Dante Poklából csinál játékot az EA
Mindazok, akik a nem túl kiemelkedő tűzhányós katasztrófafilmre asszociáltak, szégyenükben ássák el magukat jó mélyre.
Mindazok, akik a nem túl kiemelkedő tűzhányós katasztrófafilmre asszociáltak, szégyenükben ássák el magukat jó mélyre.
Friss, ropogós Call of Duty 5 videók érkeztek. A többjátékos mód prezentációin kívül a tűz és annak pusztító hatásaival ismerkedhettek meg.
Az év egyik legsikeresebb játéka (s hol van még a vége?) a konzolok meghódítása után a pécéseket hozza tűzbe.
Bár az EA mellett állítólag több kérő is akadt volna, végül úgy döntött a Take Two vezetősége, hogy jobb a függetlenség.
Napsütéses jó reggelt kívánnék, ha tudnám, hová tettem azt a parányi tűzgolyót. Így marad az eső, a szél, a hideg és a rosszkedv, amit egy rövid, de annál velősebb viccel próbálunk meg feldobni.
Bő egy évvel az eredetileg kitűzött megjelenési dátum után elkészült a második világháborús sorozat harmadik darabja.
Az EA Phenomic boszorkánykonyháján az egyik üstben kártyalapok rotyognak lassú tüzön. A pénz vagy az ügyesség dönt?
ZeroCool és BZ mikrofonvégre kapták az új Lara Croft modellt, szóval most megtudhatjuk, milyen érzés régésznek lenni.
Az előzetesen kitűzött időpontban, vagyis jövő héten, 12-én indul útjára az ATI/AMD legújabb üdvöskéje a 4870 X2!
A BBC stábja a Ubisoft Reflections irodájában járva nyert betekintést a Driver széria ötödik felvonásának munkálataiba.
Lelassul az idő, ropognak a fegyverek, omlik a vakolat, spriccel a vér, s tort ül a Halál a legújabb videókon.
Egy baptista lelkész a könyvégetések mintájára szervez össznépi CD és DVD sütögetést. Rap és erőszakos játékok a menü.
Az Eden Studios hosszabb hallgatás után egy vadonatúj techdemóval lepett meg bennünket. Ezúttal a tűzzel ismerkedhetünk meg.
A World of Warcraft várva várt második kiegeszítőjének, a Wrath of the Lich King-nek ma elindult az alfa-tesztelése.
A brit Reuters hírügynökség értesülései szerint még idén nyáron megérkezik a népszerű böngésző legújabb verziója.
A tűzkeresztségen frissiben átesett Propaganda Games nem ül sokáig a babérokon, hiszen máris új projektbe kezdett.
Újabb in-game elemekkel tüzdelt videó érkezett az Alone in the Dark ötödik részéből.
Tragédiába torkollott a hazánkban is népszerű online szerepjáték két megszállott játékosának összetűzése.
Látványos jelenetekkel teletűzdelt videót kaptunk, melyben két fejlesztő számol be a játék koncepciójának változásáról.
Apróbb újításokkal, javításokkal teletűzdelt csomagocska kúszik fel minden játékos gépére a Steam következő indításánál.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)