10 játék, amelyekben fontos szerep jut a járványoknak
Mindig is népszerűek voltak a járványok témájára építő játékok, most ráadásul még időszerűek is.
Mindig is népszerűek voltak a járványok témájára építő játékok, most ráadásul még időszerűek is.
Sigrún felett diadalmaskodni még kontrollerrel is komoly kihívás, de MissMikkaa inkább egy táncszőnyeggel esett neki.
A Blight: Survival úgy néz ki, mintha a The Witcher és a The Last of Us világa találkozott volna egy AAA címben, pedig egy indie ötletről van szó.
A Lionsgate vezetője szerint érdekeltek egy AAA-kategóriás adaptáció elkészítésében.
A Playground Games keményen dolgozik a csapatának bővítésén, előkelő gárdával készülnek összerakni a következő AAA Fable játékot.
A Diablo IV béta ráadásul a kampány utáni részbe engedett betekintést, nem volt szép dolog szivárogtatni, mégsem bírták ki.
Most végre az is útépítő lehet, aki eddig csak beleszövegelni tudott a szakmába - ráadásul ugyanúgy a fotelból.
2022-ben minimum furcsa ez a visszalépés, pláne az év egyik legjobban várt AAA-játékától.
Akad még cím a színész tarsolyában, ebben ráadásul John Travoltával együtt szerepel.
A Wizards of the Coast jó hírt hozott a magányos kalandozóknak: érkezik a következő virtuális D&D élmény.
Az Odaát rajongók nagy örömmel fogadták a Comic Con bejelentést, miszerint Tom Welling is beugrik majd a The Wichesters bulijára.
A színész peren kívül megegyezett Halyna Hutchins családjával, ráadásul a Rust forgatása is megy tovább.
Óceánia és Európa madarai után Ázsia szárnyasait is hozzáadhatjuk a Fesztávhoz.
Ha tehetnénk, már most felszállnánk a USG IShimurára, hogy ismét átéljük Isaac Clarke rémálomba illő kalandját.
Erős évet fogunk zárni a játékmegjelenések terén, viszont a legnépszerűbb AAA címek mellett érdemes foglalkozni a kisebb stúdiók potenciális remekműveivel is.
Elvileg a Thunderbolts mozira szeretnék megnyerni a Marvel Studios fejesei Harrison Fordot.
Nem, nem kap maga mellé egy gyereket Isaac, ennél izgalmasabb dolgot vett kölcsön az EA Motive a Sony Santa Monica játékától.
Már két éve készül a People Can Fly AAA kategóriás akció-kalandja, de most kiadó nélkül maradt.
Olyan sztárok adták a hangjukat hozzá, mint Jake Gyllenhaal és Dennis Quaid.
Egy árva kiskutya és egy magányos kislány varázslatos története barátságról, szeretetről és az elfogadásról.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)