Az ígéreteknek megfelelően viszonylag időben megérkezett a Codemasters gondozásában hamarosan elkészülő Micro Machines V4 című aranyos autóverseny kipróbálható verziója. A játékban mini verdákkal nyomulhatunk többféle környezetben, ráadásul az autók típusa is igen változatos. A teljes változat június végén jelenik meg. No de most a demóval foglalkozzunk, amit most már lokálból tölthettek. Minimális rendszerkövetelmények: 800 MHz-es processzor 128 MB RAM 32 MB-os videokártya Ajánlott rendszerkövetelmények: 1,8 GHz-es processzor 512 MB RAM ATI Radeon 9000 vagy NVIDIA GeForce 4 (nem MX) sorozatokba tartozó videokártya
A már aranylemezre került Micro Machines v4 demója holnap fut be, hála a Codemastersnek. A programban három pálya és négy járgány kap helyet, többek között olyan helyeken versenghetünk majd mint a konyha vagy a háztető. Belekerül a kipróbálható verzióba egy quick battle mód is, amelynek keretein belül a géppel mérhetjük össze egy az egy elleni tudásunkat. A demó holnapra való időzítése kicsit bonyolult, számításaink szerint ugyanis nem holnap, hanem szombaton, hajnal 02.00-kor fut be a program. Bizonyíték itt.
A Codemasters kiadta az első olyan hanganyagot, amelyet anno ígért. Miről is van szó? A The Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar fejlesztésével, tartalmával és annak részleteivel kapcsolatos dolgokról, amelyekről a producertől, Jeffrey Steefeltől hallhatunk egy interjúban. A játék iránt érdeklődőknek feltétlen érdemes belehallgatni az audió fájlba, érdekes dolgokat tudhatnak meg ugyanis. Letöltésért erre tessék...
A Big Screen Entertainment Group és a Maxim Software egyesítette erőit. Utóbbi a The DaVinci Code PC-s megalkotásáról ismert, tehát már nagy gyakorlatott szerzett a filmvászonról gépes átültetésbe történő operációban. Így talán nem meglepő, hogy a horror-thriller keverék Babysitter Wanted: The Game megalkotásában is jelentős szerepet vállalnak majd. Egyelőre keveset tudni a játékról, a jelen ismert információk mindenesetre itt megtalálhatóak.
Aranylemezre került, és ennek örömére a Codemasters kiadta az első videót is róla - Micro Machines V4. A trailerben in-game anyaggal is találkozhatunk, és ami mégjobb, hogy a játék már június 30-án a boltokba kerül. Addig is nem árthat megkukkantani a videót. A 16 megás csomagért ide katt.
A nemrég a Dell tulajdonába kerülő Alienware hardvergyártó cég már Blu-ray meghajtóval szerelt komplett gépeket is kínál az újdonságokra fogékony vásárlóknak. Az Aurora 7500 és Aurora ALX nagyteljesítményű rendszerekről bővebben itt, illetve itt olvashattok. A Blu-ray egyike azon újgenerációs optikai tároló formátumoknak, amelyek DVD-t kívánják leváltani. A HD-DVD kisebb kapacitással, ám egyszerűbb és olcsóbb gyártási technológiával állítható elő, s főként a Microsoft támogatja. Ellenben a Blu-ray a PlayStation 3-ban is helyet kap majd, így a formátum legnagyobb támogatója a Sony.
Befutott az RF Online trialverziós programja, amely tíz nap erejéig érvényes. A Codemasters ezen időszak alatt ingyenes hozzáférést biztosít, méghozzá az MMO teljes tartalmához, azaz korlátok nélkül játszható az RF Online. A kliens valamivel több mint egy gigabájt. Aki megkaparintaná, az erre kattanjon.
A legutóbbi hétvége jegyeladásait alapul véve megérkezett az aktuális mozis toplista, amelyet vezet az X-Men legújabb része. Stabilon második A Da Vinci-kód, a harmadik helyre pedig szőrös barátaink csusszantak be. 1. X-Men: The Last Stand $120.1/$120.1 2. The Da Vinci Code $43.0/$145.4 3. Over the Hedge $35.3/$84.3 4. Mission: Impossible III $8.5/$115.8 5. Poseidon $7.0/$46.6 6. RV $5.3/$57.1 7. See No Evil $3.2/$9.1 8. Just My Luck $2.3/$13.9 9. United 93 $1.0/$29.8 10. An American Haunting $937k/$14.9 11. Ice Age: The Meltdown $885k/$190.5 12. Akeelah and the Bee $830k/$17.0
Szemezgessen mindenki kedvére az alant felsoroltak közül. Érdemes néhány pillantást vetni a nemrég bejelentett Atlantis V-re, a BF új címére, a BiA legújabb részére, vagy éppen a Dark Messiah of Might & Magicre is, de a lista igen terjedelmes.
A Codemasters bemutatta egyik nagy sorozatának következő tagját, az LMA Manager 2007-et. Természetesen a stratégiázás kerül ismét előtérbe, lévén menedzselős játékról van szó. Az új rész több mint 50 ország bajnokságát hozza el a képernyőkre. Az első képek és részletes infó a tartalomról ezen az oldalon.
A Ron Howard regényén alapuló filmből készülő játék is a The Da Vinci Code címet kapta, és napokon belül meg is jelenik - lévén a film bemutatója is most csütörtökön lesz. A mozi számára a híres Hans Zimmer (A Gladiátor, Madagaszkár, Artúr király, Az utolsó szamuráj, Hannibal, Mission Impossible II, A sólyom végveszélyben, stb.) szerezte a zenéket, ám a játékban a Winifred Phillips díjnyertes zeneszerző által komponált dallamok lesznek hallhatóak. A hölgy által megalkotott zenék a filmhez hasonlóan főleg kórusbetétekkel tarkítottak, amit felturbózott modern hangzásvilággal. A játék honlapján már meg is hallgathatjátok az egyik fő témát.
A hazai mozikban a héten kerül vetítésre a világszerte nagy port kavart The Da Vinci Code című könyv film adaptációja. Nem kellett sokat várni, és természetesen kiderült, hogy ennek is lesz játék változata. Nem akarok semmi poént lelőni sem a könyvből, sem a filmből, de szerintem a játék honlapját mindenféle spoiler veszély nélkül csekkolhatjátok. Ha érdekel, klikk ide.
Nos, azt hiszem a videó felhozatalra semmilyen panasz nem lehet. El sem merem képzelni mi lesz jövő héten, az E3 alatt :)
Mondhatni rég hallottunk a The Da Vinci Code felől, pedig a regény alapján készített filmet május 18-tól már a magyarországi mozikban is játsszák, s a harmadik személyű akció-kaland játék is hamarosan megjelenik. Nos, most végre itt egy látványos és kellően hangulatos videobemutató, amely megmutatja, nagyjából mire is számíthatunk majd, ha feltelepítjük a programot.
Nem tudom miért, de valahogy éreztem, hogy látunk még Colin McRae-t számítógépen... Így is lesz, ugyanis épp most jelentette be a Codemasters a Colin McRae Rally 07-et. Sok platformmal egyetembern PC-re is elkészül - pontosan nem tudni mikor, csak annyit árultak el, hogy 2007 folyamán. Az új rész többet ígér, mint egy sima ráncfelvarrás. Friss játékmódok, kibővített lehetőségek, sokkal részletesebb és hosszabb pályák - no és persze az elengedhetetlen teljes hivatalos autó és versenyfelhozatal is jelen lesz. Lesz multiplayer is, szóval nyomulhatunk többet egy nagyobb versenyben. Jól hangzik, és még szép is. Íme:
Ezekben a percekben jelentette be a Codemasters legújabb játékát, mely az Overlord nevet kapta. A játékot az a Triumph Studios fejleszti, akiktől az Age of Wonders sorozat egyes epizódjait is kaptuk. A leírás szerint egy teljesen újszerű akció-kalandjátékról van szó, mely egy fantasy világba kalauzol el minket. Egy rejtélyes lényt irányítunk, mi magunk döntjük el, hogy gonoszt, vagy méggonoszabb karaktert formálunk magunkból :) Érdekesen hangzik a dolog, és a jelek szerint végre nem a jó és a rossz oldal örök harcát kell ismét lejátszanunk. Az alkotás jövő nyár környékén kerül majd a boltokba (ha nem lesz nagyobb kavar addig), és Xbox 360-ra, illetve PC-re fejlesztik egyelőre. Bővebb infót itt találhatsz róla.
Az LMA Manager 2007 adatlap ján feltüntették a korábban LMA Manager 2006 néven futó foci menedzselős játék csúszását. A korábbi hivatalos 2006 szeptemberi dátum helyett most a 2007-es dátum szerepel, melyhez rögtön hozzá is igazították a játék címét is.
A Codemasters Online Gaming (COG) alelnöke és vezérigazgatója, David Solari elárulta, hogy a fejlesztés alatt álló Lord of the Ring Online című MMO-jukkal el kívánják érni az egy millió játékost, mellyel a Blizzard jelenleg vezető World of Warcraftjának akarnak ellenfelet állítani. "Azt hiszem nyugaton valamivel több, mint egy millió előfizető lesz a cél", mondta Solari a tegnapi napon megrendezett COG LiVE rendezvényen, az Egyesült Királyságban, Warwickban. "A World of Warcraft jelenleg az etalon, de ha van valami ami megverheti, az a Lord of the Rings, melyben a játékosok a már jól ismert fantasztikus környezetben játszhatnak. Ennek van a legnagyobb esélye arra, hogy felvegye a versenyt." A LOTRO-t az amerikai Turbine fejleszti, megjelenése pedig valamikor év végén várható. A tegnapi rendezvényen teljes díszében mutatta be vezető rendezője, Jeff Steefel, majd kiderült, hogy az első kiadásban csak az első Gyűrűk Ura könyv tartalma lesz fellelhető, a többi majd csak a játék előrehaladtával kerül bele. Később a tervek szerint pedig a Turbine majd szeretné elkészíteni más Tolkien regények történetét feldolgozó játékait is. A LOTRO a COG vezető projektje 2006-ban, emellett érkezik még a kóreai NHN által készített Archlord, a Turbine által készített Dungeons & Dragons Online és a CCR Corporation's RF Online című játéka. Lord of the Rings egy igazán tartalmas MMO egy óriási névvel a háta mögött. Tehát ez egy igazán versenyképes játék," tette hozzá Solari.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)