[KéPZ] A HP nehézbombázója
Az egyik internetes oldalra felkerültek a HP Pavilion HDX Entertainment Notebook névre keresztelt mobil számítógép első képei.
Az egyik internetes oldalra felkerültek a HP Pavilion HDX Entertainment Notebook névre keresztelt mobil számítógép első képei.
Ha a naptáram nem csal, akkor ez is egy hétfői nap lesz. Ilyenkor lehet nyugtatgatni magunkat, hogy lehetne rosszabb is, ha mondjuk elhalasztanák a Crysis megjelenését, de ez akkor sem vígasztal minket a hétköznapi robot újrakezdése miatt. Ezen a napon csak pár jó hír feledtetheti el velünk a dolgokat, amik hamarosan meg is érkeznek az oldalra :).
Egy érdekes kis blog oldalra bukkantunk a hírek utáni szörfölés közben: egy szingapúri fiatalember egészen érdekesen tölti ki szabadidejét. Hihetetlenül apró méretű papír-replikákat csinál konzolokról, és azok kiegészítőiről. Egyik videójában éppen azt láthatjuk, miképp készül el a Nintendo egyik legsikeresebb termékének, a DS Lite-nak a papír változata.
Szép jó reggelt a korán kelőknek! Végre péntek van, aminek hála holnap már szombat lehet és kipihenhetjük a hetet. A hírek remélhetőleg ma is szép számban csordogálnak majd a neten, ám mielött átengednénk őket az oldalra jöjjjön a mai vicc.
Kellemes szombat délelöttöt mindenkinek! Lefogadom már azt hittétek meg se jelenünk :), ám hírek mindig vannak, így most sem leszünk lusták és gyorsan ki is tessékeljük őket az oldalra.
Új videó érkezett a Lineage II: Chronicle V: Oath of Blood címet viselő MMORPG "fejezetből", amely az alap Lineage II játékot egészíti ki. Pontosan nem tudni, hogy mit is tartalmaz, de ezen is segít a videó megtekintése. További információkért érdemes ellátogatni a www.lineage2.com weboldalra.
Update: Mostantól nem csak a videót, hanem magát a "játékfejezet" kliensét is letölthetjük! Látogass el erre az oldalra, s a méretes letöltést követően használatba is veheted a teszt szervert. Minimális rendszerkövetelmények:A GameTap és a Cyan Worlds bejelentette, hogy megkezdődött a Myst Online: Uru Live című online játék zárt béta tesztje. A kiválasztott játékosok már bejárhatták a Myst online világát, most pedig nagyobb tömegeknek is megadatik ez a lehetőség. A játék egyébként kizárólag a GameTap internetes rendszerén keresztül érhető majd el a későbbiekben is. További információkért, illetve a jelentkezéshez látogass el a www.urulive.com weboldalra. A nyílt béta várhatóan hónapokon belül megjelenhet.
A svéd SimBin fejlesztőcsapat megállapodott a Eurosport tévécsatornával egy új versenyjáték kifejlesztéséről, amely a RACE címre hallgat. Az alkotás a WTCC-re épül, amely egyike a FIA három világbajnokságának a Formula 1 és a WRC mellett. A 2006-os szezont játszhatjuk majd végig a hivatalos pályákon, hivatalos verdákkal és valódi, licenszelt vezetőkkel. A versenyek kétszer 20 percesek, a kocsik teljesen széttörhetők, s állítólag a fizikára sem lesz panasz. Online módban akár 26-an is nyomulhatunk. Emellett az időjárás is dinamikusan változik a versenyek közben. Az idei Games Convention kiállításon, Lipcsében már működés közben megtekinthető lesz a játék. A pontos megjelenés viszont egyelőre nem ismert. További információkért látogassatok el a www.race-game.org oldalra.
Az Alpha Prime eddig csupán bemutató jellegű weboldalát most végre lecserélték a fejlesztők egy teljes funkcionalítású oldalra, ahol megtalálhatók a játékkal kapcsolatos legfontosabb információk, képek, valamint már néhány fórum is várja az odalátogatókat.
Noshát. Kéééész :) Ezennel jelentem, hogy minden, általatok írt cikket kitettem az oldalra (pontosabban azokat, amelyek minden kritériumnak megfeleltek). Most nekilátok kicsit az új szabályok megalkotásának, és reményeim szerint ma délutántól újból megnyílik a lehetőség a cikkek felvételére! Ezúttal pediglen nektek köszönjük a műveket:
Ádám, Dami3n, DESTINY, Dömösi Gábor,
koschwarz, Methew, Theonyn, Ward, Zoly
A Directsong, amely anno a Prey zenéjét is jóval a játék megjelenése előtt publikálta már, ismét ügyes húzással élt. A Prey által inspirált rock zenéket tartalmazó albumot dobtak fel a honlapjukra, amit tíz dollárért megvásárolhat bárki. Az első szám, a Take me home a játék végefőcím-zenéje. Én már meg is vettem a 'Bite me' című 77 perces albumot és tanúsíthatom, nagyon jó :) Szóval aki kedveli ezt a stílust (ez a hallgathatóbb rock kategóriájába tartozik :), esetleg tetszett a játék is, az nyomuljon az oldalra!
Nos kérem. Örömmel jelentem, hogy már majdnem minden, általatok írt cikk kikerült az oldalra. Már csak 10 van hátra, amit szerintem még ezen a hétvégén ki is fogok tenni. Ha az megvan, kicsit megváltozott szabályokkal ugyan, de újra megnyílik a lehetőség előttetek, hogy újabb és újabb irományokkal lássátok el ismerőseiteket. Addigis alant egy szépséges lista, tessék nyugodtan kutakodni! Ezúttal pediglen nektek köszönjük a műveket:
CheAttila, Cypher, Dömösi Gábor, Kiss Gábor,
leg0las, M3LK0R, NemTom, Overflood, Patrick(Walter Dragon),
Stalkerfan, Typhoon97, T.R., Zolikazer, -gbl-
Nos szárnyra kaptak bizonyos pletykák, miszerint mozifilm készülne a Preyből. Az eredeti játék mellé ugyanis mind a PC-s és mind az Xbox 360-as verzióhoz mellékeltek egy promóciós kis űrlapot, melyen a "különös üzlet" cím alatt feltüntették a Prey eredeti zenéit tartalmazó lemez terjesztőjét a DirectSongot, egészen pontosan egy URL címet. Az oldalra belépve egy "titkos kódot" várnak tőlünk, mely a következő: prymvyscrnplycmng2007. Na már most ebből a kódból kezdtek el sokan következtetni arra, hogy csalafinta módon ebben a karakterhalmazban rejtették el a fejlesztők, hogy moziba is ellátogat a Prey mégpedig 2007-ben. Azonban erről egyelőre szó sincs. A fentieknek köszönhetően a Prey által megihletett zeneszerzők által komponált és előadott számok egyikét tölthetjük le teljesen ingyen. Mindezek ellenére a 3D Realms és a 2K Games is csak hallgat, se megerősítés nem érkezett, sem cáfolat. Egyelőre hagyják, hogy a pletyka a levegőben maradjon, egyelőre.
Az Octopi jelenti, hogy lehet jelentkezni a PoxNora nyílt bétatesztjére. A PoxNora egy online játszható startégia, amely ötvözi a kártyagyűjtés, a taktikai elemek és a fantasy szerepjátékok összességét. Aki utánanézne a játék részleteinek, avagy jelentkezne a bétatesztre, az erre az oldalra kattanjon.
Az elmúlt időszakban az e-papír fejlődése rohamosan nőtt, most pedig elérkeztünk oda, hogy bemutatták az első, gyakorlatilag könyv formájában működő darabot is. Egy két lapból álló szerkezetről van szó, amely azoknak igyekez kedveskedni, akik megszokták és megszerették a lapozást. Ha a második oldalra értünk, a szerkezet automatikusan frissíti a következő lapot, így valóban azt az érzetet kelti, mintha egy könyvet tartanánk a kezünkben.
Míg más hasonló eszközöknél külön kérik, hogy ne gyürkéljék, itt még ezt is szabad. Ha a lap szélét meghajlítjuk, meggyűrjük, akkor ki-vagy bekapcsolatjuk a könyvjelzőt.Az ember azt hihetné egy Empire címmel bejelentett játékról, hogy valami stratégia, pedig nem: a Chair Entertainment úgy gondolta, hogy ilyen címmel inkább egy Unreal Engine 3 motorral meghajtott FPS-t készítene. A jövőben a második polgárháború kellős közepén járunk. Az egyik oldalon a legmodernebb technikával felszerelt fegyverek, míg a másikon a milicista tenyeres-talpas katonák, akik minden erővel azon vannak, hogy eltöröljenek a Föld színéről néhány várost, esetleg országot. Az amerikai birodalom túl gyors növekszik, ám a konfliktus mégis belülről indul. Az indulatok pattanásig feszülnek a Bal és a Jobb oldal között, amiből aztán egy óriási háború kerekedik. Sajnos azok vannak többségben, akik a béke és a tárgyalások helyett inkább csak gyilkolni akarnak. Amikor az amerkai álom szertefoszlik, ki tudja maga mellé állítani az embereket és a kormányt? S Te melyik oldalra állnál? Az idén novemberben megjelenő játék Orson Scott Card világhírű író által írt történeten alapul, de az Empire nem csak videojáték, hanem képregény-sorozat és esetleg még film formájában is elérkezhet hozzánk. Munkássága során olyan más alkotásoknál segédkezett, mint az Advent Rising című videojáték, vagy a 2008-ban mozikba kerülő Ender's Game című film.
A SEGA bejelentette, hogy a Rome: Total War kiegészítője, az Alexander már június 16-tól elérhető digitális letöltés formájában azok számára, akik előre regisztrálják magukat. A többieknek még három napot várniuk kell, hiszen június 19-én jelenik meg dobozos változatban a játék. A stratégia küldetéslemeze több mint harminc órányi játékidőt hordoz magában, s természetesen egy teljesen új kampányt is tartalmaz, melynek során Nagy Sándor hadjáratát kell végigvinnünk Görögországon át egészen a Perzsa Birodalom leigázásáig. További információkért és a regisztrációért látogass el a www.totalwar.com weboldalra (közvetlen link).
Befutott a Call of Duty 2 v1.3-as javítása. A 35 megabájtos tapasz számos fontos javítást magában hordoz, és példának okáért a multis lehetőségeket is nagyban felturbózza. Akit érdekelne a changelog, vagy máris tépné az FPS legújabb patchét, az erre az oldalra kattanjon.
Üdv Néked! Végre megjelent júniusi számunk, amely egy "fordítós" E3 mellékletet is tartalmaz. A DVD-n található GSTV minden eddiginél hosszabbra sikerült, de erről már tegnap beszámoltunk. Ajándékként E3 kártyajátékot mellékeltünk, amiről szintén van egy tutorial videó a DVD-n :) A teljes tartalmat is hamarosan fellőjük az oldalra, addig is jöjjenek a hírek...
- Jean, mi ez a csikorgás a fürdőszobában? - A mosópor fékezett habzású, uram! |
Az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) tovább folytatja a BitTorrent és társai ellen kezdett harcát: ezúttal a kanadai illetőségű isohunt.com oldal került sorra. A szövetség ügyvédei minden olyan oldalt célba vettek, amelyek valamilyen formában kapcsolatba hozhatók a BitTorrent használatával. Az isohunt.com egy keresőoldal, melyet már többen megpróbáltak kérdőre vonni, ám az üzemeltetők mindig kiálltak amellett, hogy amit csinálnak, egyáltalán nem illegális. A teljes cikket itt olvashatod el.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)