Sosem találtuk volna ki, mi lesz a Battle.net következő játéka
Mike Morhaime élőben jelentette be, hogy melyik játék foglalhatja el helyét a World of Warcraft, az Overwatch, a Diablo és a többiek mellett.
Mike Morhaime élőben jelentette be, hogy melyik játék foglalhatja el helyét a World of Warcraft, az Overwatch, a Diablo és a többiek mellett.
2010 óta minden évben futni indulnak az egyes szintű gnómok a World of Warcraftban, idén pedig hivatalos eseményt szervez a maraton köré a Blizzard.
A volt világbajnok azt állítja, hogy a videojátékok negatív hatással voltak a karrierjére, de a helyzet azért nem ilyen egyszerű.
Újabb mini-patchet kap a World of Warcraft, amelyben többek között visszatér egy ismert NPC és egy szépségversenyben is részt vehetünk. A fejlesztők a kasztokról sem feledkeztek el, így néhány változtatásra is számíthatunk velük kapcsolatban.
Fantasztikus párbaj zajlott le a napokban Twitteren, melynek keretében a Warcraft és a Final Fantasy hivatalos csatornái hadakoztak, hogy meggyőzzenek egy játékost arról, melyiküket válassza.
Egy új termékvonalat indít be a Blizzard, aminek a darabjai ugyan nem olcsóak, de remekül néznek majd ki a polcainkon
Aki abban reménykedett, hogy az árrendezés a Hearthstone csomagoknál megáll, annak most van egy rossz hírünk.
A semmiből tűnt elő a 7.2-es patch megjelenését hirdető Twitter bejegyzés, és még egy látványos előzetest is kaptunk mellé.
A stúdió folytatja az illegálisan üzemeltetett World of Warcraft szerverek elleni harcot, most a The Burning Crusade kiegészítőt futtató Hellground esett áldozatául a hadjáratnak.
A stúdió korábban már pereskedett a különféle csalásokat készítő Bossland csapatával, és most az Egyesült Államokban folytatódik a balhé.
A Blizzard egy izgalmas bajnokságot ígér az idei évre, és a mostani rendszerrel erre meg is van minden esély.
A Blizzard ráeresztette a gyanútlan közönségre a mindenre elkölthető WoW Token rendszert, aminek következtében összeomlott az egész piac. Fekete kedd volt Azerothban.
A Windows XP és Vista tulajoknak hamarosan váltaniuk kell, ha továbbra is élvezni szeretnék a Blizzard játékait.
Minden gamer képes arra, hogy olyan kifejezéseket használva beszéljen egy másik játékossal, hogy azt a videojátékokban nem jártasak nehezen értik meg. A gamernyelvről most Stöki és a GameStar apraja-nagyja mesél nektek.
Egy újabb küldetés kezdődik jövő héten a Heroesban, aminek teljesítéséért egy World of Warcraft hátast is kaphatunk.
Nem közvetlenül, de közvetetten ez a lényege a Blizzard új rendszerének.
Vagyis akarni lehet, csak nem fog sikerülni. A Blizzard karbantart, de számunkra tökéletes időpontot választott.
A hardcore raidelés nem tréfa dolog, és egyesek bármire képesek, hogy az ő guildjük legyen az első, aki megöl egy bosst. Akár másokat is hajlandóak ellehetetleníteni.
Ma vetítik a Dél-Koreában készülő széria első epizódját, amelyben a Blizzard MMO-ja által inspirált finomságokat készítenek majd el, miközben a játékról beszélgetnek.
Szerintük az Elysium működése csak rontja a privát szerverek megítélését a közösség és a Blizzard szemében, ezért arra kérték a fejlesztőket, hogy a közös cél érdekében állítsák le a projektet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)