Elindult a tavaszi leárazás a PlayStation Store-ban, akár 75%-os kedvezmények várnak
Temérdek remek cím közül lehet válogatni, ezúttal kedvezményes áron.
Temérdek remek cím közül lehet válogatni, ezúttal kedvezményes áron.
Egy másik film eközben új dátumot és címet kapott.
Ha minden igaz, hamarosan ezekkel a címekkel is játszhatnak az Ultimate-előfizetők.
Mások legendás címek mellett a Silent Hill 4: The Room és a F.E.A.R. is játszható lesz a jövő PC-in és operációs rendszerein.
Egyelőre nem ismert, milyen irányba mozdul a ma húszéves franchise.
Négy éve hallottunk először a játékról, a srácok pedig azóta szépen, csendben dolgoztak az újszerű megvalósításon.
Elég kifacsart megoldás, de a beszámolók szerint tényleg működik a dolog.
Nem maradt már túl sok idő a távozó címek platinázására.
Sajtóértesülések szerint vevője akadt a Coyote vs. Acme című, félig élőszereplős, félig animációs produkciónak.
A legtöbben az Eltűntek című sorozatból és a Farkasok szövetségéből ismerhették.
Eggyel több nulla van az árcímke mögött, mint amennyit a többség be merne vállalni, de mégis van ahol már előrendelésben elfogyott a csomag.
Több új címet jelentett be a Microsoft, de az is kiderült, hogy miknek kell búcsút inteni.
Mindegyik cím azelőtt jelent meg, hogy az EA 2021-ben felvásárolta a stúdiót.
A Skarlát Boszorkányt utoljára a Doctor Strange az őrület multiverzumában című filmben láttuk.
PC-s játékok jönnek Androidra, míg a mobilos címeket PC-n is nyúzhatjuk majd.
Az Xbox Cloud Gaming szolgáltatása teljes támogatást kínál a Ubisoft új címéhez.
Nemcsak felfrissített látványt és kipofozott térképeket, de vadonatúj játékmódot is hoz majd.
Az új Thunderbolts képregény címében ugyanúgy ott figyel a rejtélyes csillag, mint a hamarosan érkező mozifilmében.
Sokan azt hihették, hogy a közkinccsé vált rajzfilm figurák szereplésével készített horrorfilmek zsánere már nem tud újat mutatni. Nos, nézőpont kérdése, hogy igazuk volt-e vagy sem.
Nagyon furcsán sikerült az A Different World című sorozat feljavított változata.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)