályán küzdhetünk meg a Battlefield 1 orosz seregre fókuszáló tartalmi csomagjával. Az In the Name of the Tsar megjelenés viszont még várat magára.
Míg a Microsoft új konzoljával, a Sony és a Nintendo játékfelhozatalával próbálja majd lenyűgözni a játékvilágot. Leültünk, hogy megbeszéljük, mire számítunk.
A Creative Assemblynél már javában készül a Total War: Warhammer II, de két kiegészítést még kiadnak a trilógia első epizódjához is.
Már javában zajlanak az egy hét múlva kezdődő E3 előkészületei, a hatalmas kifeszített molinók pedig el is árulnak egyet s mást.
A rengeteg cosplayer közül kiemelkedőt alkotott egy srác egyedi stílusával és meglehetősen vékony pénztárcájával.
Lánya váratlan öngyilkossága miatt Snyder úgy döntött, átadja a lehetőséget, és inkább a családjával tölti az időt.
Ha abban reménykedtetek, hogy hamarosan már játszhattok a Ubisoft Massive és a Lightstorm Entertainment közös Avatar adaptációjával, akkor sajnos el kell keserítenünk benneteket.
Josh Brolin már javában készül a Deadpool folytatására és most azt is megmutatja nekünk, hogyan válik izomkolosszussá a szerep kedvéért. Spoiler: sokat gyúr.
Ezúttal nem önálló dalban, hanem Dél-Korea legnagyobb sztárjának videoklipjében tűnik fel a tavalyi év legidiótább számának előadója.
A névadó Chio mellett mostantól a Generali a Biztonságért Alapítvány is Mozdulj Gamer Mozgalom kiemelt támogatójává vált. Ezzel pedig ti is sokat nyertek, még több ingyenes program vár majd titeket rendezvényeinken.
Nem csak a legújabb Call of Duty bővül: a Treyarch készített egy csomagot azoknak, akik a Black Ops III zombis módjával szeretnének még több időt eltölteni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)