For Honor - fontos változások jönnek az első frissítéssel
A For Honor esetében a Ubisoft szeretné, ha a lehető legnyíltabb lenne a kommunikáció, így már most bejelentették, milyen módosításokra számíthatunk a közeljövőben.
A For Honor esetében a Ubisoft szeretné, ha a lehető legnyíltabb lenne a kommunikáció, így már most bejelentették, milyen módosításokra számíthatunk a közeljövőben.
Egy hackercsoport szerzett hozzáférést a Marvel több fiókjához, azonnal a világ tudtára is adták, hogy átvették az irányítást a kommunikációs csatornák felett.
A Star Trek ötvenedik évfordulóján egy különleges kiegészítőt is lelepleztek, aminek hála úgy fogadhatod majd telefonhívásait, mint a sorozat szereplői.
Egy kicsit félrecsúszott a Ubisoft kommunikációja, de ez már csak azután derült ki, hogy sokan letöltötték a játék demóját.
Ben Brode szerint sokan ok nélkül vádolják őket azzal, hogy nem dolgoznak a Hearthstone-on, és ennek főleg a kommunikáció hiánya az oka.
Rengetegen voltak, akiket sokkolt az Oculus Rift első, vásárlóknak szánt változatának árazása. Palmer Luckey szerint is hibás volt a korábbi kommunikációjuk, de maga az ár jogos.
Manapság a kommunikáció már-már egyet jelent a közösségi médiával, aminek számos elgondolkodtató és érdekes vetülete van. Pszichológus szakértőnk beszél a lehetőségekről és problémákról.
Valaki nem tartotta tiszteletben a Microsoft belső kommunikációjának titkosságát és megosztotta, mikor várható az Office 2016 megjelenése. Már nem is kell sokat várnunk, ha nagyon használni szeretnénk az új funkciókat.
Manapság már semmi sincs ingyen. Konzolon a Mortal Kombat X többjátékos módja sem lesz. Csupán egy kis kommunikációs baki történt.
Infokommunikáció, gamification, JátékosLét Kutatóközpont mind egy helyen - a Computerworld ICT Day 2015 sok szempontból érdekes lesz.
Kipörgött egy új Destiny patch, ami mindenki kedvenc barlangjából egy üresen tátongó felesleges lyukat csinált. Viszont van jó hír is.
Claptrap hamarosan a Sony kézikonzoljára is begurul. Legalábbis nagyon úgy tűnik. A 2K kommunikációja megint egy kicsit zavaros.
A rajongókkal való kommunikáció egyik legjobb formája a twitter, hiszen azonnal, röviden reflektálhatunk az üzenetekre. De mi van akkor, ha negatív kritika érkezik?
Ilyesmire senki nem számított, szó szerint tátva maradt az emberek szája, amikor meglátták a játékot.
Úgy látszik a Sony alvállalatok nem tanultak a feltörések körüli kommunikációs hibákból...
A Paradox talán a legnagyobb stratégiai kiadó a világon - legalábbis rengeteg ilyen címe van.
Nem szereted a Ventrillót és unod a TeamSpeak-et? Akkor itt a Mumble!
Jajj. Gyu mester szabin, a hírezők között nem működik a kommunikáció, hát mi jöhet még?
Biztos rengetegen vártátok már, hogy végre megrendelhető legyen a Sound Blaster WoW-os headsetje...
Sokan használják különböző játékokban a TeamSpeak nevű programot arra, hogy hanggal kommunikáljanak. Megjelent a 3-as változat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)