Destiny - jön egy új közösségi zóna? Újabb szivárgás
Ezúttal a House of Wolves-ban szereplő új közösségi zóna, illetve néhány új PvP és PvE pályáról adott ki képeket a legutóbb is szivárogtató felhasználó.
Ezúttal a House of Wolves-ban szereplő új közösségi zóna, illetve néhány új PvP és PvE pályáról adott ki képeket a legutóbb is szivárogtató felhasználó.
Már jó ideje várjuk, hogy megint dübörgő zenére darabolhassuk a pixeles rosszfiúkat, a jelek szerint azonban már nem kell sokáig várnunk, hogy a Hotline Miami 2: Wrong Number a virtuális boltokba kerüljön.
Természetesen a történet szülőhazájában, Japánban tervezik megépíteni a szállodát, aminek jobb szobáiban maga Godzilla vigyázza a vendégek álmát.
A Sony külön gombot szentelt neki, a Microsoft viszont csak most készül lehetővé tenni a képernyőképek készítését Xbox One-on. Egyéb funkciók is jönnek a márciusi frissítéssel.
A Hotline Miami fejlesztői egy néhány részes képregénnyel szeretnének felkészíteni minket az alvilági ámokfutás következő epizódjára.
Eddig is sejtettük, hogy a Rise of the Tomb Raider túlszárnyalja majd az egyébként egyáltalán nem csúnya elődöt, a legújabb képek pedig csak megerősítették ezt.
Hiába érhető el ingyenes próbaverzió az Adobe képszerkesztőjéből, ha valaki nincs tisztában az alapokkal sem, nem tud vele mit kezdeni. Érdekes ötlettel állt elő a cég egy promóciós kampányban.
A Billboard Hot 100 népszerűségi lista felhasználásával a Gamquistu egy érdekes alkalmazással lepett meg minket: most bárki kiderítheti, milyen számot nyomtak a rádiók, amikor született.
Nagyon stílusosan „jelentette be” a Dennation Games a Hotline Miami 2: Wrong Number megjelenési dátumát: közzétettek egy telefonszámot Twitteren, melyet felhívva egy ijesztő hangüzenetet hallhatunk.
Már csak néhány napot kell várnunk a Dark Souls II: Scholar of the First Sin frissítés megjelenésére, amely számos fontos javítást tartalmaz majd. A From Software most néhány képpel és videóval hozza meg a kedvünket a visszatéréshez
Bár a Final Fantasy XV megjelenése még mindig nincs közel, a Square Enix villantott néhány új screenshotot, csak hogy enyhítse a várakozás fájdalmát. A játék még mindig nagyon gyönyörű.
A Hotline Miami és a Shadow Warrior kiadója egy új projekt mögé állt, ráadásul jó okuk volt rá. A Ronin egy nagyon izgalmas címnek ígérkezik.
Szóval kaptunk a Blizzardtól sok-sok Heroes of the Storm bétakulcsot. Viszont nem adjuk ám csak úgy oda. Csak a legjobbaknak jár a HotS béta.
Ausztráliában betiltották a Hotline Miami 2 megjelenését, de a fejlesztő nem ellenkezik ez ellen. Azt üzenik, hogy aki játszani akar vele, nyugodtan torrentezze le, még csak fizetnie sem kell érte.
A ma nyilvánosságra hozott gépigény mellett a Rockstar rengeteg extrával is megtoldotta a bejelentést, így sok izgalmas újdonságot tudhattunk meg a GTA V PC-s változatáról.
A Wild Sheep Studios megosztott néhány fantasztikus képet, hogy ha valaki esetleg a nyáron lemaradt volna, most rápöröghessen a PlayStation 4 exkluzív címre.
Még mindig várjuk a Tripwire shooterét, most pedig egy adag új képen ellenőrizhetjük, milyen munkát végeztek a grafikusok.
A SEGA több tucat screenshotot hozott nyilvánosságra, így már most belekukkanthatunk a japán alvilág mindennapjaiba.
A Sledgehammer új játékmóddal bővíti a Call of Duty: Advanced Warfare-t, melyben csak mesterlövész puskákkal lehet menni. Persze ennél többről van szó.
Már az első rész is a zenerajongók nagy kedvence volt, a második Hotline Miami megjelenését pedig egy igazán egyedi ötlettel dobják fel a fejlesztők.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)