Final Fantasy XV - megvan, mikor jön az Episode Ardyn DLC-t felvezető anime
Kiderült, hogy mikor láthatjuk a Final Fantasy XV új fejezetét megelőző kisfilmet.
Kiderült, hogy mikor láthatjuk a Final Fantasy XV új fejezetét megelőző kisfilmet.
Még nem mindegyik, de három játék megjelenik Switchre és Xboxra.
A Marvel egyik képviselője utalt arra, hogy a Fantasztikus Négyes valahogyan megjelenik a Spider-Man játékban.
Nagyon ráéreztünk az Insurgency ízére, ami a hibái ellenére is fantasztikus, úgyhogy streamelünk belőle egy második kört.
A Marvel Studios elnöke, Kevin Feige azt is elmondta, hogy nagyjából mikor.
Az idei év nemcsak fantasztikus játékokat, hanem megannyi meglepetést is tartogatott. Ezekből szemezgetünk most.
Steampunk fantasy Peter Jacksontól?! Mi baj történhet?! Elég sok.
A Square Enix egy rövid animével fogja felvezetni az új fejezetet, amihez most érkezett egy kedvcsináló.
A Divinity Original Sin II elődjéhez hasonlóan fantasztikus szerepjáték lett.
A Gyűrűk Ura kártyajáték alapján készül játékadaptáció már elérhető korai hozzáféréssel. Mi is belekóstoltunk a Sauron ellen kártyacsatába.
Noctis és a haverok egy fura idegenbe botlanak, aki egy új kalandba keveri bele őket.
Kiderülhet, hogy valójában kinek köszönheti erejét a csapat - egy ízelítőnek szánt kép legalábbis erre enged következtetni.
Ahogy azt nagyjából mindenki láthatta előre, fantasztikus lett az új Super Smash Bros. játék.
A '60-as, a '70-es, a '80-as, a '90-es és a 2000-es évek akciófilmjeinek előzeteseit idéző videókat kapott a játék, és mindegyik fantasztikus. Még egy élőszereplőset is kaptunk ezeken felül.
A Final Fantasy XV benchmark-eredményeinek listájában már a közelgő GeForce RTX 2060 is felbukkant.
Kingdom Hearts és Final Fantasy címeket is ki kellett venni a kínálatból.
Ezen a héten egy komoly témájú krimi és egy családi fantasy száll versenybe a nézők kegyeiért.
Avagy a (Göt)hősnek más útja is lehetséges?
Számos újdonságot tartogat az MMO harmadik nagy bővítménye, amihez érkezett egy látványos trailer is.
J.K. Rowling elengedte a kezünket... és kicsit magát is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)