A Call of Duty: Vanguard jóval kevesebb helyet foglal majd, mint elődje
Az új generációs konzolok adottságainak köszönhetően ráadásul már kevésbé kell attól félni, hogy nem férnek el a fájlok.
Az új generációs konzolok adottságainak köszönhetően ráadásul már kevésbé kell attól félni, hogy nem férnek el a fájlok.
Egy most megjelent blogposztban a béta tanulságairól, a változásokról, és a hiányzó funkciók pótlásáról beszéltek.
Transzfóbiával vádolják Dave Chappelle-t, a cégvezető egy rendhagyó érvvel kelt a védelmére.
Az e-sport történelem legnagyobb nyereményalapja gazdára talált.
A horror műfaján és az élőhalottakon belül most az egyik örök kérdést vesézzük ki: a zombik gyorsaságát.
Nightwing, Batgirl, Robin és Red Hood kénytelen összefogni Batman halálát követően, hogy védelmezzék Gotham City lakosságát.
Egyebek mellett diktátorok és élőhalottak társaságában múlatjuk az időt.
Szerencsére nincs nagy baj, de egyelőre azért még kórházban ápolják a színésznőt.
A démonkirály visszatért, hogy lemészárolja a trónbitorlót.
Jelen állás szerint csak jövőre érkezik meg a Techland újdonsága, és ez nem ok nélkül van így.
Egyetlen masina ötvözi a mai és a békebeli Apple legjobb tulajdonságait.
República de Yara tárt karokkal vár téged, kedves utazó!
A Ubisoft újdonságának címét leszámítva mindenben tévedtek a szivárogtatók, free-to-play multiplayer FPS készül Romániában.
Ezzel a gyártó alaposan maga mögé utasíthatja az ipar többi szereplőjét ezen a téren.
A Team Aster csapatának tagjai megbetegedtek és pozitív teszteredményeket kaptak. A nagyobb baj, hogy több csapat is tartózkodik az Aster által használt hotelben.
A merészségéről és gusztustalanságáról ismert Scorn sajnos nem jelenik meg idén.
Az idei szám videójára még a legjobb shonen anime stúdiói is büszkék lehetnének.
Nem akarja elnyújtani ezt a pert is az Activision Blizzard, villámgyorsan megállapodtak az Egyesül Államok Egyenlő Foglalkoztatási Lehetőségek Bizottságával.
Az eddig pletykáltnál hetekkel hamarabb futhatnak be a kékek újdonságai.
Ha Trója feldúlása vagy megvédése önmagában már nem elég izgalmas, feldobhatod három mitikus szörnnyel a bulit.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)