Gabe Newell szerint újabb Valve játékokra számíthatunk
Az Artifact után újabb Valve címek érkeznek majd, legalábbis Gabe Newell ezt állítja.
Az Artifact után újabb Valve címek érkeznek majd, legalábbis Gabe Newell ezt állítja.
A Valve és a PC-játékosok atyaúristene is megszólalt a nemrég felröppent pletykák kapcsán.
A Valve elnöke valószínűleg eddig sem panaszkodott a cége teljesítményére, de most egyike lett az USA száz leggazdagabb emberének.
A Valve fejlesztői jelenleg több játékon is dolgoznak, de biztosak lehetünk abban, hogy a konzolos piac méretei ellenére ezeket csak PC-re fogják kiadni.
Nemrég osztotta meg családja a januárban elhunyt Gabe Marcelo történetét, akinek hő vágya volt, játszhasson a Legend of Zelda: Breath of the Wilddal.
Az éjszaka folyamán Gabe Newelltől, a Valve fejétől lehetett bármit kérdezni, ő pedig igyekezett minél több kérdésre választ adni. A Half-Life 3 nem került szóba, de így is sok megnyugtató infót kaptunk tőle.
Vagy ez, vagy valami nagyon fontos mondandója van. Jöhetnek a tippek, vajon hányan érdeklődnek majd a Half-Life 3 felől?
A Valve társalapítója is hozzászólt a Serious Sam VR ügye kapcsán elindult vitához és kifejtette álláspontját a platformexkluzív VR-játékokról. Ahogy azt várhattuk, Gabe sem igazán szereti őket.
A napokban lesz a tizedik évfordulója, hogy a Valve vezetője bejelentette a Half-Life 2 harmadik epizódját. Egy videóban megnézhetjük, az évek során hányszor és mit nyilatkozott Newell vele kapcsolatban.
Bár elég valószínűtlen volt, hogy a cross-platform játék legnagyobb akadályai a PC platformhoz kapcsolódnának, akadt, aki biztosra ment és megkérdezte a Valve vezérigazgatóját is a témáról.
Gabe Newell egy drasztikus lépésre szánta el magát, miután sokan reklamáltak a Dota 2 jelenleg zajló bajnokságával kapcsolatban.
A Valve alapítója a játékiparon kívül is belevágott néhány üzleti vállalkozásba, az egyik kapcsán pedig most egy mókás szerepet is bevállalt egy reklámfilmben.
A már jól ismert karakterek mellett már a Valve legendás főnökével is apríthatjuk az ellent a Team Fortress 2-ben.
A kontroller, aminek az egyik gombja egy plüsskutya feneke, csupán viccnek indult, de a fejlesztők időközben rájöttek, hogy egész hasznos is lehet a Butt Sniffin' Pugs-hoz épített eszköz.
Ebben a Portal témájú hálószobában még Gabe Newell is széles vigyorral hajtaná álomra a kis fejecskéjét.
Lehetett reménykedni, de a Valve kihagyja a jövő heti E3-at. Itt úszott el egy újabb alkalom, ahol bejelenthették volna a Half-Life 3-at. De más okok miatt is furcsa.
A Valve feje a Redditen válaszolt a felhasználók és rajongók kérdéseire, észrevételeire a Steam nemrég bevezetett szolgáltatásával kapcsolatban.
A Valve társalapítója, Gabe Newell főellenségként fog feltűnni a Crawl című játékban. Maga a nagy Gaben is áldását adta az ötletre.
Kevés olyan boss van a játéktörténelemben, akitől valóban rettegünk. Gabe Newell a Crawl című indie játékban viszont pont ilyen.
Ez a kérdés több millió játékost foglalkoztat szerte a világon. Természetesen köztük Gabe Newellt, a Valve főnökét is, csak épp ő már biztosan marhára unja.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)