Az egyik legnagyobb európai piacon magabiztosan nyerte a PlayStation 5 az első hetet
Egyelőre csak ebből Spanyolországból rendelkezünk adatokkal, amelyek alátámasztani látszanak az eddigi feltételezéseket.
Egyelőre csak ebből Spanyolországból rendelkezünk adatokkal, amelyek alátámasztani látszanak az eddigi feltételezéseket.
Novemberben a Microsoft és a Sony is piacra dobta új konzoljait, ám oktalanság lenne megfeledkezni a kifutó masinákról, és akkor még nem is említettük a nevető harmadik szereplőt.
Hamarosan új, 16 hüvelykes MacBook Pro laptopot dobhat piacra az Apple, és állítólag először ebben lesz Radeon RX 6700 és RX 6700 XT, igaz, mobilos változatban.
Vannak játékok, melyek valamilyen égető piaci rést töltenek be vagy egy teljesen új koncepcióval törik az utat mások előtt - a Slide Stars nem ilyen.
Az első körös piacokon ma hivatalosan is megjelent a PlayStation 5, így semmi akadálya annak, hogy bemutassuk, mire képes a Sony új generációs konzolja.
A klasszikus játéktermek piacának egyik legrégebbi és legmeghatározóbb szereplője most úgy döntött, hogy ideje menteni a menthetőt.
Óriási nyomással a vállán látott munkához a Paradox csapata, hiszen a Crusader Kings-széria az RTS-piac egyik legkomolyabb renoméval bíró képviselője - úgy fest azonban, hogy trónfosztás történt.
A közösségi platform egészen más megközelítést választott a játék-streaming egyre telítettebb piacára való belépéshez, mint a többi versenyző.
Az egyik legismertebb piaci elemző most egy interjúban tért ki a CD Projekt Red hamarosan megjelenő játékára, mellyel szemben komoly elvárásokat támaszt.
Csúcsteljesítményű gamermonitorokat dobna piacra az AOC, ebben ezúttal a Porsche Design segít be.
A Canalys elemzői szerint az idei harmadik negyedévben 13 százalékkal emelkedtek ez eladások.
A meches, világháborús stratégiák hiánycikknek számítanak a játékpiacon, ezért a King Art Games igyekezett betapasztani ezt a rést. Az Iron Harvest pedig hiánypótló lett a maga nemében.
A legendás játékfejlesztő meglehetősen rossz körülmények között vált el az id Software-től, de a tulajdonosváltás talán új lehetőséget ad neki a videojátékok piacán.
Meglehetősen méretes masinát készül piacra dobni a Sony.
Szokatlan módon hiány van a tápegységekből a piacon, az energiaigényes GeForce RTX 3000-es videokártyák a jelentések szerint pedig még tovább rontják a helyzetet.
Egyszerűen nem kapható jelenleg a piacon olyan GPU, ami képes lenne akár csak 30 fps-t is kisajtolni a játékból 4K-s felbontás mellett.
Egyértelműen még mindig a PlayStation 4 uralja a piacot, de Nintendo Switchből már több mint másfélszer annyit adtak el 2020-ban, mint PS4-ből és Xbox One-ból összesen.
A THQ Nordic még idén piacra dobja a játékot, ami sokban hasonlít a nagy sikerű soulslike-ra.
Egy föderációs sauvignon blanc mellett dobták piacra a klingonok legendás italát, amivel a legnagyobb harcosok szoktak koccintani.
Játék mobilos verziója rettentő népszerű volt az országban, így a fejlesztés alatt álló FAU-G valódi piaci rést tölthet be.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)