A EuroGamer-nek köszönhetően megérkezett az első, komolyabb felbontású Kingdom Under Fire 2: The Crusaders Trailer (két változatban)! Ezeket máris felcuppantottam a szerverünkre, így villámsebesen le is ránthatjátok. Az akció-stratégi game egyébiránt PC-re, valamint Xbox-ra egyaránt megjelenik majd.
Egy igazán érdekes live movie látott napvilágot a mai napon a Quake 3: Arena-ból. A fájl rengeteg érdekességet hordoz magában így a bátrabb vállalkozók - és jobb netkapcsolattal rendelkezők :) - akár a 151 MByte-os, nagy felbontású fájlnak is nekifuthatnak. Hogy azonban a többiek se szomorkodjanak elárulom, hogy létezik a mozinak egy 43 MByte terjedelmű, kisebb felbontású változata is.
Az Ion Storm fogja elkészíteni azt a DX2: Invisible War-t, amelyből a mai napon szenzációs képek jelentek meg. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a felbontásuk meglepően kicsi.
Az előbb tudtuk meg, hogy a Pyro Studios nemrég felpakolt egy movie fájlt az oldalára, melyet Commandos 3 jelzővel illettek meg. A cuccot már szedjük, így pillanatokon belül lokálból is letölthetitek. Aki pedig nem tudná kivárni az időt, az klikkeljen ide. Létezik a trailernek egy kisebb felbontású változata is, azt innen érhetitek el. Update (16:10): Sajnos a fájl lassabban jön, mint gondoltuk :-( így egy kis időbe telik, míg lejön. Viszont csüggedjetek, remélhetőleg nemsokára kint lesz! Update (16:54): Szomorúan kell közölnünk, hogy a movie olyan lassan jön, hogy ma már valószínű nem kerül ki az oldalra :-(
Folytatódik az E3-őrület, koreai barátaink például teljesen elborultak. A GameZone21 site felrakott egy kis előzetest a leendő Karma: Immortality című 3D-s, multiplayerre hangolt akciójátékból, amelyet a DragonFly nevű koreai csapat fejleszt. A négy és fél perces klip letölthető Windows Media Player (WMW) formátumban (így 8 megabájt körüli), vagy -- tessék kapaszkodni! -- nagyfelbontású (valószínűleg tömörítetlen) AVI-ban: 476 megában (ez itt az).
A Blizzard elárulta az RPGPlanet-nek, hogy mik, hamarosan megjelenõ RTS/RPG játékuk rendszerkövetelményei. A jelek szerint az ajánlott gép nem is olyan borzalmas:
A SimRacingWorld-rõl letölthetõ egy nagyfelbontású animáció, a Microprose készülõ Forma 1-es játékáról, a Grand Prix 4-rõl. Ennek mérete közel 80MB, ám ennek ellenére csak 1 perc 6 másodperc hosszúságú (valószínüleg alig lett tömörítve az avi...). Csak annak ajánljuk a letöltést, akinek valóban gyors internet kapcsolata van... Ha úgy érzed neked kell ez az anim, klikkelj ide.
A Funcom, még idén májusban kiadja, igen népszerű, csak online szerepjátékának, az Anarchy Online-nak egy újabb változatát, az AO: Special Edition-t. A teljesen újonnan tervezett dobozban az eredeti játék mellett lesz egy PDF-ben elkészített regény (Propet Without Honor - az AO eredeti története), animált epizódok, négy játék közbeni zene, nagyfelbontású bevezető animáció, hat nyelvű leírás, és néhány, eddig sosem látott extra... A játék hivatalos honlapját itt szemlélheted meg, a hamarosan beinduló hazai Anarchy Online honlapot pedig itt szemlélheted meg.
Rengeteg új trailer jelent meg ma:
A Warrior Kings honlapjára feltettek egy eléggé nagyfelbontású (8267x5905) képet, a játékban szereplő egységekről. Egészen pontosan azt tudhatjátok meg ebből a képből, hogy milyen épületeket építhettek majd. A játék egyébként egy valós idejű 3D-s stratégia lesz, elvileg néhány héten belül...
Bizonyára sokan tapasztaltátok már, hogy némely programok csak egyedi felbontásokban hajlandók futni és ekkor nagyon gyakran a monitor frissítése csupán 60Hz, ami nem kifejezetten szemkímélő. Azonban ezzel a kis progival az ATi Radeon tulajdonosok minden felbontásnál beállíthatják a frissítés értékét (persze csak amíg a monitor is bírja). Ha letöltenéd, katt ide.
A Darxabre kiadta nemrégiben megjelent játékának, a Hooligans: Storm over Europe-nak a kipróbálható verzióját. Ez egy real-time stratégiai játék, melyben rosszfiúk egész csapatát irányíthatjuk, akiknek a legfőbb elfoglaltságok a fosztogatás, és a rend bontása. Ha érdekel, a Tiscali Games-ről, vagy akár tőlünk is letöltheted. Ha előbb jobban megismerkednél a game-val, klikk ide.
A PocketMatrix.com honlapon egy igen érdekes dolgo került elő. A jelek szerint létezik a Quake 2-nek egy Pocket PC-s változata is. Az első infók szerint, a jelenlegi változat mindösszesen 3 FPS-sebességgel mozog, 240x180-as felbontáson (ami nem mondható éppenséggel folyékonynak...). Ezen az oldalon még egy képet is találhattok ebből, amiből jól kivehető, hogy nem sokban különbözik, az általunk ismert PC-s változattól.
Egy rövidre szabott hétvégén is rengeteg képet adtak ki! Ezért aztán ezen a mai nagyon melegnek ígérkező napon (lehet, hogy hazai csúcs lesz!!) van miből csemegézzetek!
A bécsi AGD Software elárulta, hogy már jó régóta dolgoznak egy 3D-s sci-fi akciójátékon, mely az nTrap nevet kapta. A játék egy saját készítésű grafikus motort, a Magrethea Simulation Engine-t használja. Irányíthatunk majd tengeralattjárókat, repülőket, űrhajókat, és sok más high-tech gépezetet! Feladatunk, hogy túléljük a földet fenyegető támadásokat. Az első néhány nagyfelbontású képet megtalálhatjátok itt. A cég hivatalos honlapján további infókat is találhatsz a projektről.
Megkezdjük eheti ömlenyünket, melyben most, sajna nem sok újdonsággal szolgálhatunk...
A Medal of Honor-ból hármasával adják ki az új képeket, de a játék még sehol sincs...meddig lesz ez még így?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)