Valahogyan kiszivárgott a Super Smash Bros. Ultimate
A játék megjelenésére még két hetet kell várni, de vannak, akik már játszanak vele.
A játék megjelenésére még két hetet kell várni, de vannak, akik már játszanak vele.
A Ubisoft hivatalosan is leleplezte az egyik új karaktert, a másikat pedig egy kiszivárgott videón láthatjuk.
Hamarosan a mediterrán Marokkóban is összecsaphatnak a játék önjelölt operátorai.
Lehet, hogy kiszivárgott az Avatar 2, 3, 4 és 5 alcíme.
Igaznak bizonyultak azok a kiszivárgott infók, amikről még október elején írtunk.
Pár nappal a megjelenés előtt több sem kell, hogy még inkább zakatoljon az a bizonyos Red Dead Redemption 2 hype-vonat.
Az add-onok fejlesztését segítő API egyes források szerint picivel több adatot tartalmazhatott, mint kellett volna.
Néhány hét múlva jön a várva várt előzetese a Végtelen háború folytatásának. Nyilván ilyenkor elkezdődnek a szokásos "előzetes szivárgások".
A kapcsolódó fórumokon már megindultak a találgatások.
Az új GeForce RTX 2070 videokártyák mindegyikére a népszerű Twin Frozr 7 hűtőegység kerül.
Kiszivárgott egy kép a DICE játékának vadonatúj karakteréről, aki annyira kemény, hogy egyszerre négy fénykardot forgat harc közben.
Egy kiszivárgott videón állítólag egy új Harry Potter játékot láthatunk, melyet elvileg a Rocksteady fejleszt.
A jelek szerint érdemes lesz pár perccel tovább maradni a teremben.
Az újonnan előkerült képeken a második-generációs gamertelefon hátlapja is látható.
A pletykák szerint hamarosan a mozikban is találkozhatunk majd a Sötét Főnix első kedvcsinálójával, de aki nem bírja ki, az egy kamerás verzióval csillapíthatja kíváncsiságát.
Néhány kiszivárgott videón most megnézhetjük, milyen lett volna a bezárt csapat következő nagy durranása.
Alig két héttel a boltba kerülés tervezett dátuma előtt néhány játékosnak sikerült megszereznie párat a dobozos példányokból, és nem fogják vissza magukat.
Az Apple megerősítette, hogy szeptember 12-én tartja az idei nagy rendezvényét; eközben pedig kiszivárgott az iPhone XS és az eddigi legszebb Apple Watch.
A kiszivárgott képek alapján úgy tűnik, hogy Joaquin Phoenix igen komolyan veszi a szerepét.
Kiszivárgott, hogyan tervezi kiadni a szezon hátralévő tartalmait a DICE.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)