Call of Duty Challenge Division - most te is versenybe szállhatsz!
Úgy érzed elég jó vagy ahhoz, hogy akár a profik közt is szerepelj? Most itt a lehetőség!
Úgy érzed elég jó vagy ahhoz, hogy akár a profik közt is szerepelj? Most itt a lehetőség!
Idén újra megrendezik a tavaly is nagy sikerrel lezajlott BankTech Java Challenge-et, ahol JAVA-ban jártas programozók mérhetik össze tudásukat.
Egy a korábbiakhoz képest lightosabb listával búcsúztatjuk júliust.
Újabb hétvégi kihívás indul az Evolve-ban, és ha a hétvégén elég ügyesen játszunk, egy ingyen skin ütheti a markunkat.
A tegnapi vihart ma egy rövid zápor követi, de mindenképp nézzétek meg leárazott mobiljátékos listánkat ma is.
Véget ért az első BankTech Java Challenge, melyen programozó hallgatók és hivatásos programozók is részt vettek. A döntő egy űrben játszódó logisztikai szimulációval zajlott le.
Az idei tanév őszén a szakmai tanulmányi versenyek sora tovább színesedik: először rendezik meg a Loxon és Dorsum cégek támogatásával a BankTech Java Challenge programozóversenyt.
Megtudtuk, hogy a jó ügy érdekében bárki leönti magát jeges vízzel, hogy Pierce Brosnan nem tudja magát irányítani, és hogy fejlesztőnek lenni tulajdonképpen jó. Jött egy új Assassin's Creed játék is.
Rengeteg játékfejlesztő, vezérigazgató, producer, és videojátékoknál közreműködő egyéb személy öntött magára jeges vizet a jó ügy érdekében. Nézzétek meg, hogyan teljesítették a feladatot.
A Minecraft készítője jótékony céllal döntött úgy, hogy kicsit lehűti magát.
Egy fiatal fiú 10 évvel apja halála után talált rá a játékra amivel gyerekkorában játszottak. Így is lehet emlékezni valakire, akit szerettünk.
A Square Enix bejelentette a következő Hitman játékot, amit az Absolution előrendelőinek osztogatott Sniper Challenge ihletett.
A Square Enix ingyenesen játszhatóvá tette a korábban csak előrendelői extraként elérhető Sniper Challenge-t.
A végletekig minimalista játékfejlesztő zseniális ötlettel vitte el a Game Design Challenge fődíját.
A hivatalos név: 7 Day First Person Shooter Challenge, s az FPS stílus új irányzatainak felbukkanását, a stílus megújulását várják tőle a szervezők.
Az IO Interactive olyannyira meg volt elégedve a Hitman: Sniper Challegne lehengerlő sikerével, hogy már a folytatáson gondolkodnak.
47-es akaratán kívül újabb dollármilliókhoz segítette hozzá legfőbb ellenlábasát.
Eredetileg a Hitman: Absolution extrájának tervezték, mégis önálló játékként is megállja a helyét a Sniper Challenge - ezt a most kiadott kulisszák mögötti videó is bizonyítja.
Hope városában ismét haláleset történt. Egyesek szerint a 47-es busz hajtott át az áldozaton.
A Hitman: Absolution előrendelői extrája külön játékként is tökéletesen megállja a helyét, ezt most egy nyolc perces videó bizonyítja. Ujjunk a ravaszon.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)