Az IDSA (Interactive Digital Software Association) bejelentette, hogy ebben az évben nem lesz megrendezve "az E3 legjobb játékai" díjkiosztás. Eddig minden évben a shown bemutatott gyöngyszemek közül kiválasztották a legjobbakat (bármely gépre is készültek a játékok), és sokáig azok kapták a legnagyobb hírverést. Hivatalos úton ez már biztos nem lesz, de arra még nagy esély van, hogy a nagyobb Amerikai internetes portálok (mint pl. a GameSpy) megrendezi ugyanezt.
A GameSpy honlapon elndítottak egy cikksorozatot, melyben a Westwood éppen készülő 3D-s akciójátékának a Command & Conquer: Renegade-nek az egységeit fogják bemutatni. Ebből az első rész itt található.
A BLACK ISLE Studios (mely többek között oly nagy nevek alkotója, mint a Baldur's Gate 2, az Icewind Dale, vagy a PlaneScape Torment) bejelentette legújabb, fejlesztés alatt álló programját, mely a Torn nevet kapta. Ez egy valós idejű 3D-s monda, mely az ősi Orislane birodalomban játszódik valamikor 2001 második negyedévében fog a boltok polcaira kerülni. A program egyik különlegessége, hogy a napokban bejelentett LithTech 3.0-ás grafikus motorral lesz felszerelve. Az első képek a játékból megtalálhatók a hivatalos, illetve a GameSpy honlapon.
A GameSpy honlap újabb, igen szép, nagyfelbontású képpel lett gazdagabb, melyek azokból a játékokból lettek kilopva, amik kezelik az új GeForce3-mas grafikus kártyákat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)