Pornófilmek már csak blu-rayen
A blu-ray totális győzelmét erősíti, hogy az un. „erotikus művészi filmek” immár csak blu-rayen láthatóak.
A blu-ray totális győzelmét erősíti, hogy az un. „erotikus művészi filmek” immár csak blu-rayen láthatóak.
Jade Raymond bérgyilkosos játékának előtörténetét ismerhetjük majd meg a Nintendo DS-verzióban.
Nyomozás őskeresztény titkok után: Da Vinci-újrakód, avagy eljött-e a megváltó?
Bár a Microsoft továbbra is kiáll a HD-DVD formátum mögött, fontolgatják Blu-ray lejátszók gyártását is az X360-hoz
A Warner Bros. a Blu-ray formátum mellett foglalt állást. A döntés megpecsételheti a rivális HD DVD sorsát.
Úgy tűnik, a formátum-háború a végéhez közeledik, és a jelek alapján a Blu-ray fog győztesen kikerülni belőle.
Natassia Malthe, az új BloodRayne 2 színésznő szerint Uwe Boll „időnként figyelemhiány zavarban szenved.”
Eddig úgy volt, csak HD-re lesz, de pornófilmek PS3-as rajongónak kifejezett kérésére Blu-ray-en is „adhatunk az erotikának”.
Az AC 2.5 milliós eladásának köszönhetően a Ubi részvények az egekbe szöktek, így az EA már nem tudja felvásárolni a céget.
Emlékeztek még Ray Parkra a Baljós árnyakból? Nos, Darth Maul után Snake Eyes lesz a készülő G.I. Joe filmben.
Michael Bay rendező "leleplezte" a Microsoft motivációját a HD-DVD formátum nagy összegekkel történő támogatására.
Elkelt Európában az egymilliomodik Blu-ray lemezes film - jelentette be a formátumot népszerűsítő bizottság.
Újabb adag videó érkezett az Ubisoft mókás partijátékából. Az őrült nyulak inváziója megállíthatatlannak tűnik.
Alighogy az angol piacot meghódította a UbiSoft sunyizós-kalandjátéka, Jade Raymond máris a folytatásról beszél.
Elképesztő mértékben terjed Japánban a Blu-ray pornó, a reklámozáshoz ráadásul a PlayStation 3-at is felhasználják.
Újra áll a bál az Assassin's Creed körül. A különbség most csak annyi, hogy a UbiSoft a játék producere, Jade Raymond miatt borította a bilit.
A Sony bejelentette, hogy a hamarosan Blu-ray-en és DVD-n megjelenő legújabb RE mozi mellé két játékdemót is csomagolnak
A Vivendi Universal büszkén kürtölte világgá, hogy a filmek színészeivel karöltve dolgoznak a szellemírtós játékon.
Az utóbbi évek egyik legviccesebb partijátéka volt a Rayman figuráját kissé háttérbe szorító Rayman: Raving Rabbids.
Ismét fókuszba került, a mostanában egyre aktívabb Surfer Girl blogja, s persze ismét egy ubisoftos hír kapcsán.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)