Ingyenes száguldozás és lövöldözés vár Xboxon a hétvégén
Semmi sem pihentetőbb, mint betörni egy ellenséges csapat által megerősített zónába, és hatástalanítani az ott ketyegő bombát.
Semmi sem pihentetőbb, mint betörni egy ellenséges csapat által megerősített zónába, és hatástalanítani az ott ketyegő bombát.
Nem találtak semmiféle aggályos pontot a felvásárlásban, a Microsoft tényleg megszerezheti az egész Bethesdát.
Színes-szagos történet a WandaVision sztárjától A Da Vinci-kód forgatásáról. Amire senki nem volt kíváncsi, mégis megismerhettük.
A semmiből adott életjelet magáról az évek óta fejlesztői pokolban senyvedő remake. Nem csak trailert, de egy demót is kaptunk, és már a teljes verzió sincs messze.
Nem vártam semmit a Kaptár-filmek rendezőjétől, újabb játékadaptációja pedig ezt maradéktalanul hozta is.
Egy nagyon különös helyzet állt elő: a projekt vezetője próbálja menteni a dolgot, de semmi sem garantált, miközben több ezren már előrendelték a társast.
A Mission: Impossible sorozat nyolcadik felvonásának munkálatait el kellett csúsztatni, de ennek most semmi köze a COVID-19 járványhoz.
A Valheim egy újabb játék, ami látszólag a semmiből tört előre, és százezrek játsszák a nap szinte bármely pontján. Elmondjuk, mit kell tudni róla.
A Rockstar Games régóta a játékvilág egyik leginkább megbecsült kiadója, aminek gyökerei a Commodore 64-es érában keresendők.
Semmivel sem különb újgenerációs konzollal nyerészkedni, mint tejet árulni a Tescóban, állítják.
Vannak, akik már óvatosságból inkább semmit nem rendelnek elő, míg mások naptárba írják a megjelenési dátumokat, hogy időben félre tudjanak tenni. És te?
Stabil szereplője a tévépiacnak a Panasonic, amit JZ2000-es OLED modelljével akar idén dominálni a cég. A semmitmondó mesterséges intelligencia mellett azért hasznos újdonság is akad.
Több mint 20 évbe telt, de végre megjelent a Magic Castle. Nem baj, ha nem mond semmit a név.
Ez a hír kizárólag az irigységről szól. Semmilyen más nemes hátsó szándék nincs mögötte, pusztán csak irigykedünk.
Nagyrészt már képben vagyunk a Marvel Studios következő néhány évével, de van egy cím, amiről semmit sem tudunk.
Régóta nem hallottunk semmit a Techland zombis játékáról, de most végre megtörte a stúdió a csendet.
Semmi sem tart örökké, még a kiemelkedően sikeres konzolok és játékok támogatása sem.
A The Lord Of The Rings: The White Council ambiciózusnak indult, végül nem lett belőle semmi.
A fejlesztők szeretnék, ha mindenki maga tapasztalhatná meg a Cyberpunk 2077 élményt, így közleményben tudatták, hogy egyelőre semmi nem kerülhet ki a játékból.
Peter Dinklage egy 1984-es film remake-jében bukkanhat fel, de ennek semmi köze a Marvelhez.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)