Mortal Kombat X gameplay trailer - na, ezért Kitana az egyik kedvencünk
Természetesen Kitana sem hiányozhat a Mortal Kombat X-ből, és most bizony brutálisabb lesz, mint valaha.
Természetesen Kitana sem hiányozhat a Mortal Kombat X-ből, és most bizony brutálisabb lesz, mint valaha.
A színes maszkban rohangáló harcosokra sokan sokféleképpen emlékeznek, de ha régen is így fröcsögött volna a vér, valószínűleg a szüleink eltiltanak a tévézéstől.
A Half-Life 2 fejzabálói alapból sem veszélytelenek, azonban amikor puszta ösztönlényből okos bűnözővé válnak, akkor végképp befellegzett Freemanéknek.
Azt már tudjuk egy ideje, hogy a Mortal Kombat X karakterei közt találunk majd vendégszereplőket, de egy ilyen brutális halálosztóról álmodni sem mertünk volna.
Kis kihagyás után visszatér a GameNight! Február 20-án brutális ajándékokkal várunk titeket a Lurdy moziban, hogy együtt ünnepelhessük veletek a The Order 1886 megjelenését.
Bemutatták a Hitman: Agent 47 legújabb előzetesét, a több mint két perces anyag alapján pedig elmondható, hogy az év egyik legizgalmasabb akciófilmjéből láthattunk részleteket.
A ‘90-es éveket idéző lövölde már egy gyerekfejet lerobbantott, de hogy mit is tud ezen kívül azt nem tudtuk. Eddig.
A Survivor Gamez lényegében egy brutális eSportot csinál a DayZ-ből. A hétvégén zajlott a "döntő", érdemes belepillantani.
Már csak néhány óra választ el minket a The Walking Dead következő részétől, a folytatás pedig a Rick Grimes-t játszó Andrew Lincoln szerint is brutális lesz.
A Steam Workshop eddig 57 millió dollárt hozott azoknak szorgos játékosoknak, akik különböző tárgyakat és szkineket készítettek a Valve játékaihoz.
Már javában készül a méltán híres Brutal Doom következő verziója, még több vérrel és még annál is több őrülettel.
Új trailer érkezett a The Walking Dead ötödik évadának második feléhez, amiről éppen csak annyit érdemes megállapítani, hogy kőkemény lesz.
Két új trailerrel jelentkezett a The Order 1886, és míg az első egy viszonylag könnyed tutorial, a másodikból kiderül, hogy ez a játék bizony nem kisgyerekeknek készült.
A Battlefield Hardline nagyon más, mint amit eddig a sorozattól megszoktunk; a játék élethűen mutatja be egy drogmaffia működését. És ott bizony nem ritka egy lerágott lábú hulla.
Bőven van még kit leleplezni a Mortal Kombat X karakterei közül, de a most érkezett, kellően brutális trailerben az eddig bejelentett karakterek verik ki egymásból a vörösbort. Durva.
Még mindig várjuk a Tripwire shooterét, most pedig egy adag új képen ellenőrizhetjük, milyen munkát végeztek a grafikusok.
Bemutatkozott a Mad Catz L.Y.N.X, a gyártó androidos és PC-s kontrollere, ami úgy néz ki, mintha földönkívüliek űrhajójáról törték volna le. Hajtogatható meg minden.
Az Nvidia új mobil grafikus kártyája a bemutató szerint pontosan ugyanazt a GPU-t használja, mint az asztali Maxwell-chipek, viszont sokkal kevesebb áramot fogyaszt majd.
A gyilkolás művészetét a YouTube videósainál senki nem tudja szebben művelni, ezúttal pedig a Ubisoft játszótere lett az alapanyag.
Valerio Evangelisti korokon átívelő sötét és brutális regénye egy inkvizítorról és a XII. század népi hiedelemvilágáról tökéletes ölvasmány a hétvégére.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)