Volt már belőle demónk, később aranylemezre került, most pedig megérkezett az első patch a Hearts of Iron II: Doomsdayből. A javítás mindösszesen csöpp 5 megabájt, azonban a változtatásai felsorolhatatlan listába tömörülnek. Changelog és letöltés ezen az oldalon.
R.H. Stavis hamarosan megjelenő művének alapját véve Demons of Mercy névvel új játék készültét jelentették be. Egy közeljövőben játszódó akciókalandról van szó, amelyben a Földet az apokalipszistól kell megmentenünk. Kalandjaink során alienekkel, démonokkal és különféle gonosz eredetű lényekkel harcolunk. Továbbiak itt.
Kellemes reggelt. Európaszerte tavaszhoz méltatlan katasztrofálisan visszataszító és hideg idő van, a további két hétben mégtöbb esővel és hóval vegyítve... A mai reggelen lesz egy demónk, amely a tegnap későestihez hasonlóan a teljes megjelenése után érkezett meg.
| Két gyerekkori cimbora összefut az utcán. Megörülnek egymásnak, elbeszélgetnek: - Tűzoltó lettem - mondja az egyik. - Igen? - csodálkozik a másik - A fiam is az akar lenni. - Akkor adok egy tanácsot. Minél előbb állíts fel a házadban egy rudat, amin gyakorolhatja a lecsúszást. Az a legnehezebb ebben a mesterségben, hogy fel kell pattanni az éjszaka közepén, megragadni a rudat és lecsúszni rajta. Tíz év elteltével a két fickó megint találkozik egymással. - Na, mi újság? Tűzoltó lett a fiad? - Nem. Viszont a lányom sztriptíz-táncosnő. |
Megérkezett az Onimusha 3: Demon Siege című akciójáték európai változatához az első javítócsomag. Ahogy azt már egy korábbi GSTV bemutatóban mazur elmondta, illetve bemutatta, a harmadik részben is felbukkan Jean Reno Jacques Blanc szerepében tündököl, akinek nyugalmas városát felforgatják a hirtelen érkező démonok. A 9 megás fájlt innen tölthetitek le.
Kellemes reggelt kívánok mindenkinek. Ilyenkor a lelke mélyéből kiinduló ábránd okán mindenki azt hiszi szombat van, de legalább, hogy van még néhány szabadnap a mai után. De "sajnos" vasárnaphoz érkeztünk :) És ezzel együtt az uborkaszezonhoz is, ugyanis egyelőre úgy néz ki, hogy van egy játékbejelentésünk és egy demónk. Na meg egy viccünk.
| A szenilis színész sehol sem kap szerepet, mert mindig elfelejti a szöveget. Egy nap azonban egy könnyű feladatot ad neki az igazgató: - Fogod ezt a rózsát a középső és a mutatóujjad közé. Beleszagolsz és azt mondod: "Ó, ez a kedvesem illata!". Minden jól megy a próbákon, eljön a premier napja. A színész elmondja a szöveget baki nélkül, mégis amikor befejezi, oltári nagy röhögés tör ki a nézőtéren. Mikor lejön, rögtön szalad az igazgatóhoz, hogy miért nevetnek, hiszen jól mondta a szöveget. Az igazgató vörös fejjel: - A rózsát itt hagytad, te szerencsétlen! |
A tegnapi állítólagos S.T.A.L.K.E.R.-problémák szerencsére és várhatóan alaplatalan pletykának bizonyultak. A Gameguru Mania utána járt a dolgoknak. A C&VG cikkéből világosan kiderül, hogy az egészet a netes közösségek találták ki. Maga a GSC PR menedzsere, Oleg V. Yavorsky cáfolta meg azokat a híreszteléseket, melyek szerint a játékfejelsztés problémákba ütközött volna. Biztosított mindenkit arról, hogy a munkálatok zavartalanul zajlanak. Oleg nyilatkozatából továbbá kiderül még az is, mindösze létszám-átcsoportosításról, illetve -leépítésről van szó. A Heroes of Annihilated Empires címet viselő, ugyancsak a GSC fejlesztése alatt álló játék gárdájához áthelyeztek a 40 alkalmazottból kettőt a grafikai részlegre, mert öt korábbi munkatárstól megváltak. Az áthelyezést azzal indokolták a vezetők, hogy a S.T.A.L.K.E.R. grafikai munkálatai majdnem elkészültek már, így tehát nagyobb szükség van a HoAE projektnél a grafikusokra. A GSC ezt követően egy hivatalos sajtóközleményt is megjelentetett. Ebben elmagyarázzák, hogy a játék nagyon közel van a béta fázishoz, a munkálatokat pedig a kiadóval nagyon szoros együttműködésben végzik. Ezt követően újra megerősítették, hogy a grafikus munkákra szakosodott 40 alkalmazott közül ötöt elküldtek, a maradékból pedig kettőt áthelyeztek a HoAE részleghez. A vezetők, a programozók, a tesztelők és bármilyen más munkakörben dolgozók közül senkitől nem váltak meg a projekt eleje óta. Továbbá elmondták, hogy az interneten megtalálható bárminemű GSC technológiai tartalom (X-Ray engine, és S.T.A.L.K.E.R. 2 engine) használata teljesen illegális, mivel a fejlesztőcég nem adott engedélyt azok terjesztésére, s jelenleg nem is árusítja azokat. Az esetlegesen megszerzett különböző anyagok egyáltalán nem demonstrálják a végleges játékban található tartalmakat. A technológiákat egyébként azért nem kívánják egyelőre vásárlásra felkínálni, mert nem akarják ezzel is lassítani a játék megjelenését. A fejlesztőcégek által felkínált fejlesztői csomagok ugyanis nem csak az eszközöket, hanem általában a fejlesztői támogatást is tartalmazzák.
2005 nem éppen a Majesco éve volt, tavaly már az első negyedévben tetemes anyagi bukást hozó játékok tették veszélyessé a cég helyzetét a piacon és az idő előre haladtával ez a helyzet mit sem javult, sőt! A 2005. évi gazdasági összegzés után a cég vezetése úgy határozott, hogy dolgozóinak 20%-tól meg kell válnia, valamint több nagy címet is törölnie kell a futó projektek közül, ha talpra akar állni a vállalat. A törölt játékok között szerepel a Terminal Reality féle Demonik és a nagy sikerű Martin Scorsese filmből készülő, azonos című Taxi Driver. A cégvezetése elmondta, hogy a kialakult helyzetben nem tudtak mást tenni, le kellett építeni a költségeket, valamint közölték, hogy a cég talpra állását a budget kategóriában versenyző, kézikonzolokra szánt termékeiktől várják.
Megérkezett az Onimusha 3: Demon Siege kipróbálható verziója, mely még a száz megát sem éri el. A játékról januári számunkban bővebben olvashattok, sőt mazur a GSTV-ben is kifejti róla a véleményét. Ha letöltitek a demót, talán Ti is tapasztalni fogjátok az egyik legfontosabb jellemzőjét, mely szerint szörnyen rossz az irányítása. Ide tessék kattintani érte.
Szinte csak napok teltek el a Microsoft új játékkonzoljának megjelenése óta, egy hackercsoport máris sikeresen feltörte a játékgép által használt másolásvédelmet. Az interneten máris terjedni kezdtek olyan játékkópiák, melyeket ugyan még nem lehet lefuttatni, ám annak demonstrálására kiválóak, hogy igenis létezik mód a lemezek "feltörésére". Az Xbox 360 által használt DRM technológia ráadásul, a kalózok közleményei szerint egy teljesen átlagos, nyílt forráskódú szoftverrel játszható ki, mely a világhálón bárhol megtalálható. A "szabad programozók" Team PI nevű csoportja szerint csupán a feltörésekkel és azok nyilvánosságra hozatalával a céljuk csupán a demonstráció, azonban úgy vélik, más kalózoknak nagy könnyítést jelent módszerük használata. Egyelőre azonban nem tudni pontos részleteket magáról a módszerről, amivel a töréseket megoldották, ezeket a hírek szerint "földalatti módszerrel" osztják meg más kalózokkal.
Az ELSŐŐŐŐŐ JÁTÉK, mely az Epic Unreal 3.0-s motorját használja, a RoboBlitz demója most végre elérhető a nagyközönség számára! Ebben az akciójátékban a zúzás mellett puzzle-öket kell megoldanunk, valamit az Ageia PhysX technológiának köszönhetően a fizikával is lélegzetelállító dolgokat tudunk művelni. Mindenképpen érdemes letölteni, ha másnak nem is, de legalább egy techdemónak jól jöhet :)
Ashes: Two Worlds Collide címmel új RPG készülését jelentették be, amely játék a régi idők módszerére és felépítésére alapoz. Bizonyos vélemények szerint főként erre a három klasszikusra építi: Ultima VII, Drakkhen és Demon's Winter. A kezdeti infók mellett már néhány kép is napviágot látott az Ashesből. Érdeklődők ide katt.
Bár az E3-nak már egy ideje vége, a Bethesda Softworks most úgy látta eljött az ideje, hogy kiadja az E3-as demonstrációját a készülő fantasy szerepjátékából, a The Elder Scrolls IV: Oblivionból. A film nem kevesebb, mint hat egységből áll, ezzel bemutatva a játékban fellelhető erdőket, harcokat, kazamatákat, csapdákat, MI rendszert és egy csatát is megfigyelhetünk, mely Kvatch városánál zajlik és mindezt huszonegy és fél percen keresztül. A film hat részletét itt, itt, itt, itt, itt és itt találjátok.
Üdvözlet. A Heroes-láz miatt a tegnapi hírre visszatérve: novemberben majd csak a varázslatokról árulnak el többet az illetékesek. A megjelenésről és a demó kiadásáról továbbra sincs frisebb infó az eddigieknél. No, ma reggel máris van egy demónk. Addig is:
| Egy autós szép laposra vasal egy kakast az országúton. Felveszi a dögöt, és beviszi a közeli házba: - Asszonyom, nagyon sajnálom, de elgázoltam a kakasát! Mindent megteszek, hogy pótoljam a veszteséget. - Rendben van, menjen hátra az udvarba, a csirkék már nagyon türelmetlenek. |
Egy, azaz egy újabb videó érkezett ismét a Prince of Persia soron következő tagjából, a The Two Thrones-ból. Ezúttal is fantasztikus akciókat láthatunk, és igen, bizony, még mindig jobban örülnénk egy demónak, vagy magának a teljes játéknak. Viszont tudjátok, ki a kicsit nem becsüli... blablabla... nyomás cibálni :) ---> pfujjj, nem azt - rossz az aki rosszra gondol ;) Thanks Erwin
Ismét új nap, ismét galériás szösszenet. Ha gondolod csekkold mindet, de az új NFS-t mindenképpen ajánlom, még, ha csak egy kép is.
A Capcom csapata kiadta a legelső képeket, a PS2-n már tavaly óta kapható Onimusha 3 PC-s átiratáról. Az Onimusha 3: Demon Siege-ben a játékos Samanosuke és Jacques Blanc (Jean Reno) kalandjait kísérheti nyomon, és ennek természetesen szerves részei is leszünk. Eléggé szép grafika, pergő játékmenet, rengeteg kihívás vár majd mindenkire. Szerintem megéri majd kipróbálni. Addigis itt vannak a képek. Thanks Laurent.
A Nival Interactive kiadott egy demót a készülő techno-fantasy 3D-s taktikai szerepjátékából a Night Watchból. A demóban megtalálható egy átvezető, valamint az azt követő küldetés. A demónak egyetlen szépséghibája, hogy teljesen orosz nyelvű. Ám aki mégis megtekintené, az lejjebb letöltheti. Update: Megérkezett az angol változat is, azzal cseréltük le az oroszt.
A The Adventure Company kiadott egy demót a NIBIRU: Age of Secrets című kalandjátékához, melyet az érdeklődök hazánkban NIBIRU: Messenger of the Gods címen fognak megtalálni. A demónak köszönhetően a teljes játék egy kis részletébe nyerhetünk betekintést. Aki szívesen belemerülne a kalandba, az erre találja a 139 MB-os fájlt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)