Ronda Apple hibát fedeztek fel: lehallgathatnak, kukkolhatnak FaceTime-on!
Ahhoz képest, hogy az Apple mostanában a betonbiztos védelmével kérkedik, elég súlyos a most felfedezett hiba. iOS eszközök mellett ráadásul Macen is működik.
Ahhoz képest, hogy az Apple mostanában a betonbiztos védelmével kérkedik, elég súlyos a most felfedezett hiba. iOS eszközök mellett ráadásul Macen is működik.
Az ESET szakértője szerint több mint 15 szabályszegő navigációs alkalmazás van a Google alkalmazásboltjában, amelyek bár a Google Térkép API-t használják, azt megfűszerezik egy rakás reklámmal.
A mozgásérzékelő szenzor adatait használta fel a kártevő annak érdekében, hogy rejtve maradjon.
A rendszer korai előzetese alapján sötét módot, frissített engedélyeket és talán még asztali módot is kapunk.
Legalábbis elég sokan ezt állítják, és ha belegondolunk, van alapja annak a félelemnek, hogy a 10yearschallenge nem csak játék és mese, hanem a Nagy Testvér titkos akciója.
A napokban nyilvánosságra kerülő gigantikus adatbázis méretét jól szemlélteti, hogy egyszerűen Egyes Számú Gyűjteményként emlegetik. Érdemes azonnal ellenőrizni!
A lengyel hírszerzési ügynökség letartóztatta a Huawei egyik lengyel igazgatóját: a vád szerint a kínai titkosszolgálattal működött együtt.
A Google-nek és az Amazonnak is odaszúrt egy okos reklámmal az Apple az idei CES-en.
Egy jelentés szerint számos androidos app a felhasználó beleegyezése nélkül küld el személyes adatokat a Facebooknak.
Csizmazia-Darab Istvánnal, az ESET Magyarország IT-biztonsági szakértőjével beszélgettünk a gamerek védelméről.
A Windows új homokozója lehetővé teszi a gyanús vagy kártékony szoftverek futtatását, méghozzá izolált környezetben.
Egy API-hiba miatt a harmadik féltől származó appok 6,8 millió felhasználó privát fotóihoz férhettek hozzá.
Komoly sérülékenységet találtak a Logitech Options szoftverében - végszóra befutott a javítás, ideje mindenkinek telepítenie.
Bármilyen meglepő, az 123456 továbbra sem biztonságos.
Azt már októberben bejelentette a gigacég, hogy egy adatkezelési baki miatt bezárja az amúgy is haldokló közösségi szolgáltatását, most viszont még nagyobb résre derült fény.
Még mindig tele van az internet olyan reklámokkal és átverésekkel, amelyek ártalmatlan tartalomnak álcázzák magukat. Az új Chrome frissítés ezek ellen hirdet harcot.
A HTTP következő verziója egy olyan protokollra vált, ami az UDP-re építkezik. A QUIC mögött a Google áll.
A célzottabb hirdetések érdekében a Facebook azt is tudja majd, hogy hol és kikkel élsz együtt. Készülnek az új algoritmusok.
Az új verziók fejlettebb védelmet, gyorsabb telepítést és személyre szabható jelentést kínálnak a felhasználók számára.
Miután Tim Cook beszólt a Facebooknak, Zuckerberg arra utasította a Facebook vezetését, hogy kizárólag androidos okostelefonokat használjanak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)