Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 835

A DirectX 9 nem támogatja a fizikát?

Hír | 2006.07.18 14:51

A The Inquirer elbeszélgetett néhány játékfejlesztővel és megállapították, a DirectX 9 nem alkalmas valódi fizikai effektek megjelenítésére. Mindezt úgy sikerült megállapítani, hogy az API 9-es verziója számos objektumot nem támogat, és az Open GL-lel együtt van némi lemaradása a hardverekhez képest. Egész egyszerűen tehát az említett két API nem megfelelő a grafikus processzor által számolt fizikai és grafikai effektek helyes megjelenítéséhez. A jelek szerint tehát várnunk kell a Vista és a DirectX 10 eljövetelére, melynek Avalon grafikai alrendszere már a grafikus engine-t használja a Vista kezelőfelületének megjelenítésére is. A DX 10 jóval több független objektum együttes kezelését teszi lehetővé, ami sokkal komplexebb és részletesebb virtuális világokat eredményezhet. Emellett az objektumok egymásra ható fizikai reakcióit is jóval könnyebben kezeli az új rendszer. A játékfejlesztők a DX 10 elterjedéséig igyekeznek magukat távol tartani a GPU alapú fizikai effektektől, ugyanis ez addig komoly problémákat okozhat az engine-ben. Az ilyesféle új látvány inkább majd csak a 2007-ben megjelenő újgenerációs játékokban fedezhető majd fel. Az AGEIA PhysX használatának is csak ezután lesz értelme.

World of Warcraft Mind Felett

Hír | 2006.07.12 09:21

Az NPD Group legfrissebb amerikai PC-s játékeladási listáján ismét az első helyen tündököl a World of Wacraft. Érdekes, hogy a Cars milyen jól tartja magát, viszont a Half-Life 2: Episode One már egészen lecsúszott. A Valve bizonyára jól tudta, hogy egy nem sok újdonságot tartalmazó és rövid epizód nem lesz elég a hosszabb sikerre. Majd a második epizóddal megmutatják... remélem! A lista július 1-ig bezárólag tartalmazza az adatokat. 1. World Of Warcraft - Blizzard 2. Cars - THQ 3. Titan Quest - THQ 4. The Sims 2 - Electronic Arts 5. The Sims 2 Open For Business - Electronic Arts 6. The Sims 2 Family Fun Stuff - Electronic Arts 7. Guild Wars Factions - NCsoft 8. Elder Scrolls 4: Oblivion - Bethesda Softworks 9. Half-Life 2: Episode 1 - Valve 10. NFL Head Coach - Electronic Arts

Ismét "rend van" a toplistán

Hír | 2006.07.06 09:17

A Cars kezd visszacsúszni, míg a World of Warcraft visszaszerezte jól megérdemelt (?) elsőségét. A Half-Life 2: Episode One is jól tartja magát, s e triót egymás után három Sims játék követi. Igazán rendhagyó tehát a legújabb amerikai PC-s játékeladási lista, mely június 24-ig bezárólag tartalmazza az adatokat. 1. World Of Warcraft - Blizzard 2. Cars - THQ 3. Half-Life 2: Episode 1 - Valve 4. The Sims 2 - Electronic Arts 5. The Sims 2 Family Fun Stuff - Electronic Arts 6. The Sims 2 Open For Business - Electronic Arts 7. Elder Scrolls 4: Oblivion - Bethesda Softworks/2K Games 8. Guild Wars Factions - NCsoft 9. Heroes Of Might & Magic V - Ubisoft 10. Age Of Empires III - Microsoft

Meglepetés a legújabb toplistában - alulmaradt a HL2: Episode One

Hír | 2006.06.28 14:16

A legutóbbi toplistában harmadikként volt jelen, most azonban mindenkit letaszítva a trónról, még a Half-Life 2: Episode One-t is maga mögé utasította a Cars. Az animációs film alapján készült játék igen népszerű lett, hiszen mögötte van már a World of Warcraft is, sőt, még a Sims-hegyek is fényévekre követik. 1. Cars - THQ 2. Half-Life 2: Episode 1 - Valve 3. World Of Warcraft - Blizzard 4. The Sims 2 - Electronic Arts 5. The Sims 2 Family Fun Stuff - Electronic Arts 6. The Sims 2 Open For Business - Electronic Arts 7. Elder Scrolls 4: Oblivion - Bethesda Softworks 8. Heroes Of Might & Magic V - Ubisoft 9. Guild Wars Factions - NCsoft 10. Age Of Empires III - Microsoft

Vezet a Half-Life 2: Episode One

Hír | 2006.06.22 06:32

Megérkezett a legfrissebb amerikai PC-s játékeladási lista, melyen a Half-Life 2: Episode One átvette az elsőséget. A múltkori ranglistán pont fordított volt az első két helyezett állása, s most megjelent egy egészen új szereplő is. Még meri valaki azt állítani, hogy nem népszerűek az animációs filmek alapján készülő videojátékok? :) Az alábbi lista június 10-ig az azt megelőző hét nap történéseit veszi figyelembe. 1. Half-Life 2: Episode 1 - Valve 2. World of Warcraft - Blizzard 3. Cars - THQ 4. The Sims 2 - Electronic Arts 5. Heroes of Might & Magic V - Ubisoft 6. The Elder Scrolls IV: Oblivion - Bethesda Softworks 7. The Sims 2 Family Fun Stuff - Electronic Arts 8. The Sims 2 Open for Business - Electronic Arts 9. Guild Wars Factions - NCsoft 10. Hitman: Blood Money - Eidos

[PATCh] The Sims 2: Open for Business

Hír | 2006.06.16 08:28

A Maxis kiadta a The Sims 2: Open for Business című életszimulátor-kiegészítőlemez új javítását. Ő egyébkétn a harmadik expanzió a sorban. A 27 megabájtos csomag meglehetősen sok apróságot javít ki, illetve módosít, így akinek szüksége van rá, az innen szerezheti be.

Élre tör a Half-Life 2: Episode One

Hír | 2006.06.14 09:11

Íme a legfrissebb amerikai PC-s játékeladási lista. A World of Warcraft még mindig az első helyen trónol ugyan, de a Half-Life 2 első "kiegészítője" rögtön másodikként került fel a listára. Nem elképzelhetetlen, hogy a jövő héten már elsőként üdvözölhetjük. Annál inkább figyelemreméltóbb a teljesítménye, hogy az alábbi összesítés június 3-ig bezárólag vizsgálta az eladott játékokat, s mint tudjuk, az Episode One elsején jelent meg. 1. World Of Warcraft - Blizzard 2. Half-Life 2: Episode 1 - Electronic Arts 3. The Sims 2 - Electronic Arts 4. Heroes Of Might & Magic V - Ubisoft 5. Elder Scrolls 4: Oblivion - 2K Games 6. The Sims 2 Open For Business - Electronic Arts 7. The Sims 2 Family Fun Stuff - Electronic Arts 8. Guild Wars Factions - NCsoft 9. Battlefield 2 - Electronic Arts 10. Heroes Of Might & Magic V: Limited Ed - Ubisoft

TOP 20 - május legjobbjai

Hír | 2006.06.12 10:05

Az NPDGroup felmérései szerint 2006 májusában, Amerikában nem a World of Warcraft, hanem a Guild Wars kiegészítése volt a legkedveltebb PC-s alkotás. A Simsek természetesen megint taroltak összességében. Íme a teljes felhozatal: 1. Guild Wars Factions - NCSoft 2. World of Warcraft - Blizzard 3. Elder Scrolls IV: Oblivion - Bethesda Softworks 4. The Sims 2 - Electronic Arts 5. Rise of Nations: Rise of Legends - Microsoft 6. The Sims 2 Family Fun Stuff Expansion Pack - Electronic Arts 7. Tom Clancy's Ghost Recon Advanced Warfighter - UbiSoft 8. The Sims 2 Open for Business - Electronic Arts 9. Age of Empires III - Microsoft 10. Battlefield 2 - Electronic Arts 11. Civilization IV - Take Two Interactive 12. Lord of the Rings: Battle for Middle Earth II - Electronic Arts 13. Star Wars: Empire at War - LucasArts 14. Heroes of Might & Magic V - UbiSoft 15. Call of Duty 2 - Activision 16. Guild Wars - NCSoft 17. Warcraft III Battle Chest - Blizzard 18. Guild Wars Factions: Collector's Edition - NCSoft 19. The Sims 2 Nightlife Expansion Pack - Electronic Arts 20. The Sims Complete Collection - Electronic Arts

Ismét az Oblivion az élen!

Hír | 2006.06.07 15:59

Érdekes, hogy a The Elder Scrolls IV: Oblivion ismét feltornázta magát az első helyre az amerikai PC-s játékeladási listán, így a World of Warcraft a második helyre csúszott vissza. További meglepetés, hogy a The Sims csak kétszer szerepel a tízes mezőnyben... :) Az alábbi lista a május 20-27. közötti adatokat tükrözik. 1. Elder Scrolls 4: Oblivion - 2K Games 2. World Of Warcraft - Blizzard 3. Heroes Of Might & Magic V - Ubisoft 4. The Sims 2 Family Fun Stuff - Electronic Arts 5. The Sims 2 - Electronic Arts 6. Guild Wars Factions - NCsoft 7. The Sims 2 Open For Business - Electronic Arts 8. Rise Of Nations: Rise Of Legends - Microsoft 9. Battlefield 2 - Electronic Arts 10. Age Of Empires III - Microsoft

Ismét vezet a World of Warcraft

Hír | 2006.06.01 13:38

A május 20-ig bezárólag készített amerikai PC-s eladási lista első helyén ezúttal is a World of Warcraft végzett, de legalább a The Sims nem fért fel a dobogó egyik fokára sem :) 1. World Of Warcraft - Blizzard 2. Rise Of Nations: Rise Of Legends - Microsoft 3. Elder Scrolls 4: Oblivion - 2K Games 4. The Sims 2 Family Fun Stuff - Electronic Arts 5. Guild Wars Factions - NCsoft 6. The Sims 2- Electronic Arts 7. The Sims 2 Open For Business - Electronic Arts 8. Age Of Empires III - Microsoft 9. Tom Clancy's Ghost Recon: Advanced Warfighter - Ubisoft 10. Civilization IV — 2K Games

Tippencs-TOPpancs - élen a Guild Wars!

Hír | 2006.05.19 18:52

Megérkezett a legfrissebb eladási toplista. Talán meglepetésre, mindenesetre a Sims legújabb részét letaszították a trónról: az első helyen jelenleg a Guild Wars új kiegészítője, a Factions áll. Harmadik az Oblivion, és jól tartja magát a World of Warcraft is. 1. Guild Wars Factions (NCsoft) 2. The Sims 2: Family Fun Stuff (Electronic Arts) 3. Elder Scrolls IV: Oblivion (2K Games) 4. World Of Warcraft (Vivendi) 5. The Sims 2: Open For Business (Electronic Arts) 6. The Sims 2 (Electronic Arts) 7. Tom Clancy's Ghost Recon: Advanced Warfighter (Ubisoft) 8. Age Of Empires III (Microsoft) 9. Battlefield 2 (Electronic Arts) 10. Star Wars: Empire At War (LucasArts)

[KéPZ] BRUTÁL GIGA FRISSÍTÉS!!

Hír | 2006.05.11 07:08

Arra felé is dörgött az ég? Nos, itt a szerkesztőség fölött nem az eső-, hanem a képfelhők gyülekeztek és ránk zúdították mindazt, amit az E3 szele erre fújt... Kellemes böngészgetést kívánunk a 60 játék 765 képe között! :)

  • Age of Pirates: Captain's Blood (16)
  • Age of Pirates: Caribbean Tales (25)
  • Auto Assault (10)
  • BattleStations: Midway (10)
  • Call of Juarez (4)
  • Cars (10)
  • Chrome 2 (10)
  • City of Villains (13)
  • CivCity: Rome (31)
  • Civilization IV: Warlords (7)
  • Command & Conquer 3: Tiberium Wars (4)
  • Darkstar One (25)
  • Dead Island (10)
  • Desperate Housewives (5)
  • Dungeon Runners (23)
  • Dynasty Warriors BB (1)
  • Elveon (12)
  • Everquest II: Echoes of Faydwer (6)
  • Exteel (17)
  • Gene Troopers (7)
  • Gods and Heroes: Rome Rising (6)
  • Gothic III (9)
  • GTR 2 (18)
  • Happy Feet (4)
  • Hellgate: London (6)
  • Hitman: Blood Money 13)
  • Infernal (15)
  • Joint Task Force (35)
  • LEGO Star Wars II: The Original Trilogy (19)
  • Madden NFL 07 (4)
  • Open Season (4)
  • Pacific Storm (21)
  • PC Football 2007 (4)
  • Pirates of the Caribbean: The Legend of Jack Sparrow (9)
  • PRISM: Threat Level Red (7)
  • Rise & Fall: Civilizations at War (11)
  • Rogue Trooper (22)
  • Seven Kingdoms: Conquest (13)
  • Shadows of War (2)
  • Sid Meier's Railroads! (24)
  • Snoopy vs. the Red Baron (10)
  • SUN (12)
  • Sparta: Ancient Wars (4)
  • Star Trek: Legacy (12)
  • Stranglehold (26)
  • Stronghold Legends (19)
  • Tabula Rasa (13)
  • The Guild 2 (8)
  • The Movies: Stunts & Effects (8)
  • The Witcher (9)
  • Titan Quest (8)
  • Two Worlds (1)
  • Unreal Tournament 2007 (9)
  • Warhammer 40000: Dark Crusade (3)
  • Warhammer Online: Age of Reckoning (22)
  • Wild Summer (18)
  • World Racing 2 (9)
  • World of Warcraft: The Burning Crusade (32)
  • Xpand Rally Xtreme (12)

  • Ubisoft @ E3

    Hír | 2006.05.05 14:14

    A Ubisoft játékkiadó is nyilvánosságra hozta, mely játékokat viszi magával az E3 kiállításra. Alant csak a PC-s vonatkozásúakat soroljuk fel. A kiadó saját, E3-mal foglalkozó aloldala a e3.ubi.com címről érhető majd el.

  • Brothers In Arms Hell’s Highway™
  • Dark Messiah™ of Might & Magic®
  • Open Season™
  • Tom Clancy’s Splinter Cell Double Agent™
  • Tom Clancy’s Rainbow Six® Vegas

  • Újra Sims az eladási listák élén!

    Hír | 2006.05.03 21:53

    Úgy tűnik, hogy a Sims 2 aktuális kiegészítésének sikerült visszahoznia a jelek szerint megúnhatatlan játéksorozatot az amerikai eladási listák élére. Az Elder Scrolls 4 is maga mögé utasította a World of Warcraftot, de van egy olyan érzésem, hogy ez csak időszakos... Thanks NPD. Íme a teljes Top 10-es lista. 1. The Sims 2 Family Fun Stuff - Electronic Arts 2. Elder Scrolls 4: Oblivion - 2K Games 3. World Of Warcraft - Blizzard 4. The Sims 2 Open For Business - Electronic Arts 5. The Sims 2 - Electronic Arts 6. Star Wars: Empire at War - LucasArts 7. Final Fantasy XI: Treasures of Aht Urhgan - Square Enix 8. Age of Empires III - Microsoft 9. Tomb Raider Legend - Eidos 10. Galactic Civilizations II: Dread Lords - Stardock

    3D-s vázlatkészítő eszköz a Google-től

    Hír | 2006.04.28 12:17

    A Google kiadott egy ingyenes verziót SketchUp nevű alkalmazásából, amellyel háromdimenziós képeket lehet készíteni, szerkeszteni és módosítani. Mindezt a márciusban felvásárolt @Last Software fejlesztőcég tette lehetővé. Már beindult a 3D Warehouse nevű weboldal is, ahol a SketchUp felhasználói tárolhatják és megoszthatják egymással az általuk készített vázlatokat, s így azokon akár közösen is dolgozhatnak. A tervezőprogram a Google Earth térképes szolgáltatásba is, így az ott készített 3D-s objektumok megjelenhetnek a térképen. A SketchUp ingyenes verziója kizárólag egyéni felhasználók számára érhető el, s ez gyakorlatilag a már létező SketchUp Pro 5-ös verziójára épül, ami jelenleg fizetség ellenében használható némileg bővített funkcionalitással. A Google szerint az alkalmazás elsősorban házak, berendezési tárgyak megalkotására használható. Jelenleg a SketchUp Windows 2000, valamint XP Home és Professional operációs rendszereken futtatható verziója érhető el, de már készül a Mac OS-re optimalizált változat is. A futtatáshoz szükség lesz 80 megabájt merevlemez területre, egy OpenGL támogatással rendelkező grafikus gyorsító kártyára, Internet Explorer 6 böngészőre, valamint Windows Media Playerre, vagy QuickTime 5-re. Kapcsolódó linkek:

  • SketchUp ingyenes verzió
  • 3D Warehouse

  • Ismét The Sims 2 elsőség

    Hír | 2006.04.25 15:41

    A legfrissebb, április 15-ig bezárólag készített amerikai számítógépes játékeladási lista alapján kijelenthetjük, hogy az Oblivion elsősége nem sokáig tartott. A The Sims 2 egyik csomagja ismét átvette a vezető szerepet. Gratulálunk... 1. The Sims 2 Family Fun Stuff - Electronic Arts 2. The Elder Scrolls IV: Oblivion - 2K Games 3. The Sims 2 Open for Business - Electronic Arts 4. Age of Empires III - Microsoft 5. The Sims 2 - Electronic Arts 6. World of Warcraft - Blizzard 7. Civilization IV - 2K Games 8. Star Wars: Empire at War - LucasArts 9. Zoo Tycoon 2 - Microsoft 10. The Lord of the Rings: The Battle for Middle-earth II - Electronic Arts

    [KéPZ] Frissítés!!

    Hír | 2006.04.21 17:52

    Múlt hét közepe óta nem sikerült frissíteni a galériánkat. Ennek megvannak a belső okai, most maradjunk annyiban, hgoy mindent bepótoltunk :) A héten bejelentett játékok, illetve néhány korábbi alkotás is frissült képügyileg: összesen 44 galériáról van szó. Thanks jd!

  • Age of Empires III: War Chiefs (2)
  • Armed Assault (6)
  • Belief and Betrayal (5)
  • Bioshock (1)
  • Black & White 2: Battle of the Gods (3)
  • Black Buccaneer (14)
  • Caesar IV (10)
  • Chronicles of Spellborn (5)
  • Crysis (12)
  • Dark Messiah of Might and Magic (19)
  • Deer Drive (9)
  • Desperados 2 (8)
  • Disciplines III: Renaissance (4)
  • Dusk 12 (42)
  • El Matador (5)
  • Enemy Territory: Quake Wars (4)
  • Field Ops (3)
  • Frontlines: Fuel of War (1)
  • Ghost Recon: Advanced Warfighter (20)
  • Glory of The Roman Empire (5)
  • Gothic III (4)
  • Huxley (6)
  • Melstrom (3)
  • Open Season (3)
  • Paradise (14)
  • Paraworld (6)
  • REFUSE: Home Sweep Home (14)
  • Rush for Berlin (11)
  • Safecracker (6)
  • Scarface (5)
  • Settlers II: The Next Generation (7)
  • Sparta: Ancient Wars (2)
  • Star Trek Legacy (5)
  • Sword of the Stars (9)
  • Take Command: 2nd Manassas (3)
  • TerraWars: New York Invasion (5)
  • The Da Vinci Code (11)
  • The Guild 2 (10)
  • The Witcher (2)
  • The Movies: Stunts & Effects (11)
  • True Crime 2: New York City (15)
  • Two Worlds (4)
  • Vanguard: Saga of Heroes (3)
  • World in Conflict (4)

  • Tippencs TOPpancs - vezet az Oblivion

    Hír | 2006.04.19 17:49

    Megérkezett a legfrisebb eladási lista, amely várható eredményt hozott. Első helyen az Oblivion, továbbra is remekül tartja magát a World of Warcraft, no és ott van a toplistás helyezéseket tekintve már-már halhatatlannak tekinthető Sims sorozat két tagja is. 1. The Elder Scrolls IV: Oblivion (2K Games) 2. World of Warcraft (Blizzard) 3. The Sims 2 Open for Business (Electronic Arts) 4. The Sims 2 (Electronic Arts) 5. Star Wars: Empire at War (LucasArts) 6. Age of Empires III (Microsoft) 7. Battlefield 2 (Electronic Arts) 8. The Lord of the Rings: The Battle for Middle-earth II (Electronic Arts) 9. Civilization IV (2K Games) 10. The Godfather (Electronic Arts)

    Open Season - A film alapján

    Hír | 2006.04.14 08:07

    Az idén moziba kerülő Open Season című számítógépes animációs filmből is készítenek videojátékot, méghozzá a Ubisoft Montreal jóvoltából. Kevesen tudják, de ilyen címmel korábban másik három filmes alkotás is készült, 1974-től, de egyiknek sincs semmi köze a Sony Pictures gondozásában idén ősztől vetített filmhez, ami alapján tehát játék is készül. Szóval egyelőre annyit tudni, hogy az is szeptember közepe táján érkezik, két héttel a mozi premierje előtt. A filmben szereplő Beth, Shaw, és a többi állatot is irányíthatjuk majd, de valószínűleg csak a szokásos, adaptációktól megszokott minőséget kapjuk. Az első képeket itt találjátok.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)