Tomb Raider értékelések - Lara mindenkit levett a lábáról
A Tomb Raider sorozat ezúttal egy valóban méltó epizóddal tért vissza, hogy elmesélje Lara előtörténetét.
A Tomb Raider sorozat ezúttal egy valóban méltó epizóddal tért vissza, hogy elmesélje Lara előtörténetét.
A monitorok mellett a nagyvásznon is viszont láthatjuk a 47-es ügynököt, köszönhetően a stúdió döntésének.
Amint kiderült, hogy a GTA V később jelenik meg a tervezettnél, azonnal elkezdtek terjedni az összeesküvés elméletek. A Rockstar ezeknek a végére tesz pontot.
A Ubisoft fiókba teszi addig a Prince of Persia címet, amíg ki nem találják, hogy mi lesz vele. Annyira nem aggasztó, mint amilyennek hangzik.
Nem titkoltan a Disney és a Pixar azért egyesítették erőiket és alkották meg a Disney Infinity projektet, hogy megismételhessék a Skylanders sikereit és elnyerjék a fiatal korosztály rokonszenvét.
Örvendezzünk, mert feltámad a Carmageddon, de ne túlzottan, mert még sokáig várnunk kell rá.
Nem ez az első eset, hogy a Blizzard adakozásra adja a fejét. Ezúttal a Sandy áldozatainak segítettek a játékosokkal karöltve.
A CD Projekt RED új játékának előzetese holnap érkezik, addig is kaptunk pár képet, amelyek az előzetes egy-egy pillanatát tárják elénk.
Megbízható forrásból érkezett infók szerint legalább kétféle multiplayer móddal vár az új Tomb Raider.
Hála a lelkes támogatóknak biztosan jön az Elite: Dangerous.
Az ilyen címek olvasásakor mindig az jut eszembe, hogy vajh ki az a valaha...
Minden egy helyen, amit csak tudni lehet a Grand Theft Auto V-ről.
Lepcses szájú bétatesztelőknek hála, kiderült néhány apróság a Dragonborn DLC-ről.
Nemsokára újabb indie gyöngyszemmel gazdagszik a világ, hála egy testvérpárnak.
A LEGO univerzuma megállíthatatlanul menetel előre, ezúttal a Gyűrűk Ura világát szippantotta magába és változtatta... kockává.
Tovább menetel a Dead Island egyenes ágú folytatása előre és az új információknak köszönhetően több mindent megtudhatunk a túlélőkről, a játékról.
Már múlt héten megjelenhetett volna, a Sandy hurrikán viszont keresztülhúzta a fejlesztők számításait.
Jövő tavasszal érkezik a Deadly Premonition felújított verziója.
Bár a Sandy hurrikán elmosta a Google sajtótájékoztatóját, a cég mégis megosztotta velünk újításait online.
Néhány kereskedő tudni vélte a Dead Island: Riptide megjelenési dátumát, ám időközben befutott a hivatalos megerősítés is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)