E3 2015 - íme a DayZ atyjának legújabb játéka, az Ion (videó)
A Microsoft konferenciáján Dean Hall is színpadra állt, hogy bemutassa legújabb játékát, az Iont és bejelentse a DayZ-t Xbox One-ra is.
A Microsoft konferenciáján Dean Hall is színpadra állt, hogy bemutassa legújabb játékát, az Iont és bejelentse a DayZ-t Xbox One-ra is.
A E3 mindig is elsősorban a konzolos megjelenésekről szólt, idén azonban kiemelt, saját show-t kap a PC is, ahol olyan kiadók képviseltetik majd magukat, mint a Blizzard, a Square Enix és a Microsoft.
Az első két részhez hasonlóan az Arma 3 is kap egy kiegészítőt, aminek a helyszínét az E3-as PC Gaming Shown mutatja be a Bohemia, valószínűleg néhány más részlettel együtt.
A GoatZ lesz az egyetlen túlélőjáték, ami nem Early Access-es - áll a Goat Simulator új DLC-knek videójában. Van benne valami, de a Goat Simulator új kiegészítője ennél többről szól.
A DayZ vérszomjas játékosai rászegezték fegyvereiket egy kedves kalandorra és AMI EZUTÁN TÖRTÉNT ARRA SENKI SEM SZÁMÍTOTT! Csak viccelünk, igazából szépen énekelt.
A DayZ fejlesztői új lehetőségekkel és veszélyekkel készülnek. Nemsokára a zombi hordáktól is komolyan rettegnünk kell.
Egy kicsit tényleg hihetetlen, hogy mi mindenre képesek a modderek. Itt egy mod, ami mindent felforgat, amit eddig a Halo sorozatról hittél.
Dean Hall, a DayZ kitalálója, egy interjúban jelenlegi helyzetéről és jövőbeli terveiről mesélt. Nem biztonsági játékot játszik, az tuti.
A DayZ ötletgazdája aggodalmát fejezte ki a számos bedőlt projekt miatt, amik Kickstarteren, vagy a Steam Early Accesss programján keresztül kaptak pénzt.
A Survivor Gamez lényegében egy brutális eSportot csinál a DayZ-ből. A hétvégén zajlott a "döntő", érdemes belepillantani.
A zombik talán még sosem voltak ennyire népszerűek, gyakorlatilag minden bokorból egy sandbox túlélőjáték ugrik elő manapság. Vajon megunjuk ezt valaha?
A DayZ megjelenésre még legalább egy évet kell várnunk, de már az alfával is több mint három millió ember játszik. Dean Hall és a Bohemia megcsinálta.
A DayZ megjelenési dátuma hónapról hónapra változik, és mivel már a fejlesztők is unják, hogy piszkálják őket, a producer most megpróbált tiszta vizet önteni a pohárba.
Az immár Infestation: Survivor Stories néven működő MMO célja az volt, hogy a Day Z modot egy szélesebb közönségnek is fogyaszthatóvá tegye.
Új Total War, BattleCry, Fortnite - ebben az évben sem fognak unatkozni a PC-s játékosok. Végre mindenki, aki eddig lemaradt, kipróbálhatja GTA V-öt, és ha minden jól megy, a DayZ is továbblép az alfából.
Sejtettük, hogy egy a DayZ alapján készült kisfilmben nem móka és kacagás lesz a terítéken, de az Eternum Pictures műve még így is megrázó lett.
A DayZ lényegében egy interaktív Végső állomás, ahol még a létrák is meg akarnak ölni. Énekeljünk!
A DayZ Jézuskája kicsit unortodox módon dolgozik. A gyerekeknek nem csak plüss mackót, hanem Bomber dzsekit és az öngyilkosság lehetőségét is elhozta.
Mozgalmas esztendőn vannak túl a Bohemia Interactive fejlesztői és természetesen a DayZ atyja, Dean Hall is. Az eltelt időszakot most egy videóval elevenítik fel.
A modból lett túlélőjáték kitalálója úgy döntött, hogy egy új projektbe kezd és saját stúdiót alapít. Sok mindennel szeretne kísérletezni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)